Ötvenéves osztálytalálkozó Lugoson

Ötven évvel ezelőtt huszonkilenc végzős kezdte el a nagybetűs életet. Ők voltak a lugosi C. Brediceanu líceum magyar tagozata XI. D. osztályának a tanulói. A minap, szombaton reggel 10 órára a líceum elé szólt a meghívó. Az előre megbeszélt és jóváhagyott forgatókönyv szerint itt kezdődött, fél évszázad eltelte után, az ünnepi találkozó. Sorban jöttek a már nagyon vén diákok. Arcukról le lehetett olvasni az izgalmat és a meglepetés okozta enyhe elpirulásokat, melyeket a viszontlátás örömkönnyei kísértek. Egymás szavába vágva igyekeztek a viszontlátás örömét kifejezni. Úgy éreztem, hogy percekre mindenki visszavedlett ötven évvel ezelőtti énjére, újra átélve a felhőtlen diákévek utáni búcsúpillanatokat. Most ismét egymásra találva, az együttlét örömétől fűtve, visszavedlettek kisdiákokká, akik éveken keresztül együtt voltak jóban-rosszban. A nosztalgiázás közös fényképezkedéssel, majd rövid osztálylátogatással folytatódott, ahol zajongva, fotózva adóztunk az elmúlt diákéveknek. Az ünnepi osztályfőnöki órát az RMDSZ-székház nagytermében, sajnos osztályfőnök nélkül tartottuk, mivel tavaly óta az égi iskolában oktatja azokat, akik vele együtt oda érkeztek. Szeretett osztályfőnökünk Bányai Dezsőné, Eckel Aliz több tanártársával és diákjával együtt az örökkévalóság álmát alussza a lugosi temetőben. Az eltávozottak emléke előtt egyperces néma felállással tisztelegtünk, majd a közös beszámolók elhangzása után sírjaikra az emlékezés koszorúit és gyertyáit helyeztük. Huszonkilenc végzős diákból sajnos mára csak huszonketten maradtunk, közülük tizenhatan kiáltottak jelent. Tizenkét tanárunk közül már csak hárman vannak az élők sorában, kettő távol Lugostól, egy pedig helyben, de nagy betegen. Délután négy órától a Kiskanyar Zöld Béka étteremben folytattuk a találkozót, a feleségek és a férjek kíséretében. Az igazfalvi Angelis 96 zenekar szolgáltatta talpalávaló ütemeire és a Koczkás Miki étterem tulaja által készített ízletes falatok elköltésével mulattunk hajnalig. Sok nóta, tánc, kacagás kísérte mulatság végén született meg a közös elhatározás: minden évben rendezni kell hasonló találkozót, mert ki tudja, kit merre visz majd a végzet.

E sorok írása közben többször a sírás szorongatta a torkomat, könnyek és emlékek törtek fel a múltból, keveredve a jelennel. Szerintem ezt nem kell szégyellni. 

Tudósítás és fotók: Langó Ferenc Attila (egy az ünneplők közül)