Megírja a korszakváltás lefolyását

Több aradi olvasónk is rám telefonált: el ne feledjem, hogy Kövér Gábor, az életművész, filozófus és gondolkodó, augusztus 15-én ünnepli a 102. születésnapját. 

Természetesen amúgy sem feledtük volna el, de jólesett a város karizmatikus személyisége iránti törődés, ezért a szerkesztőség nevében felköszöntöttük, könyvcsomagot ajándékoztunk neki, illetve elbeszélgettünk vele.

102 évet élt Aradon, mondta, de ennek az időszaknak a legnagyobb részében kitartó türelemről kellett tanúbizonyságot tennie. Ha az ember békében akar élni és a szülőföldjén megmaradni, akkor tűrnie kell. Ha viszont különleges dolgot akar tenni, például írni akar, alaposan át kell gondolnia, mit, hogyan tegyen. Az emberek gondolkodásmódja nem egyforma, ezért a terveit csak akkor tudja megvalósítani, ha partnereket, támogatókat talál hozzájuk. A mögöttünk lévő XX. század számára az újrakezdések időszaka volt, amikor háromszor ment teljesen tönkre, méghozzá olyannyira, hogy a II. világháború után, amikor a gyermekek miatt kénytelen volt hazajönni Magyarországról, a felesége 6 konyharuhából állított össze számára egy nadrágot, hogy legyen mivel munkába járnia. Télen, bőrdarabokból összeragasztott talpú katonabakancsban érkezett haza, amiben nyáron is járnia kellett munkába, más lábbelije nem lévén. Tekintve, hogy 100. születésnapján élete nagy művének a megírásáról beszélt, ezúttal erről faggattuk. Kövér Gábor most attól tart, hogy a megíráshoz már nem lesz elég ideje. Aki egy keveset is ért a fizikához, rájön: az idő rendkívül fontos tényező. Minél több eseményt óhajt az ember megírni, annál több időre van szüksége. Egy 102 éves ember pedig napról a másikra él, közben elviseli az ilyen magas életkorban már természetes fájdalmakat. Ha úgy vesszük, fejtegeti, az lenne a normális állapot, ha az emberi élet 100 év után fejeződne be, ám ezt a kort a legtöbben nem érik meg, mert a szerzett betegségek megrövidítik az életüket. Természetesen az élet hossza nagyban múlik az életvitelen, csakhogy a legtöbb ember erre csak akkor jön rá, amikor már komoly betegségbe esett. Az életrendben ugyanis rengeteg hasonlóság, sablon van.

A most folyamatban lévő tanulságos dolgokat, a korszakváltást klasszikus írógépén meg akarja írni a Szövétnek számára. Korszakváltások rendszeresen voltak, a biblia is írt róluk, hiszen volt vízözön, utána sivatagi pusztaság, vándorlás stb. Az innen beszerezhető információk azonban nem tökéletesek, csakhogy most is megindult a Földön a korszakváltás időszaka, a civilizáció nem működik összhangban a természettel, amelyiket károsít. A természet igyekszik védekezni, ezért megindított egy korszakváltást, amihez felhasználja mindazokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezik, elsősorban a vizet. Azt akarja megírni, hogy a korszakváltáshoz nincs elég víz, ezért a természet a Déli-sarkról leszakít hatalmas jégdarabokat, megolvasztja a tengerben, hogy szaporítsa a vizet. A korszakváltáshoz szükséges pusztításnak a végrehajtásához azonban nincs elég víz. Hiába emeli a felhőkbe gőz formájában a vizet, amit újra lezúdít a földre, kevés a víz. Ezért a természet a vizet elvonja onnan, ahol életkérdés lenne, vagyis az élővilágtól. Ezzel együtt elindult sivatagosodási folyamat, aminek az okát a múltat kutatók nem tudják megállapítani. Azért következik be, mert a természet elvonta a vizet, és nem volt miből visszaadni. Mi is ilyen területen élünk, hiszen a vidékünkön hónapok óta nem volt jelentősebb csapadék. A Partium időjárása sem a magyarországira, sem pedig az erdélyire nem hasonlít. Ezt néhai Pataki Sándortól tudja, akit még az I. világháborúban oktatták ki a mi vidékünk éghajlati jellemzői tekintetében. Lényeg, hogy mi, itt külön időjárással bírunk.

Mivel Kövér Gábor szerint 100-110 év az emberi életkor felső határa, ez a maga egészségén is érződik, hiszen ahhoz képest, hogy százéves korában még kerékpározott, manapság az eredetihez viszonyítva a fele életkedve, fele étvágya, fele emésztése van, bal kezének ujjai lebénultak, ezért nem tudja ökölbe szorítani, az egyensúlyérzéke, a hallása és a látása megromlott. Maga 20 éves kora óta rövidlátó, ezzel együtt, bár nehezen, most is szabad szemmel olvassa az újságot. Gyakran kétszer-háromszor meg kell néznie némelyik szóalakot, amíg felismeri. Mivel nem tudott megfelelő szemüveget beszerezni, ahhoz, hogy a régi, elektromos írógépen dolgozni tudjon, meg kellett változtatnia a nézés szögét, ezért az írógépet a normális asztalról egy általa összeállított, alacsony asztalra helyezte. Így felülről nézve, a jobb kezével még be tudja gépelni a Szövétnek számára az írást. A lényeg: nehezen, de dolgozni tud, a Szövétnek októberi számában meg kívánja jósolni a jövőt, amiről nem volt hajlandó beszélni, nem kívánta lelőni a poént. Maga ugyanis soha semmilyen izmusnak nem volt a tagja, mindig a középutat tekintette követendőnek. Nem volt fasiszta vagy kommunista, nem híve a nacionalizmusnak, mert az emberiség tulajdonképpen testvérnek számít. Alávetette magát a kényszernek egy olyan országban, ahol hivatalosan is csak egy nyelvet és kultúrát ismernek el, ami félrevezetés. Kiagyalói nem ismerik a Kárpát-medence történetét, mert generációk egész sorának nem tanították, ezért azt sem tudják felmérni, mi következhet be a korszakváltással. Az a kevés ember, aki tudja, mi várható, nem mer, esetleg nem akar, de talán nem is tud beszélni róla. Ezt mindenképp meg akarja írni, még akkor is, ha ez lesz az utolsó írása – zárta mondanivalóját Arad karizmatikus személyisége, Kövér Gábor, akinek ígéretet tettem: ha megérem, jövőre is felkeresem a születésnapján.