Halomra gyilkolták a zsidókat, de nem maradt feljegyzés az áldozatokról

– Beszélgetés dr. Tibori Szabó Zoltán egyetemi tanárral, a Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének igazgatójával – 

Az ENSZ közgyűlése 2005-ben kiadott határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója. Bár Romániát uniós szinten is megdicsérték a holokauszt történetének középiskolai kötelező tantárgyként való bevezetéséért, a hazai köztudatban meglehetősen halványan él a romániai holokauszt emléke. 

A történelmi tényekről, a társadalmi emlékezésről dr. Tibori Szabó Zoltánnal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanárával, a Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének igazgatójával beszélgettünk.

– A holokauszt emléknapja alkalom arra, hogy magunkba szálljunk, és emlékezzünk arra, ami történt, hogy elkerülhessük a jövőben a hasonló dolgokat. Nem mondanám, hogy a romániai holokausztra nem szoktak emlékezni. Bizonyos vonatkozásban Romániát megilleti a dicséret a holokauszt oktatásának középiskolai bevezetéséért, bár ezt elég sokáig húzták-halasztották. Valójában konkrét felszólítást kapott Románia az Elie Wiesel nemzetközi bizottság részéről, melyet a romániai holokauszt valós történetének kutatására és az eredményeket összefoglaló jelentés kidolgozására, valamint a tények társadalmi tudatosítására vonatkozó ajánlások megfogalmazására kértek fel.  Ebben a jelentésben – melyet a nemzetközileg elismert történészekből, szociológusokból álló bizottság kötet formájában angol és román nyelven is kiadott 2004-ben – szerepelt az, hogy milyen lépéseket kell tennie Romániának, hogy napirendre kerüljön a holokauszt terén. Elsősorban egy köztéri holokauszt-emlékmű felállítását kérte a bizottság Bukarestben, ami meg is történt. Másodsorban, hogy hozzanak létre egy kormánynak alárendelt holokauszt tanulmányi és kutatóintézetet, ez lett az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet Bukarestben. Aztán hogy vezessék be a holokauszt történetét az iskolai tanrendbe. Először csak opcionális tantárgyként vezették be, de aztán mikor kiderült, hogy ezt nemigen tanítják, mert nem fér az óraszámba, akkor majdnem kétéves előkészület után sikerült elérni, hogy a kötelező tanrend része legyen. A tananyag kidolgozása mellett komoly kérdésként jelentkezett, hogy milyen évfolyamon vezessék be a holokauszt történetét, hiszen nem mindegy, hogy milyen korban ismeri meg egy fiatal ezt a sok borzalmat. És így született az okos döntés, hogy nem az érettségire készülő 12-es, de a rögtön alatta lévő évfolyamnál vezetik be az új tantárgyat, mert a 11-es diákok már elég érettek ahhoz, hogy megértsék ennek a kérdésnek a lényegét. Vannak még előírásai a bizottságnak, amik nem teljesültek, de folyamatban vannak. Éspedig, a zsidóság történetével és a holokauszttal kapcsolatos múzeum megszervezése. Ez Bukarestben már folyamatban van, az ingatlant kiutalták, most tatarozzák és alakítják át. Így nagyjából Románia letudta mindazt, amit a nemzetközi bizottság feladatként határozott meg számára. Ebből a szempontból azt kell hogy mondjam, hogy Románia sokkal előrébb van, mint például Lengyelország, Szerbia, vagy Magyarország, mert egyik államban sem történt meg hasonló kutatás, történelmi  jelentés, amit teljes körben elfogadjanak a politikai tényezők, és ahhoz tartsák magukat. Romániában az Elie Wiesel-jelentés elfogadásának pozitív visszhangja volt, mert legalábbis a politikai elit köreiben azóta nem lehet nyilvánosan tagadni a  holokausztot, vagy antiszemita megjegyzéseket tenni. És ha valaki mégis ezt teszi, akkor a nyilvánosság rögtön reagál erre, és hát elítélik. Törvény is van, ami kimondja, hogy nem szabad effélét cselekedni. Igaz, hogy eddig egyetlen bírói határozat született ilyen vonatkozásban, de mindenképpen előrelépés, hogy törvény tiltja az antiszemita megnyilvánulásokat.

– A közoktatásba bevezetett holokauszttörténet minden bizonnyal hozzájárul majd a történelmi tények széleskörű megismeréséhez is. Egyelőre azonban társadalmi szinten kevésbé ismertek a romániai zsidóüldözés mozzanatai. Van-e már történészi konszenzus arra nézve, hogy hányan estek áldozatul a romániai holokausztnak?

– Tulajdonképpen Romániában a zsidóüldözés 1935 körül kezdődött. 1936-ban elfogadták azt a törvényt, amely kimondta, hogy bizonyos százalékra kell korlátozni a zsidók számát a gazdasági társulatok, vállalatok igazgatótanácsában. És innen kezdve egyre drasztikusabb intézkedések következtek. De nyilván a kicsúcsosodása ennek az antiszemita kurzusnak 1940-ben vette kezdetét Romániában, amikor augusztus 8-án II. Károly kihirdette a törvényerejű rendeletét az úgynevezett zsidók statútumát, amely három kategóriára osztotta a romániai zsidókat, és két kategóriától meg is vonta az állampolgárságot, miután az első világháborút követően Románia nagy nehezen állampolgárságot adott a területén akár évtizedek, évszázadok óta élő zsidóknak. Úgyhogy elég durva volt az ezt megvonó királyi dekrétum, amit számos további zsidóellenes intézkedés követett. Románia tulajdonképpen korábban hajtotta végre a holokausztot, mint bármely más kelet-európai ország, mert már 1941-ben megkezdődtek a deportálások, főképp Besszarábiából és utána Észak-Moldova, Dél-Bukovina térségéből. Erről ma már rengeteg irodalom van, csak le kell venni a polcról és elolvasni. És rengeteg áldozatot követeltek a transznisztriai borzalmak is,  a munkaszolgálat, amire a zsidó férfiakat kötelezték. 

Az áldozatok pontos száma sajnos nem tisztázódott és talán már nem is fog, mert a korabeli román politikai elit semmiféle hivatalos nyilvántartást nem vezetett az áldozatokról. Halomra gyilkolták a zsidókat, de nem volt semmilyen feljegyzés arról, kik voltak az áldozatok. Úgyhogy nagyon kevés levéltári adat maradt fenn. Ezt még a németek is felrótták. Ők ugyanis elképesztő bürokráciát vezettek a lágerekben, haláltáborokban.  Pontos fejlapokat állítottak ki az áldozatokról, hogy kicsoda, hol született, kik a szülei, hol lakott, milyen nyelveket beszél, feljegyezték a szeme színét, a súlyát, s hogy van-e családja, gyermekei. Tehát olyan fejlapokat és nyilvántartást vezettek, mintha valami jövőt szántak volna annak az embernek, akit aztán egy óra múlva bevittek a gázkamrába és kivégeztek. De maradt dokumentált nyilvántartás. Mintha azt akarták volna, hogy az utókor lássa, hogy ők milyen nagyszerű munkát végeztek, s ezért dokumentálták mindezt. A románok nem, ők nem dokumentálták. A magyaroknál is hiányos ez. Úgyhogy mind Magyarországon, mind Romániában a hiányból lehetett megállapítani, hogy mekkora volt az áldozatok száma. A Wiesel-bizottság jelentése azt mondja, hogy a romániai holokauszt áldozatainak száma 280-380 ezer közé tehető. Ez a százezres differencia nagyon nagy, de onnan adódik, hogy a történészek közt is vita volt, hogy ez a százezer hiányzó zsidó, akik ukrán zsidók lehettek, életben maradtak-e, illetve elmenekültek-e a Szovjetunió területére, vagy pedig Transznisztriában meggyilkolták őket. 

Ez fontos vita volt 2001–2002-ben, amikor a Wiesel-bizottság dolgozott, mert még nem voltak megnyitva az orosz levéltárak, és nem lehetett ezt kinyomozni. De valószínű, hogy a 300 ezerhez van közel a romániai áldozatok száma. A magyarországi holokausztnak pedig elég pontosan tudjuk, hogy közel 600 ezer áldozata volt, ebből körülbelül 130 ezer Észak-Erdélyben, ahol a háborút megelőzően 170 ezer zsidó élt. Tehát nagyjából minden öt zsidóból csak egy maradt életben a holokauszt után.

– Állandóan előkerül főleg politikai berkekben Ion Antonescu szerepe a romániai holokausztban. Még mindig vannak felmentő hangok. Jogosak?

– Nagyon érdekes és ajánlani tudom mindenkinek, hogy olvassa el a sajnos két éve elhunyt Benjamin Lya történész kétkötetes munkáját, ami a román miniszterelnökség üléseinek jegyzőkönyveit tartalmazza. Ebben is szerepelnek Antonescunak olyan kijelentései, amiben őszintén bevallja, hogy őt gyerekkorától úgy nevelték, hogy gyűlölje a zsidókat és a magyarokat, és mindenféle más idegeneket, akik Romániában élnek. Ezektől meg kell szabadulni, és most itt a legjobb ideje, mondta Ion Antonescu és arra biztatja az összes beosztottját, hogy ezt a kérdést így intézzék. Tehát Antonescunak vezető szerepe volt az antiszemita és zsidóellenes kurzusban, és írott bizonyítékai vannak annak, hogy milyen parancsokat adott ki a katonaságnak, a csendőrségnek, hogy hogyan gyilkolják a zsidókat. Nem lehet azt állítani, hogy Antonescu ebben ártatlan volt. Az általa kiadott parancsokról dokumentumok vannak.

– Tavaly újabb kötet jelent meg e témában, a Tortoma Kiadó gondozásában, Radu Ioanid tollából: a Holokauszt Romániában. Ajánlaná-e a kötetet elolvasásra?

– Radu Ioanid rendkívül szakszerűen dolgozott. El kell mondanom, amit kevesen tudnak róla, hogy ő a washingtoni holokauszt múzeumnak volt több mint 2 évtizedig a levéltári igazgatója. Neki köszönhető a washingtoni múzeum archívumának a létrehozása. Bár Bukarestben élt, ott végezte az egyetemet, a doktori dolgozatát Kolozsváron írta és védte meg Gáll Ernő professzor vezetésével, aki a Korunk főszerkesztője is volt 27 évig.  Ioanid éppen a romániai fasizmus kérdéskörével foglalkozott dolgozatában az 1970-es évek végén, amikor nem volt divat ezzel foglalkozni. Vérbeli jó történész és minden további nélkül ajánlom ezt a könyvet, mert dokumentált és körültekintő írás.