Megérdemelné a folyamatos törődést

A 2004-ben, nagy nehézségek árán sikerült megvalósítani, hogy újra felállítsák az 1848–49-es aradi vértanúk emlékművét. Még jómagam is emlékszem az első megemlékezésre, amint a tömegben a Szabadság-szobor előtt állva hallgattam a beszédeket a szakadó eső ellenére. Az viszont, hogy a tér, amit oly nagy nehézségek árán sikerült létrehozni, ma már csak árnyéka a régi elképzelésnek kissé elszomorító. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben átesett egy nagyobb felújításon, ami keményen rá is fért, de mára itt-ott újfent lerongyolódott.

Nemrégiben éjszaka a tér mondhatni sötétben állt. A szobrot megvilágító lámpákat kiszedték a burkolatukból – a vezetékek javításra, cserére szorultak, júliusban írtunk volt erről –, így a szobrot éjszaka elrejtették az árnyékok. Noha a fényforrásokat, a szabadtéri operettgála okán visszatették a helyére, a világítótest kőburkolata és a járda csatlakozásából hiányzó térköveket már nem sikerült pótolni. A lámpákat ellátó elektromos kábel sok helyen kilátszik, sőt egy helyen akkora darabon hiányoznak a térkövek, hogy csak az nem esik neki egy késsel a kábeleknek, aki nem akar. Az, hogy egy kis homokkal próbálták letakarni, nem megoldás, mert még egy vak kutya is könnyen megtalálná, és akár át is haraphatná a vezetékeket.

A szobor lépcsője szintén megérett a renoválásra. Az esőzés, a téli fagyok mind nagyban hozzájárultak, hogy a lépcsőt borító lapok leváljanak, de azokat visszaragasztani egyelőre senki nem ragasztotta vissza (szerk. megj.: pedig reméltük, hogy a kábelcserével együtt ezt is megoldják, de úgy tűnik, ez bonyolultabb és költségesebb művelet semmint azt röpke három hónap alatt meg lehessen oldani, igaz, ki tudja, mióta vannak így, lehet az háromnál több is). Sőt. A lehullott csempéket a szobor és az egyik lámpatest közé dugták, hogy ne lássa senki. És ott van a soha nem működő szökőkút is. A csempék sok helyen hiányoznak, víz nincs a medencében, hogy ne fürödjenek benne a madarak, és csak ritkán, egy-egy esemény alkalmával nyitják meg a vízcsapokat. Ez érthető is. Nem is ez a gond, de ha már úgyis csak nagy ritkán működik a szökőkút, nem lenne egyszerűbb legalább annyira karbantartani a parkot, hogy eseményekkor ne csempézéssel keljen foglalkozni, hanem csak a takarítással? Apropó takarítás. Értve vagyon, hogy a téren lévő padokat szinte folyamatosan használják, körülményes őket még szökő évente egyszer is letakarítani, nemhogy lefesteni, de szegény padokból tavaszra csak pozdorja marad, mert egy-egy jobban igénybe vett darabon már egy csepp lakk sincs. Egyszerűen fehérre koptak, így pedig semmi nem védi a fát, ha beáll az esős évszak.

Most azt mondhatnák, hogy túlzok. Pedig nem, sőt, ha akarnék még egy pár bekezdést biztos írhatnék. A Szabadság-szobor az aradi magyarok legbecsesebb szimbóluma. Megérdemli, hogy vigyázzunk rá és a térre, amelyen áll. Nemsokára október 6. Ha ürügy kell arra, hogy kijavítsák bár a felsoroltakat, itt a tökéletes alkalom rá.