Svédasztal

Bizonyára bennem van a hiba, de út közben Malmőről, Svédország harmadik legnagyobb városáról, semmi épületes nem jutott eszembe. Ha csak nem az, hogy híres az egyeteme, és a környező vidék mezőgazdasága igen fejlett. Itt van az ország éléskamrája.

Pedig, mint kiderült, nagyon tetszetős, elképesztő iramban fejlődő város. És remek az éghajlata. Ami itt, Skandináviában nem éppen elhanyagolható tényező.

Sajnos, alig pár órát szentelhettünk első kapcsolatunknak a svédacél, a svédcsavar, a svédszekrény, a svédasztal, a svéd lottó, a „graünnai malacka” (ez egy közkedvelt apró bonbon, hasonló a nálunk ismert medvecukorhoz), az IKEA-lánc és a többi svéd „szabadalom” földjével (az innovációk tekintetében a 2. helyen állnak Európában!), máris „vidékre”, egy Landskrona városka melletti jávorszarvas-farmra látogattunk. Skandináviában nagyon elterjedt ez a párosujjú, enyhén púpos hátú állat. Idegenforgalmi „brend”, tehát mutogatják. A turisták nyaggatását láthatóan megvető jámbor agancsosok ímmel-ámmal elfogadták a rágcsálásra felkínált zöld gallyakat, majd hátat fordítottak, és elballagtak. Hát mi is továbbálltunk.

A festőművész ecsetjére kívánkozó Vaettern-tó mentén Stockholm felé tartunk. „Észak Velencéje” (milyen érdekes: Amszterdamnak és a nyugat-flandriai Bruggenek is ez a jelzője!) egyre jobban vonzza a tekintetet. Azon töprengek, a puszta látványon túl, mire vagyok leginkább kíváncsi a gyönyörű fekvésű, öblökkel, tavakkal övezett (fél)szigeteken terjeszkedő fővárosban? Talán a városházára, a Nobel-díj átadása utáni díszvacsorák, bálok színhelyére? A Koncertházra, ahol a díjátadás történik? Talán a királyi kultusz lecsapódására a svéd életmódban; a gazdasági prosperitás néhány „titkának” tetten érésére? Netán a viking múlt emlékeire? Vagy mindezekre együtt?

A városháza már önmagában is szimbólum. Az olasz reneszánszra emlékeztető, de a 20. század elején emelt vörös téglás épület népszerűsége szinte páratlan. A leírások szerint 8 millió vörös téglát építettek be falaiba. Gigantikus tornya 100 m magas.

Ide nem lehet csak úgy „beugrani”. Hetekkel korábban be kell jelentkezni. És a beszélt nyelv szerinti csoportokban, idegenvezetővel járhatjuk be az épület számtalan termét. Egy helyi paradoxon: a Kék Csarnokként ismertté vált, ám jó ideje aranydíszítésű szalonban tartják meg évente, december 10-én a Nobel-díjak átadását követő fogadást. Ilyenkor a világ szeme Stockholmra szegeződik.

Az elegáns ülésterem 101 városi tanácsosra „méretezett”. Nők, férfiak fele-fele arányban. Nem kiemelt állás, nem jár együtt vezetőtanácsi tagsággal különböző vállalatoknál, és csak az részesül szimbolikus értékű jutalékban, aki minden ülésen jelen van.

Nem ártana a svéd modellt hazai berkekben is alkalmazni.

A királyi palota itt is látványosság. Már azért is, mert a legnagyobb azon uralkodói rezidenciák között, ahol ténylegesen él és fáradozik országa jelenén és jövőjén a koronás fő. (Jelenleg XVI. Károly Gusztáv.)

A palota előtti őrségváltási ceremónia itt legalább akkora tömeget vonz, mint Londonban, a Buckingham-palota udvarán. És mivel a kikötőben sorra horgonyt vetnek a Balti-tengert járó turistahajók, végeláthatatlan sorokban özönlenek az ingyen látványosságra utasaik, akik ez után joggal elmondhatják, hogy „betették a lábukat” Svédországba.

No de hogy lehet két nap alatt bepillantani a vizektől övezett svéd főváros életébe? Talán pár órás hajókázás segít ebben. Így hát vízre szállunk, és nem bánjuk meg! A sok hajóút közül is jól választottunk. Érintjük a külső városrészeket (valamennyi szigetet metróvonal köt össze!), sőt a főváros igen tekintélyes méretű üzleti negyedét, és tapasztalhatjuk, hogy az északon élő ember mennyire meg tudja becsülni a hűvösebb közép-európai nyárhoz hasonló időjárást. Nincs túl derűs idő, de szélcsend van, és a szárazföldi 23 Celsius-fok bőven elég a svédeknek arra, hogy megmártózzanak a tenger vizében.

Stockholm múzeumai között csak gondolatban válogattunk. Az útitervben a Gustav Vasa királyról (XVI. század) elnevezett múzeum szerepel. Legbecsesebb kincse egy viking csatahajó, amelyet szinte épségben emeltek ki 300 éves hullámsírjából, és állították ki több más, korabeli tengeri szállítóeszközzel együtt. Elképesztően sokan látogatják ezt az állandó kiállítást, amely a skandináv népek közös őseinek, a vikingeknek az életét eleveníti fel.

Szerencsénkre nem maradt ki az útvonalból a közeli Maelaren-tó egyik szigetén álló reneszánsz Gripsholm-kastély. A svéd királyok egykori nyári rezidenciája ma ugyancsak múzeum. Hatvanöt szobájában a svéd uralkodók portréit állították ki. Ez talán túl sok egyszerre a külföldinek. Nincs mit csodálkoznunk. Európának ebben az északi felében hosszú évszázadok óta töretlen az uralkodók kultusza.

Számunkra viszont jóval érdekesebbnek tűnt a minden szükséges kellékkel felszerelt barokk-kori színházterem, amelyben már évszázadokkal ezelőtt a királyt és udvartartását szórakoztatták a színészek.

Hogy mennyi szeszes italt engednek le a torkukon a svédek, se a fővárosban, se „vidéken” nem volt alkalmunk megfigyelni. Részeg emberrel nem találkoztunk, kocsmában nem jártunk. Egyébként kevés helyen árulnak italt, és ott is méregdrágán. Mondanom sem kell, Svédországban hozzánk képest az árak „csillagászatiak”. (Később saját bőrünkön tapasztaljuk, amit már itthon is tudtunk: Norvégia se a mi zsebünkhöz szabott.)

Mielőtt búcsút mondanánk Svédországnak, elidőzünk egy fél délután erejéig a középkor hangulatát idéző fürdővárosban, Örebroban. A XIII. században épített vára teljes épségben, eredeti szépségében áll. Főbejárata mellett a turisztikai információs iroda. A környező tavakban az erődítmény tükörképe. Ha másnapig itt maradnánk, megtekinthetnénk éjfélkor udvarán a turistacsalogató „szellemidézést”. De mennünk kell, mert utazásunk másnapi célja a norvég főváros, Oslo.

(Folyt. köv.)