Bő másfél millió lej támogatás a történelmi magyar egyházaknak

Írta:
2024. február 28. 17:14 (szerda) /

Az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének, valamint a megye prefektusának, alprefektusának meghívására pénteken egész napos látogatást tett Déván, illetve a Zsil völgyében Nagy Éva, a romániai vallásügyi államtitkárság tanácsosa. Az RMDSZ megyei székházában a történelmi magyar egyházak helyi képviselőivel találkozott, Lupényban az ökumenikus imaheti alkalmon elhangzó köszöntőbeszédében a hit és az anyanyelv szoros kapcsolatára, megtartó erejére fordította az egybegyűltek figyelmét.

A dévai megbeszélésen Nagy Éva államtitkári tanácsos elmondta: az idéntől érvénybe lépő törvénymódosításoknak köszönhetően a történelmi magyar egyházak számára újabb pályázati lehetőségek nyílnak az államtitkárság keretében – immár az egyházi tulajdonban lévő, de más funkciót ellátó, például oktatási intézménynek helyet adó ingatlan felújítására is lehet támogatást igényelni. Úgyszintén az egyház által felvállalt szociális szolgáltatásokra, illetve rendezvényekre, médiafelszerelésre is igényelhető támogatás. „Mindezen lehetőségeket, illetve a pályázási folyamat részleteit ismertettem Déván a történelmi egyházak képviselőivel, arra biztatva őket, hogy éljenek a lehetőséggel, hiszen az egyházaink mindannyiunk megmaradását szolgálják.” Nagy Éva államtitkári tanácsos elmondta: az utóbbi négy esztendőben látványosan megemelkedett az államtitkársági támogatást elnyerő Hunyad megyei egyházközségek száma is. Míg 2020-ban alig egy-két pályázat érkezett a megyéből, az elmúlt négy évben a vallásügyi államtitkárság összesen 1 655 000 lejjel támogatott 21 Hunyad megyei pályázatot: az aninószai, dévai ferences, hondoli, lónyatelepi, lupényi, petrillai, petrozsényi és vulkáni római katolikus templomok, valamint a hátszegi, lozsádi, marosnémeti és szászvárosi református templomok felújítására biztosított forrásokat. 

Jelenleg kizárólag online platformon lehet benyújtani a pályázatot. Pontos dokumentáció szükséges, melyre a határidők betartása mellett kiegészítési lehetőség is nyílik. Nagy Éva igyekezett megválaszolni az egyházi képviselők konkrét kérdéseit is. A délután folyamán pedig a Zsil-völgyi lelkészekkel, plébánosokkal folytatott megbeszélést, részt vett a lupényi baptista imaházban tartott ökumenikus istentiszteleten, majd megtekintette a római katolikus templom felújítási munkálatait.

Hozzászólások