„Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki bármivel hozzájárul az egyesület működéséhez”

Nemrég volt az aradi Kölcsey Egyesület éves közgyűlése, ennek kapcsán beszélgettünk Berecz Gábor elnökkel és Fekete Károly alelnökkel, felelevenítve a 2022-ben történteket, illetve mindazt, amit sikerként könyvelhetnek el az utóbbi évek folyamán.

– Mindig azon voltunk, hogy próbáljuk meg a profizmusnak legalább az alsó határát elérni. Pár évvel ezelőtt például lefagytam, amikor Bognár Levente azt mondta, hogy vigyétek az adventi hangversenyt a Kultúrpalotába. Hat-hétszáz embert? Egy templomba befér 150-200 ember a padokban, és akkor az nagyon szép és jó. Aztán megvolt az első adventi hangverseny a Kultúrpalotában, ami egészen más típusú, mint a templomban. Erre is fokozatosan jöttünk rá. A templomban bárki bekapcsolódhat az éneklésbe, nem lehet azt mondani, hogy ezt nem lehet, mert nem énekeltek olyan szinten. De egy hangversenyteremben már mása helyzet. Hál’ Istennek évente kétszer ingyen és bérmentve megkapjuk a hangversenytermet, mint valamikori építésének kezdeményezője. A személyzetet viszont fizetni kell, ez ugye a mi sarunk – fonja tovább a szálat Fekete Károly. – Rájöttem egy adott pillanatban arra, hogy az embereknek kell egy olyan rendezvény, ahol embernek nézik, ahol találkozhatnak másokkal... Lehet, hogy félreérthető. Azokat a zeneszámokat otthon is meg tudnánk hallgatni, lehet, hogy sokkal kényelmesebb formában, mint mondjuk a Kultúrpalotában. De amikor az ember elmegy oda, készül, felkészül testileg-lelkileg. Ott találkozni fog ismerősökkel, akikkel lehet, másképp nem találkozna, beszélgetnek a szünetben egy pohár bor, egy pohár üdítő mellett. Az emberek jól érzik magukat. Egy társadalmi eseményt kreálunk belőle, ahol talán többet jelent az a 20 perces szünet, mint maga az előadás. Arra is rájöttünk, hogy fontosak a hellyel ellátott meghívók. Ezekkel elkerülhető az olyan félreértés, mint március 15-én, amikor nem voltak számozott helyek, és akkor mindenki inkább egy jó helyet szeretett volna foglalni, mintsem hogy megnézze vagy meghallgassa azt az öt-tízperces bemutatatót az Ereklyemúzeum 130. évfordulóján.

–  Beszéltünk arról, hogy mennyi mindennel foglalkozik az egyesület. Nem gondolom, hogy a 60-100 ember tagsági díjából ezt fedezni lehet.

– A tagdíjakból maximum a 3Havi Szemlének az évi 3-4 kiadását tudjuk fedezni, már lassan azt sem, az egyre dráguló nyomdaköltségek mellett. A nagy rendezvényeken, ahol akár profi meghívottak vannak, például egy adventi hangversenyen, tiszteletdíjat kell fizetni, amit valaki majd a zsebéből áll. Hál’ Istennek van még egy-két ilyen ember. Vannak persze kisebb adományozók is, s végül összejön egy jelentős összeg. S néha a saját zsebünkbe nyúlunk – mondja nevetve Fekete Károly.

– Ezek szerint komoly feladat a szponzorok megtalálása.

– Az úgy van, hogy az ember már koránál fogva is nagyon sok embert ismer, munkatársakat, iskola- és osztálytársakat, és amikor valami nagyobb méretű dolgot kell szervezni, akkor hozzájuk fordulok. Elmondom, mit szeretnénk csinálni, hogyan állunk, mekkora segítség kellene. Van olyan is, aki minden évben gondol ránk egy nagyobb összeggel. Köszönettel tartozunk nekik, mindenkinek, aki bármivel, bármennyivel hozzájárul, névleg vagy névtelenül az egyesület működéséhez – veszi át a szót Berecz Gábor.

– Pályázni szoktatok-e?

– A két kulturális központnál, a városinál és a megyeinél. Próbálkozunk a Communitas Alapítványnál is, kapunk is évente a Havi Szemlére, de hát az egy lapszámnak az előállítására elég. Tiszteletdíj meg ilyesmi mondanom sem kell, nem létezik, nem tudunk fizetni. De hát az is segít. Nincs olyan aprópénz, amely ne segítene – folytatja Károly.

– Hogyan működtök együtt más civil szervezetekkel? Hát az RMDSZ-szel?

– Az RMDSZ hátszele megvan mindig. Megbíznak mindabban, amit mi csinálunk, és ezért megvan a feltétlen bizalom az egyesület rendezvényei felé. Ott ahol lehet és kell, a rendezvény finanszírozását is támogatják. Soha bele nem szóltak abba, hogy mi mit csináljunk.

A civil szervezetek, hogy is mondjam, működgetnek. Mi sem vagyunk egy folyamatosan működő civil szervezet, de lassan annyi a feladat, hogy szinte folyamatosan működünk. Nagyon keveset lehet számítani más civil szervezetekre.

Van még egy olyan dolog is, hogy ugye azt mondják, hogy minél több civil szervezet legyen. Az is egy nagy baj, amikor a sok az kevesebb, mint a kevés.

Vannak jogi személyiséggel rendelkező, illetve nem rendelkező egyesületek, civil szervezetek, s javasoltuk, hogy közeledjenek a Kölcseyhez. Valamikor Pávai úgy indította ’90 után az új Kölcseyt, hogy ennek az irodalmi szakosztálya a Tóth Árpád Irodalmi Kör. Ez csak egy példa, de több olvasókör is van a megyében. Senki nem szólna bele abba, hogy mit csinálnak, de adnánk egy jogi keretet a működésükhöz, pályázhatnának. Ez egy plusz lehetőség lenne számukra.

– Említetted, Karcsi, hogy románok is kezdenek járni a kiállításokra. Manapság a Kölcsey Egyesület nemcsak a magyarság, de a román közintézmények elismerésének is örvend. Számolnak az egyesülettel, és számítanak is rá. Hogyan alakult ez ki?

–  Dolgozva. Ezelőtt 5-6-7 évvel, amikor elkezdtünk egyre jobban jelen lenni a múzeum, a könyvtár munkájában. És megpróbáltuk az ő támogatásukat is megszerezni. Mert hiába akarunk mi egy kis kamara-kiállítást szervezni egy konferencia mellé a ’48-as ereklyemúzeum anyagából, hogyha ők ebben nem támogatnak. Ez megtörtént a magyar színház évfordulóján, amikor mind a könyvtár, mind a múzeum adott ki kéziratokat, régi plakátok, lehetett a színház előcsarnokában egy kis kiállítást rendezni. Most megpróbáljuk a konferenciákat a Kultúrpalota kistermében megszervezni, mert a nagy díszlépcsőházban össze lehet hozni egy párnapos kis kamara-kiállítást. Ők látták, hogy tudjuk, mi van náluk, még bele is szólunk, hogy mit szeretnénk. Legutóbb például a Fábián-konferenciát a múzeumigazgató nyitotta meg románul, a Fesztyről nem beszélve, amit már eleve kétnyelvűre terveztünk, s a Megyei Tanács elnöke nyitotta meg. Megpróbáltuk, hogy előbb-utóbb tényleg megkerülhetetlen legyen az egyesület.

– Ez sikerült, és erre az egész aradi magyarság büszke lehet.

(Folytatjuk)

(Kurunczi Ferenc fotója)