Folytasd, Gyuszi!

Feleségén kívül talán e sorok írója ismeri a legjobban vagy inkább a legrégebben Jámbor Gyula kollégámat és barátomat. Elég, ha azt mondom, fél évszázada, mióta belépett a szerkesztőségi szobába, és máris minden kétség elhárul e vonatkozásban.

Már barátságunk kezdetén meglepett, lenyűgözött odaadásával, a hivatás iránti alázatával. Az 1970-es évi Maros-áradás idején, a szerkesztőségi íróasztalon aludt (ha egyáltalán álom jött a szemére), hogy korán reggel az elsők között ott legyen, ahol a gátvédő homokzsákokat elhelyezik. Mert a jó riporternek ott a helye, ahol az élet (ezúttal a fékevesztett folyó) eseményt kínál. Kezdeti éveiben, mikor még albérletben lakott, többedmagammal jó néhányszor költöztettem. Szóval együtt jóban, rosszban…

Újságírói pályánk évtizedekig párhuzamosan haladt. Gyuszi is már régecskén nyugdíjas, legalábbis papíron. De ő erről aligha vesz tudomást. Rendszeresen bejár, leadja a napi „penzumot”. Feladatok sorát (maroknyi az aradi szerkesztőség) vállalja magára, lektorálja az IJK-könyveket, sőt kéthetente szerkeszt is. Szóval aligha nélkülözhető. Mindenes, a szó legnemesebb értelmében, holott a szokványos sajtónyelvben is ez a szó a pályakezdők, a slapajok feladatkörére utal.

De nem is ez a lényeges, hanem az a szavakban nehezen megfogalmazható elkötelezettség, amivel fél évszázada a magyar olvasót szolgálja. Csendben, szerényen (talán túl visszafogottan), a jól képzett, alaposan informált, tekintélyes élettapasztalattal és éles szemmel rendelkező újságíró biztonságával.

Szinte rákényszeríttették munkatársai, hogy beleegyezzen az utóbbi tíz esztendő legjobb írásait összefoglaló kötetbe. Mert ezt, eddig, valahányszor felmerült, mindig szerényen, de határozottan elutasította. Ő nem a jövőnek, a halhatatlanságnak (elnézést a fellengzős kifejezésért!) írt és ír, hanem kizárólag napjaink olvasójának, a mostani aradi és nem aradi napilap emberéhez kíván szólni. Ez a műfaj ugyanis egy napig él. Utána már csak múlt, ha, úgy tetszik, történelem, mint ahogy ez a kötet előszavában a laptulajdonos és író-költő, Böszörményi Zoltán is megjegyzi.

Igazán aligha lehetett volna jobb elnevezést adni a Gyuszi, barátom, barátunk első kötetének, hiszen olvasók ezrei szeretik, tisztelik, várják kíváncsian a cikkeit, mint az, ami a borítón áll: Betűkarmester*. Még hozzá a „legmuzikálisabb” szódirigensek egyike. Gyuszi barátom valóban az.

Írásai érdekesek, olvasmányosak, sugárzik belőlük az emberismeret és a mély humánum.

De talán ennél is érdekesebb, hogy sosem ragad le az adott témánál. Mindig alaposan körüljárja, megmagyarázza. Tehát nem csupán szórakoztat, tényeket közöl, embertípusokat és helyzeteket ábrázol, hanem alaposan tájékoztat is az adott témakörben. Ilyesmire, nem hétköznapi műveltség híján, aligha merészkedne valaki is.

A Betűkarmester csupán a jubiláló publicista az utóbbi tíz évben napvilágot látott írásainak válogatása a pályán folyamatosan eltöltött 50-ből. Egyötödét annak, amit Gyuszi barátom „elkövetett” e hosszú, szép pályája során. Szerencsére, avatott kézzel és nagyon nagy empátiával végezte el ezt az igényes válogatást a (fő)szerkesztő kolléga, Bege Magdolna. Fejezetekbe foglalta össze a napilapban, Jelen Évkönyvben nyomtatást látott írásokat: egy-egy jelentős eseményhez fűződő mementók, történelmi események, évfordulók, mindennapok, jövőképek, interjúk, riportok.

Sziszifuszi munka volt maga az igényes válogatás is.

Gyuszi barátom sok húron játszik, a szó és a gondolat igazi mestere.

Nekem az összeállításból különösen az Évkönyvben közölt, nagyobb lélegzetű írások tetszettek. Időszerűségéhez kétség sem férhet (disznóvágás EU-s szabványok alapján, tetoválás, romák helyzete, élünk és meghalunk).

A téma-megközelítés és feldolgozás ezekben is tipikusan „jámboros”. Számos szempontot felvázoló, elmélyült és empatikus megközelítés. Ezekhez kellő bölcsesség, élettapasztalat és tájékozottság szükségeltetik. Szóval 50 év a „vártán”.

És a kötetbe nemigen fértek bele a napi hazai politika kommentált eseményei. Egyébként, meglátásom szerint, ez utóbbi igen sok energiát felemésztő, amúgy is hálátlan műfaj egy kisebbségi publicista számára, de barátunk itt is villog. Sose mond ki „verdictumokat”, ezt az olvasóra bízza, ám szellemesen és végtelenül szerényen fogalmazza meg gondolatait. Ezeket mindig továbbgondolhatja az olvasó, és akár következtetéseket is levonhat. Ez már olvasói feladat.

Megkockáztatom a kijelentést, hogy ebben a sajátos műfajban is egyéni hangnemet alakított ki, ügyesen elkerülve a hazai többségi sajtóban, médiákban fellelhető egyoldalú megközelítések csapdáját.

Jámbor Gyula kötetbe szedett írásai sokszori olvasatra is élvezetesek, freskói a kisebbségi lét hétköznapjainak itt, a fennmaradásért folytatott csendes, de tudatos küzdelemnek

Kollégaként és barátként is remek ötletnek tartom ezt a nívós válogatást, amely méltó társa a hazai kisebbségi magyar újságírás legjobb ilyen jellegű alkotásainak.

Folyamatos fél évszázad a kisebbségi újságírás palettáján.

Csak a szerencséseknek adatott meg ez a lehetőség.

Csak az elkötelezettek tudnak élni a lehetőséggel.

És koránt sincs vége, nincs pihenő, nincs megállás.

Folytasd, rendületlenül, Gyuszi barátom! 

Puskel Péter

*Jámbor Gyula: Betűkarmester. Beszédes 50. Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2019.