Rövid a határidő az aradi vártemplom felújítási tervének elkészítésére

Írta:
2025. november 4. 17:28 (kedd) /

A helyi önkormányzat régóta szeretné visszakapni az aradi várat, hogy felújítva visszaadhassa azt a lakosságnak, és a város emblematikus építményét a turisták számára is látogathatóvá tegye. 

A vár és a veszélyesen elhanyagolt állapotban lévő vártemplom felújítására az önkormányzat a Nyugati Regionális Programon keresztül szeretne támogatást szerezni. A programon keresztül összesen 21 millió euró áll rendelkezésre az ország nyugati részében található városok környékén lévő történelmi jelentőséggel bíró épületek/építmények felújítására. 

Arad a programon keresztül legfeljebb 5 millió eurót kaphat, ami nem elég a vár teljes felújítására, de az ott található épületek szerkezeti megerősítésére, vagy azok részleges felújítására elegendő. 

Mivel a finanszírozási kérvényeket 2026. február 11-ig lehet benyújtani, az önkormányzat meghirdette a műszaki tervek elkészítésére, és a szükséges engedélyek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. Az elektronikus közbeszerzési rendszeren (SEAP) keresztül 2025. december 9-ig várják a beérkező ajánlatokat. A pályázó vállalatok kiválasztását hasonló projektek megvalósításához kötik. Az említett dokumentáció elkészítéséért legfeljebb 1 983 471,07 lejt fizet az önkormányzat. 

Az említett finanszírozási programon keresztül Arad megyében 11 történelmi építmény felújítására pályáztak, az aradi vár és vártemplom felújítása mellett a Sf. Simeon Stâlpnicul kolostor, a gáji templom, a neológ zsinagóga, a Solymosi vár és a pankotai Sulkowski-kastély szerepel, utóbbi idő közben lekerült a listáról, mert visszaadták eredeti tulajdonosának. 

Az említett pályázat egyik kiemelt követelménye, hogy a felújítandó épület terének 80%-ában jövedelmező kulturális eseményeket tartsanak.

Hozzászólások