Több ezer ember jutott életében először orvosi vizsgálathoz a Romániai Vöröskereszt egyik legnagyobb országos egészségügyi programja, az Egészségkaravánnak köszönhetően. A kezdeményezés eredményeit Bukarestben mutatták be, az eseményen részt vett dr. Beniamin Dragoș, az Aradi Vöröskereszt elnöke, a Romániai Vöröskereszt alelnöke és a karaván orvosi koordinátora is. A sajtótájékoztatón jelen volt Adrian Halpert, a Romániai Vöröskereszt igazgatója, Camelia Șucu, a szervezet elnöke, valamint Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter is.
Arad megyében a karaván Ottlaka (Grăniceri) községben és Pécskán állt meg, ahol 200 pácienst – 144 nőt és 56 férfit – vizsgáltak meg a mobil rendelőkben. A szakemberek 191 személy esetében végeztek EKG-t, 186-nál vérvizsgálatokat, és összesen 87 általános orvosi, 172 szemészeti, 171 belgyógyászati és 102 kardiológiai konzultációt biztosítottak. Az Aradi Vöröskereszt adatai szerint a vizsgálatok átlagos értéke 452 lej/páciens volt, míg a hasonló szolgáltatások a magánrendelőkben átlagosan 1694 lejbe kerültek volna, beleszámítva az utazási költségeket is. Az Arad megyei karavánban 55 önkéntes és 6 fizetett egészségügyi dolgozó vett részt, összesen 1320 önkéntes munkaórát teljesítve. Dr. Beniamin Dragoș hangsúlyozta: az Egészségkaraván nem csupán orvosokról, műszerekről vagy vizsgálatokról szól, hanem az emberekről, a valós szükségletekről, a figyelemről és a törődésről. Mint elmondta, számos olyan beteggel találkoztak, akik évek óta nem jártak orvosnál, nem azért, mert nem akartak, hanem mert egyszerűen nincs hova menniük. Sok településen egyetlen háziorvos lát el több falut, a szakorvosi vizsgálat pedig gyakran túl hosszú, túl drága, túl nehéz út.
Dr. Dragoș megható történeteket is megosztott: Pécskán egy idős hölgyet, aki csak egy rutinvizsgálatra érkezett, súlyos vérszegénységgel diagnosztizáltak, és azonnal kórházba kellett szállítani – a gyors beavatkozás valószínűleg megmentette az életét. Egy másik esetben májdaganatot fedeztek fel időben, így a beteg ma is él.
„Ez a Vöröskereszt lényege – mondta –, ott lenni, ahol szükség van ránk, meghallgatni, segíteni, reményt adni. Nem nagy szavakkal, hanem tettekkel. Mert a modern, felszerelt járművek önmagukban mit sem érnek. Mi, az orvosok és önkéntesek, adjuk meg nekik a lelket. Mi vagyunk azok, akik mozgásba hozzuk őket, életet adunk nekik a segíteni akarásunkkal.”
Az Egészségkaraván példát mutat arra, hogy az egészség nem kiváltság, hanem jog, és hogy az orvosi ellátás ott is elérhetővé válhat, ahol eddig csak a remény élt. Arad megyében most százak kaptak új esélyt az életre, és mindez a Vöröskereszt önkéntesei, orvosai és támogatói közös munkájának köszönhető.
(Fotó: Facebook/ Crucea Rosie Romana)
Hozzászólások