Otthagyta a fogát

Sokat utazgató nyugdíjas társaságban szó esett az élményekről, tapasztalatokról és persze a bakikról, melléfogásokról is. Remek sztorikat hallhatott az ember. Ilyenkor önfeledten képes mulatni a másik balgaságán, netán a saját „rövidzárlatán.” Mert, akinek van lehetősége és mersze, hogy „nyakába vegye a világot”, azzal aligha nem történik valami, ami a maga idejében gondot, fejtörést, okoz, esetleg keserű szájízt hagy, és csak az idő múlásával válik elmesélhető, tragikomikus történetté.

Nos, az egyik hölgy elmesélte első repülős kalandját. Persze a manapság elterjedt fapados légitársaságot választotta, mert az „olcsóbb.” Hát megközelítés kérdése. A baj ott kezdődött, amikor amúgy se túl méretes bőröndje mégse fért be a szabványos mérőkeretbe, és ezért borsós felárat fizetett. – Nem olyan nagy baj – vigasztaltam magam –, az ablak mellé kértem a helyjegyem, hogy fentről lássam a világot. Ezért is felárat fizettem.

Hölgyünk csak arról feledkezett meg, hogy éjszakai járattal repül. Ráadásul borús volt az ég, úgy hogy még a csillagokat se látta „közelebbről.”

Más valaki még rosszabbul járt: Nápolyban az első nap profi zsebesek fosztották meg úti okmányától és nyaralási pénzétől. Pedig a szálloda szekrényében volt mini páncélszekrény az értékes tárgyaknak, pénznek, de túl bonyolultnak találta a használatát.

„Nem tudjátok elképzelni, mit álltam ki, amíg pénzt szereztem, és a nagykövetségre utazva ideiglenes úti okmányt kaptam. Nem kívánom az ellenségemnek se.”

Valaki rálicitált: – Én még rosszabbul jártam. A szállodai szobában derült ki, hogy egy idegen bőröndöt kaptam le a szállítószalagról. A fene enné meg a sok azonos kivitelezésű és méretű kínai utazótáskát!

A „prímet” mégis az a férfi vitte, aki útban hazafelé a repülőben vásárolt szendvics okán döbbent rá, hogy alsó fogsora a szállodai fürdőszobában maradt örök „emlékül.”