Édes függőség

Állítólag azt mondta egyszer Albert Einstein, hogy a méhek kipusztulása az emberiség végét is jelentené. És tudott is valamit a világ legismertebb fizikusa, hisz a méhek sokkal régebben zümmögnek a Földön, mint ahogy az emberiség elszaporodott volna, és köszönik szépen, egész jól elvoltak addig is, amíg mi belaktuk ezt a bolygót, s mint mindent, megpróbáltuk őket betörni, a magunk uralma alá vonni. Számtalan területen siker koronázta az emberiség uralkodási törekvéseit, a méhekbe azonban egyelőre többé-kevésbé beletört a foga, mert a méhtársadalom mai napig zárt, kizárólag saját törvényei alapján élő, a feladatokat pontosan leosztó és betartó zárt kaptári világ, amely azonnal megtorolja a beleszólási szándékot.

Ezt az is tudja, aki a mézet csupán kedvvel fogyasztja, ám aki békés, a megosztott haszon alapelve szerint egymás mellett élésre törekszik a méhekkel, az már valóságos méhtársadalmi tükörképet is festhet. És ha kell, napokon át beszél-mesél az ember és a méhtársadalom közötti súrlódásokról, egymás tiszteletéről, a kölcsönös érdekek betartásáról, s nem utolsósorban a tiszteletről.

– Egy idős bácsi azt mondta nekem, hiába spekulálunk mi, meg kell kérdezni a méheket, ők mit akarnak, hogy akarják, mert a kutya még idomítható, azt csinál vele az ember, amit akar, a macskákkal és a méhekkel viszont nem, ők betörhetetlenek – mondta Ordódi András pécskai méhész, akivel, és a családi hagyományt folytató András fiával a város szomszédságában, 130 kaptár társaságában beszélgettünk az apró, a közhiedelemben csak szorgalmukról elhíresült lényekről, és nem utolsósorban fő termékükről, a mézről.

– Ez komoly tudomány, lehetetlenség két-három év alatt megtanulni, állandóan figyelek, olvasok, levonom a következtetéseket a tapasztaltakból. Mondok egy példát: észreveszem, hogy elveszett az anyaméh, hát teszek be nekik a kaptárba másikat. Igen ám, de nem fogadják el, megölik. Inkább készítenek ők anyabölcsőt. De észrevettem, hogy hordáskor kevésbé figyelnek, akkor megfogom a régit, kiveszem, és az új anyát észre sem veszik. Mindez akár egy hétbe is beletelik. Készítettem választódeszkát szitával, behelyezem az új anyát az ő méheivel, két kerettel, s négy-öt napig hagyom ott, akár egy hétig is, hogy szokják meg a szagát, aztán összeengedem őket, de figyelem, nehogy megöljék az anyát. Érzékeny lelkületűek, szervezettek.

A kaptárok melletti kis padon üldögélünk, hiába süt a nap, olyan őszies leheletet fúj már a szél. A két kutya a frissen hozott kaját majszolja, vágni lehetne a csendet. Megtudom, hogy Ordódiéknál édesapja kezdte a méhészkedést, ő tíz éve dobta sutba a vakolókanalat és a stresszes, gyomorőrlő építkezési vállalkozását, hogy végre a szíve csücskében megbújó hobbiból kenyérkeresetet faragjon. A kezdeti hat rajból négy év alatt hatvan lett, a 25 kaptárból mára 130.

A kaptárok bejáratánál csak néhány méh kering, mintha téli álmot szusszannának, laikusként azt gondoltam, ilyen békés napon rohamtempóban kellene fuvarozniuk a pollent a virágokról. Aztán úgy érzem, avatatlan szemtelenség lenne megkérdezni a gazdától, hogy ugyan miért nem dolgoznak a méhei, így inkább az időjárás felől közelítek, mennyire befolyásolja ez a hordást, a megtermelt méz mennyiségét.

– Legfontosabb tényező az időjárás. Most is várjuk, hogy jöjjön fel a tisztesfű, de nem sarjad, pedig sok eső volt. Amikor berepülik a tisztesfüvet, akkor fehér a homlokuk. Igaz, tegnap már észrevettem egy pár fehér homlokú méhet, de ez egyelőre kevés. A napraforgóra pedig nem szállnak rá, biztosan hibrid. A méhészkedés szempontjából a meleg éjszakák a fontosak, mert hiába meleg a nappal, ha az éjszakák hűvösek, mire kezdődik a nektártermelés a virágon, már ott a délután.

Ezt igyekszem kiküszöbölni, mert az én saját gyártású, bélelt kaptáraim 14 keretesek. Van néhány tízkeretes is, de abból nem sok méz pereg ki – avat az időjárás és a méhek kapcsolatának különleges viszonyába Ordódi András. –

Ha ködös a reggel, akkor két-három napig nincs hordás. Egyébként az eső nem befolyásolja a munkájukat, ha eláll, azonnal kirepülnek, lényeg, hogy meleg eső legyen – teszi még hozzá, megjegyezve: másokkal ellentétben ő nem használ mérleget, elég kinyitnia a kaptárt s látja, mennyi mézet lehet majd kipergetni.

Kaptártitkok

Aztán hirtelen feláll, hosszúra vágott kukoricacsutkákat helyez a füstölőbe, majd meggyújtja, és később lefojtja, hogy kinyithasson néhány kaptárt. A füstölőt fia kezébe nyomja, aki, miután édesapja kiemelte az első lécet a kaptár tetejéről, bepöffent egy adag füstöt, mert ilyenkor a méhek megszívják magukat mézzel, és nem támadnak. Szemből fotózom a kaptárokat, őket, s ifjabbik Ordódi egy hálós fejvédőt nyom a kezembe mondván, ha ott állok, és hirtelen mozdulatokat teszek, könnyen támadhatnak, s előszeretettel nézik célpontnak az ember szemét. A medvét is így szokták elzavarni. Egy-két kattintás, aztán leveszem a védőeszközt, s mivel rajtuk sincs, én is beállok melléjük a kaptár mögé, lesz, ami lesz alapon, közelről lesem a kaptárnyitást. A füst valóban megteszi hatását, a méhek a kereten maradnak, a két Ordódi több anyaméhet is megmutat. És elpanaszolják, mennyire vacak lépeket gyártanak mostanában, „fene tudja, mit kevernek bele, de méhek nem szeretik”.

– A romániai méz a legtisztább, csak exportra viszik, mert ezzel javítják fel a külföldiek a sajátjukat. Gyógyszerezni tilos, ezt nagyon szigorúan ellenőrzik a leadásnál, így aztán, például, az atkák ellen füstölünk. Ha betegség üti fel a fejét, a családot el kell pusztítani, nincs mese. Rendkívül veszélyes, például,  a költésrothadás. Ezért félek, ha valaki idegen idetelepszik a méheivel, mert behozhatja. Jellemzője, hogy elpusztul a lárva, idővel a gáztól, amit a bomlás eredményez, kilyukad fölül a cella és lehet érezni a szagáról, olyan savanyú tejszag kering. Borzasztóan ragályos. Gond, hogy a herék egyik családról a másikra átjárnak, széthordják, nagyon kell figyelni.

Megtudom, a pergetést nem szereti, legszívesebben kihagyná, de muszáj.

Amúgy háromszor-négyszer ki kell jönni egy héten, rajzáskor, a méhek természetes szaporodásának idején, akár minden nap.

– Idén szerencsém volt, eddig egy családom rajzott szét. Szoktam 15-20 műrajt létrehozni, ami azt jelenti, hogy egy anyabölcsőből kiveszek bogarakat, átteszem másik kaptárba, s amikor ott az anya bepárzott, kezdem erősíteni – árul el újabb szakmai titkot, majd elmondja, hogy a nyugat-európai méhészek zöme elkényelmesedett, mert Dél-Afrikából, Kínából, Indiából hozatnak rajokat, s a rajokkal a betegségeket is, hisz korábban az atka ismeretlen volt Európában, külföldről hurcolták be a rajokkal.

Az értékesítés bűvköre

Lezárják a kaptárokat, ismét leülünk a padra, mert házigazdám a támogatási, értékesítési visszásságokról szeretne mesélni. Így aztán a kaptárok barátságos, fegyelmezett, szabályokra épülő világából kilépünk az emberi hétköznapok bürokratikus, átverésre hajazó, kusza szervezetlenségébe. Tavaly az egyetlen felvásárló, a megyei egyesület 8,50-et fizetett egy kilóért, idén már csak 7,50-et, a nyereség föle, akárcsak a gabona esetében, a közvetítőké.

– Korábban a méhészkedés adómentességet élvezett, újabban itt is fizetni kell, de azt nyilván senki nem kérdezi, mennyi a költségünk. Ennek ellenére szép foglalkozás, csak borzasztó nehéz az értékesítés, holott Németországban, Olaszországban óriási a kereslet a romániai méz iránt. Van egy ismerősöm Olaszországban, nincs méze az üzletben. A legegyszerűbb lenne, ha mi szállíthatnánk, de ez annyira bonyolult, hogy inkább lemondunk róla. Azt hittem, az unióba való belépés után könnyebb lesz. Románia négy éve tagállam, de még nem látok semmi pozitív változást.

Id. Ordódi és fia a méhészek összefogásában látná a kivezető utat, csakhogy ez cégalapítást jelent, „oda kell elnök, titkár, könyvelő, amit nyernénk, elmegy a plusz költségekre, ráadásul a termelők között finoman szólva sem felhőtlen a viszony, az itteni gazda mentalitása nem hasonlítható a dánokéra. Az ember természetéből adódóan a vezető mindjárt elkezd fölözni, a termelő pedig marad, ahol volt”.

Az ifjú Ordódi a közelmúltban továbbképzésen vett részt Algyógyon. „A német előadó a társulást ajánlotta, mint egyetlen kiutat számunkra, de nálunk ez nem megy. Ha valaki főnök lesz, azonnal uralkodni akar.”

A szubvenció sem népszerű állatfaj a méhészek körében, hiába mondják a minisztériumban, hogy nincs ki felvegye a támogatási pénzeket. Tapasztalták, mekkora a bürokrácia, akár tíz helyre is elküldik az embert. „A pályázatunkhoz ki kellett jöjjön Aradról Gáll Mihály, hogy magyarázza el a hivatalban, miként kell összeállítani.”

– Minden megyében van kirendeltség, amely köteles megírni ingyen a pályázatokat. Az emberek pedig szkeptikusak, azt mondják, ha ingyenes, akkor az biztosan nem jó. Pedig az állam fizeti őket. Összeállítják a pályázatot, de amíg mi összeszedjük a hozzávalókat, az sokba kerül, sok időbe telik. Csak itt az állatorvosnak ötven lejt fizettem az igazolásért. Lehet, a törvény jó, de lent a kiskirálykodás megöli a szándékot – vázolják a gyakorlati helyzetet.

De elégedetlenek a méhész egyesülettel is, amely tulajdonképpen egy szövetkezeti forma volna, „de ahogy több a méz, mindjárt leverik az árát, pedig mi tartjuk fenn őket, ők pedig azt nézik, mikor üthetnek a fejünkre”.

Az egyesület legalább határidőre fizet, ők is megkapták a pénzüket.

– Még van egy felvásárló Kürtösön, oda nem vittem, mert állítólag négy-öt hónap után fizet.

                                                    *

Hogy mióta tart az ember és a méhek együttélése, nehéz lenne hitelesen megállapítani. Az a barlangrajz, amelyet a cromagnoni ősember készített a Cuevas de la Arona barlang falán, ahol egy lány éppen a méhek lakását fosztja ki, történészek szerint 16 000 éves lehet. Az együttlét évezredei alatt az ember szinte semmit nem tanult meg a méhektől, a viszony fullánkos.

A méz viszont édes, és ahogy Ordódi András mondta, nincs szebb dolog az anyaméh nevelésénél.