Passzátszelek simogatása

És akkor gyerünk az anyaországba! Nem a miénkbe, hanem a tenerifeiek, gomeraiak anyaországába, amely iránt, szerény tapasztalataim szerint, nem túl nagy szimpátiával viseltetnek. 

Az ő ereikbe a szigetvilág őslakosainak, a guancsoknak a vére csörgedez. A spanyolok mégiscsak hódítók, még ha sokat is köszönhetnek a XV. század vége óta tartó hispán uralomnak.

Madridnak se lehet könnyű: az inkvizíció bölcsőjeként rossz híre korán szárnyra kelt Európában. Ehhez társul évszázadok óta a kanáriak szelíd, de konok fenntartása, a katalánok, baszkok lankadatlan függetlenségi álma. Közben polgárháború, Guernica, Franco tábornok több évtizedes uralma, most pedig a mindent tetéző pénzügyi és gazdasági válság.

Az ország belső feszültségeiből a turista édeskeveset érzékel. Felületes szemléletben nézve és látva a tengerek, óceánok egykori nagyhatalmának fővárosa éli a metropolisok megszokott, nyüzsgő életét. Madrid utcáin szédítő a forgalom, az üzletek árai az átlag európai szinten mozognak, a kávéházak, bisztrók, teraszok, „sonkamúzeumok” dugig vannak vendégekkel. Nos, ez utóbbira hadd térjek ki néhány szó erejéig. Sonkában a spanyolok verhetetlenek. Nem füstölik, egy különleges eljárással, színes hálókban szárítják. Sonkamúzeumnak nevezik azokat a bisztrókat, ahol a vendég a pultnál állva (így ugyanis jóval olcsóbb, mintha asztalhoz ülne) falatozhat késsel (nem géppel!) hajszálvékonyra vágott házi sonkát, amelyet leöblíthet a „cervezával”, azaz a sörrel.

Szombaton, vasárnap délutántól aztán akár késő éjjelig hullámzik a tömeg a belváros utcáin, és ember legyen a talpán, aki valamelyik lokálban, akárcsak annak az utcai teraszán ülőhelyet talál. És nemcsak egy pohár italra térnek be, hanem baráti csevegés mellett elköltött vacsorára.

A mediterrán világ emberének ez a gondűző lazítás létfontosságú. Lehet, hogy hét közben nagyon meghúzza a nadrágszíjat, de a hét vége a gátlásoktól mentes örömöké.

A pult mellett szorongva beleolvasok az egyik népszerű madridi napilapba. Könnyen érthető első oldalas cím: Angela Merkel utolsó figyelmeztetésben részesíti a spanyol kormányt: léptesse életbe a megszorító gazdasági intézkedéseket!

Lehet, hogy igaza van a német kancellárnak?

Barcelona után Madridtól nem sokat vártam. Kellemesen csalódtam. Nagyon is élhető világváros. Tömegközlekedése kifogástalan, világhírű múzeumain kívül sok szép parkja, gondozott utcái, gyönyörű köztéri szobrai és egészen sajátos stílusú középületei építészetileg is megkülönböztetik, mondjuk Bécstől, Párizstól vagy Londontól. Az Atocha pályaudvar régi üvegtetejű csarnokából botanikus kert lett, közepén kialakított mesterséges tóval, ezernyi sütkérező teknőssel.

Az immár csak kivételes protokoll célokra használt királyi palota (a jelenlegi uralkodó, I. János Károly Madrid mellett egy szerényebb palotában lakik) a számtalan látnivaló egyike. Lovagterméhez hasonlót aligha talál másutt a turista. A spanyol királyok gyógyszertára és házi orvosainak terme is hispán sajátosság. Nem különben a zeneterem, ahol az a négy Stradivári hegedűt őrzik, amelyeket a királyi család szólaltat meg, ha éppen kamarazenére szottyan kedve.

A közelben áll a Királyi Operaház. Kívülről puritán, építészetileg nem versenytársa a Palacio Reálnak. Belül azonban…

Az idei évadot a moszkvai „Balsoj” nyitja meg, majd Placido Domingót, a világhírű tenort ünneplik a madridiak.

A Spanyol téren a főváros egyik jelképe: Miguel de Cervantes monumentális szobra, halhatatlan regényhőseivel, a búsképű Don Quijote lovaggal és hűséges szolgájával, Sancho Panzával. Itt fényképészkedik szinte minden a turista. Egyébként a belvárosban minden látványosság egymáshoz közel van, gyalog is viszonylag könnyen elérhető. És lépten-nyomon utcai turista-információs irodára bukkanunk. Sok pénzt hoz az idegenforgalom.

A világ nagy múzeumai között joggal emlegetik a Pradót (Museo del Prado). Félnap alatt az ember csak átfutja. Velasquez, Goya, Rubens talán legtöbb alkotása itt látható.

Szerencsére a közeli Reina Sofiára is jut néhány óránk. A  XX. század nagy alkotásai felé röpít az egykori hatalmas kórházból múzeummá átalakított épület külső üvegliftje. Amerre a tömeg hömpölyög, arra van Picasso Guernica című monumentális festménye. A polgárháború idején a náci légi támadás alatt földig lerombolt baszk város emlékére festette a nagy spanyol művész.

És álszent lennék, ha nem említeném meg, hogy a város másik jelképére, a Reál Madrid stadionjára is kíváncsiak voltunk. Ha már beültünk a barcelonai Nou Camp tribünjére, a nemes madridi ellenfélnek legalább a stadionját járjuk körül.

Hát megtörtént.

Evés közben jön meg az étvágy. Utazzunk vidékre!

A gyorsvasút 40 perc alatt elröpített Toledóba. A Tajo folyó partján elterülő város a keresztény, a zsidó és a muzulmán kultúra egyedi olvasztótégelye. Középkori zegzugos utcái, hatalmas gótikus érseki székesegyháza, V. Károly megerősített palotája, az Alcázar, a város szépségétől elbűvölt nagy festőművész, El Greco háza olyan élményeket kínált, amelyek egy életen át szellemi munícióval látják el az embert.

Nagy birodalom, amelynek jelesei sokat letettek az egyetemes civilizáció asztalára.

Tagadhatatlan, az évszázadok során akadtak jócskán sötétebb időszakok is, amelyekre a spanyolok se tekintenek vissza örömmel.

Megismerésük nélkül viszont szegényebb lenne világképünk, egyoldalú más kultúrákhoz, emberekhez fűződő viszonyunk.