Közel 400 önkéntes töltötte az ortodox pünkösdi ünnepeket az Oravicabánya közelében található Illyéden (Ilidia). A Bánságban Otthon Egyesület (Asociația Acasă în Banat) szervezte akció során 30 patinás, de elhanyagolt régi ház homlokzatát újították fel az önkéntesek, elsősorban olyanokat, amelyekben nehéz anyagi helyzetben levő családok laknak.
Az egykor virágzó Krassó-Szörény megyei településen nagyméretű, szépen kidíszített porták találhatók, faragott kapukkal, ezért választották a „Jótettek fesztiválja” helyszínéül Illyédet. „A falu épített öröksége fantasztikus, érdemes megőrizni és felmutatni az értékeit. Az a célunk, hogy őrizzük meg és népszerűsítsük a Bánság épített örökségét, ezért évről évre más települést keresünk fel az önkéntesekkel. Illyéden nagy kihívásnak bizonyult a házak díszítéseinek kijavítása és kifestése, mert a legtöbb épület teljesen elhanyagolt állapotban volt. Nyilvánvaló, hogy a házak lakói nem engedhették meg maguknak a tatarozási munkák költségeit és ezek a homlokzatok teljesen tönkrementek volna” – nyilatkozta a sajtónak Radu Trifan, a Bánságban Otthon Egyesület elnöke.
Az ország minden sarkából összesereglett önkéntesek között voltak diákok és tanárok, mérnökök, orvosok, ügyvédek, újságírók, de akadt építőmérnök és műépítész, oktató és egyetemista, restaurátor és építőmester is. A zömmel hazai önkéntesekhez néhány külföldi fiatal is csatlakozott, akik Temesváron végeznek önkéntes tevékenységeket.
A szervezők becslése szerint a mintegy 400 önkéntes három nap alatt több mint 7000 munkaórát teljesített, miközben 30 ház homlokzatát újították fel, köztük a falu kultúrházát, amely jóval nagyobb volt a többinél. A legtöbb háznak a kerítését is sikerült kijavítani és lefesteni, az önkéntesek egy falfestményt is restauráltak, amely egy hagyományos illyédi házat ábrázol. Három háznak a tönkrement csatornarendszerét is kijavították, mert a szivárgó víz tönkretette volna a felújított homlokzatot. A helybéliek lehetőségeikhez mérten besegítettek a házak kifestésében és ebédet főztek a hadseregnyi önkéntesnek. A Jótettek fesztiválja idején kulturális és sporteseményeket is szerveztek Illyéden, valóságos fesztiválhangulat uralkodott. Egy sportszer-forgalmazó cég jóvoltából a falu hátrányos helyzetű gyerekei sportfelszereléssel gazdagodtak, a bukaresti MINA szociális színház pedig egyedi előadással lepte meg a helyi gyerekeket.
Hozzászólások