35 évvel ezelőtt olvasták fel a Temesvári Kiáltványt

„Radikális csoportok átvették a követeléseinket és a jelszavainkat”

Írta:
2025. március 11. 16:11 (kedd) /

35 évvel azután, hogy a temesvári Operaház erkélyéről felolvasták a Temesvári Kiáltvány 13 pontját, a Temesvár Társaság és a városi Művelődési Ház közös megemlékezéseket szervez. Kedden délelőtt útjára indult a Dan Perjovschi képzőművész által kidekorált villamos és az Operaház homlokzatán elhelyezett ötnyelvű emléktáblát is leleplezték, amely a Temesvári Kiáltvány 35. évvel ezelőtti felolvasásának állít emléket. A jubileum alkalmából a Temesvári Kiáltvány eredeti szövegét és korabeli fotókat tartalmazó, hatnyelvű füzetet is kiadott a Temesvár Társaság.

Az évfordulós megemlékezésekről Florin Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke és Brândușa Armanca újságíró, a Társaság vezetőségi tagja tartottak sajtótájékoztatót a temesvári forradalom és a kiáltvány eszméit felidéző villamosban. A Temesvári Társaság képviselői úgy vélik, hogy a dokumentumot – nemcsak a szövegét, hanem a megírtak szellemét is – újra előtérbe kell helyezni. 

„Annak ellenére, hogy 35 év elteltével nagy változásokat láthatunk az országban, az ország demokratikus működésével és az európai értékekkel kapcsolatos kérdések ma is napirenden vannak, valójában mindvégig napirenden voltak – mondta Florin Mihalcea. – Ezért szükséges ma felidézni a Temesvári Kiáltványba foglalt gondolatokat és azok szellemiségét. A Temesvári Kiáltvány már nem csak miénk, a Temesvár Társaságé, hanem a városé, a temesváriaké. 1990. március 9-én a helyi tanács elfogadta a Temesvári Kiáltványt, ezzel a gesztussal jelezve, hogy a Kiáltvány teljes egészében Temesvárhoz tartozik. 1990. március 11-én pedig Temesvár lakossága, több ezer városlakó csatlakozott a programhoz. Ezután aláírásgyűjtésbe kezdtünk, és több mint 189 500 romániai lakos támogatta aláírásával a Kiáltványt!”

„Arra gondoltunk, hogy egy eseménysorozatot szervezünk a Temesvári Kiáltvány felolvasásának 35. évfordulója alkalmából, amelynek során újraértelmezzük a kiáltvány szövegét. Tesszük ezt azért is, mert nagyon furcsa időket élünk, amikor az akkori álmainkat, terveinket, még a szlogeneket is átvették olyan radikális csoportok, amelyeknek egészen más céljaik vannak, mint nekünk voltak 1990-ben. 

Változtak az idők, és szükségesnek tartottuk felidézni, hogy 1990-ben több tízezer ember írt alá egy kiáltványt, amely csak néhány pontot tartalmazott, amelyek meghatároztak egyetlen gondolatot, nevezetesen, hogy Romániának egy irányba kell haladnia, az európai demokrácia és civilizáció értékei irányába, és nem visszafelé” – mondta Brândușa Armanca.

Következett az Operaház homlokzatán elhelyezett emléktábla leleplezése, amely a Temesvári Kiáltvány 1990. március 11-én történt felolvasásának állít emléket. Az emléktáblán az alábbi szöveg olvasható, öt nyelven (románul, magyarul, németül, szerbül és angolul): Innen, az Opera erkélyéről mutatták be 1990. március 11-én a romániai forradalom alapdokumentumának számító Temesvári Kiáltványt”, (Temesvár Társaság, 2025. március 11.)

Az Operaház előterében tekinthető meg Liviu Tulbure fotókiállítása, aki a Temesvári Kiáltvánnyal kapcsolatos történelmi események krónikása volt. A Szabadság téren és az Alba Iulia utcában a Temesvári Kiáltványt és a korabeli aláírásgyűjtést bemutató bannereket láthatunk. Március 15-én, szombaton 10.30 órától Thierry Wolton francia történész tart előadást a Studio moziban, a kelet-európai kommunista rendszerekről. Ezután kerekasztal-beszélgetésre kerül sor Horia-Roman Patapievici, Sabina Fati, Florin Negruțiu, Vasile Bănescu, Florian Mihalcea és Vladimir Tismăneanu (online) részvételével, amelynek témája Hogyan olvassuk ma a Temesvári Kiáltványt? Március 15-én, szombaton 18 órától egy Pro-Európa nagygyűlést is szerveznek az Opera téren, ahol a temesváriak kinyilváníthatják az ország európai jövője melletti elkötelezettségüket.

Hozzászólások