Tájelem faj lett a medve

Júniusban jelentősen megemelték a romániai medveállomány csökkentését célzó kilövési kvótát, és az EU-ban is rugalmasabb szabályokért lobbiznak a medveállomány kezelésében. Mindez azonban messze áll még a probléma megoldásától. Nevezetesen attól, hogy megszűnjenek, vagy jelentősen csökkenjenek a nagyvad által okozott gazdasági károk, és mindenekelőtt a medvetámadások emberáldozatainak magas száma. A hazai medvepopuláció hosszú távú szabályozásának lehetőségeiről dr. Farkas Attila vadgazdamérnököt, a Sapientia Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi karának docensét kérdeztük. 

– A medve őshonos nagyvad a Kárpát-medencében, de az utóbbi évekig, évtizedekig igen ritkán támadt emberre. 2019-től viszont 23 személy esett áldozatul Romániában medvetámadásnak. Hol rontottuk el?

– Ez egy nagyon nehéz és komplex kérdés. Nem tudok röviden rámutatni, hogy hol rontottuk el. Van egy folyamatosan változó környezet, amit ráadásul az emberi tevékenység is folyton befolyásol, illetve uralni próbál. Ebben a változó környezetben kell együtt élniük a vadállatoknak és az embernek. A környezeti változások minden élőlényre kihatnak, csakhogy számos élőlény állományának a változása, az illető faj méretéből és környezeti hatásából adódóan, nem zavarja különösebben ezt az együttélést. A medve azonban nem ilyen. A Kárpátok vonulatában ugyanis a medve a legnagyobb testű ragadozó, bár ehhez idomult fogazata és testfelépítése ellenére döntően növényevő faj. Mégis genetikailag belénk van kódolva, hogy a medvétől jobb félni, mint megijedni. És nem hiába ez a mondás!  A nagytestű ragadozókkal az ember nem tud együtt élni, inkább csak egymás mellett, feltéve, hogy ennek biztosítottak a feltételei. A nagytestű állatoknak ugyanis nagy a tér- és táplálékigénye. Régen egyértelmű volt, hogy a medve az erdőben él. Manapság egyre gyakrabban fordul elő konstans módon az erdőtől távol eső területeken. Így most már nem erdei fajként, hanem tájelem fajként (landscape species) emlegetik. Ezzel gyakorlatilag azt jelzik, hogy bárhol és bármikor találkozhatunk medvével, és ez normálisnak kellene számítson. Az én meglátásomban azonban ugyanazt a területet egyidejűleg nem tudja használni ember és nagy ragadozó.

– És akkor mi jelenthet fenntartható megoldást?

– Az egymás mellett élés egyik lehetséges megoldása az élőhelyek felosztása ember és ragadozó között. Konkrétan azt értem ez alatt, hogy villanypásztor-rendszerekkel, egyéb megoldásokkal valahogy felosztjuk egymás között a teret, de ennek következménye, hogy a medveállomány számára állandóan hozzáférhető területen nagyon megnő a ragadozó faj nyomása. A medve általában nem is az átlagos lakosra jelent veszélyt, hanem elsősorban azokra az emberekre, akik életvitelszerűen vagy munkavégzés kapcsán a medve számára elérhető területeken tartózkodnak. Nem tudom mennyire pontos a statisztika a medvetámadások és halálos áldozatok számát illetően, de az biztos, hogy a hivatalosan bejelentett eseteknél sokkal több támadás történik. 

– A területfelosztást említette alternatív megoldásként. Ez valahol a medvepopuláció növekedésének önszabályozásához is vezethet? Tehát ha kisebb az élőhely, a bejárható terület, akkor csökkenni fog a szaporulat?

 – Hát sajnos nem. Az önszabályozás nagyon jól működik az ember által érintetlen területeken. De hát ilyen, sajnos, nem nagyon van. A területfelosztás megoldás lehet bizonyos számú ember és bizonyos számú medve esetén. De a lakosság nem igazán hajlandó egészen lemondani egy-egy élőhely kiaknázásáról, a medvéknél pedig nem ismert a családtervezés fogalma. Szóval lehet, hogy a korábbi válaszommal arra engedtem következtetni, hogy a területszétválasztást teljes körű alternatív megoldásként látom, de sajnos, ez nem így van. Sokféle megoldást próbáltunk már. Volt, hogy a kártevő priusszal rendelkező példányokat kifogtuk és áttelepítettük A-ból B-be. Ez azonban nem hozott megoldást. Mert az illető területen ugyan lehet, hogy megoldódott a probléma, de a medvével együtt áttevődött egy másik területre. Ráadásul nagyon sok esetben a medve rövid időn belül visszatért eredeti élőhelyére. Van olyan megoldás is, hogy a befogott medvét nem áttelepítik, hanem negatívan kondicionálják. Ez például azt jelenti, hogy paprikaspray-vel fújják szembe és fenékbe lövöldözik gumilövedékkel. Lehet, hogy egy ilyen medve kerülni fogja az emberek társaságát, de ha mégis szembetalálkozik emberrel, akkor biztosan szaporítani fogja a medveáldozatok statisztikáját. A medvét tehát nem lehet úgy kezelni, mint a többi, urbánus környezethez könnyen alkalmazkodó fajt. Az egymás mellett élés biztosításához mindenképp szükséges valamilyen szintű állománycsökkentés.

–Tehát mindenképp szükség van a kilövési kvóta emelésére?

– Hogy milyen módon oldják meg az állománycsökkentést, az nagy kérdés. Vadgazdamérnöki képzésem mondatja velem, hogy nem ideális megoldás az, ha úgy próbálnak kivenni az egyenletből egy kártevő medvét, hogy egyszerűen kilövik. Tehát nem természetes környezetében, nem vadászati módszerekkel történik az elejtés, hanem ez egy ilyen büntetés, egy megtorlás, egyfajta sintéri megoldás. Az állománycsökkentéssel bizonyos mértékben kell operálni, tehát ez mindenképpen része kell legyen a megoldásnak, de az én véleményem az, hogy ameddig van rá fizetőképes kereslet, addig ezt elsősorban vadászat útján kell elérni, amiből pénz is jön, és ez visszafordítható vadgazdálkodásra. Ennek nyomán ugyanis nem csak az illető faj profitál, hanem az egész életközösség. Úgyhogy én a megoldás részeként képzelem a tervszerű vadgazdálkodást is, mindazok mellett, amiket alternatív megoldásként említenek. Ehhez szükséges volna egy nagyon alapos felmérés, egy komoly monitoring rendszer felépítése. A jelenlegi, gyors állományfelmérés elkészítésének mi is részesei voltunk, legalábbis a terepi adatgyűjtésnek. Ürülékből, genetikai minták alapján próbálta meghatározni az erdészeti kutatóintézet a minimális egyedszámot. De ezt 4–5 évig rendszeresen, évente meg kellene ismételni ahhoz, hogy reálisan lássuk a tendenciákat. Amíg ez nem történik meg, nem hiszem, hogy megoldható a medveállomány státusváltása, tehát, hogy a szigorúan védett fajból más kategóriába sorolódjon át. Tehát ez a kilövési kvóta növelése inkább tűzoltó-, mint hosszú távú megoldás. 

– A vadászattal erősíteni lehetne a természetes szelekciót is? Mármint, hogy ilyenkor nyilván a gyengébb példányok esnek áldozatul. Ez javára válna a medvepopulációnak?

– A tervszerű vadgazdálkodásban a vadászati formák is egyensúlyban kell legyenek, és nagyon szigorú szabályozás alatt kell álljanak. Nyilván a vadászok a legnagyobb, legértékesebb példányokat szeretnék. És ez lesvadászat esetén könnyen el is érhető. Tehát be kellene vezetni, hogy a trófeát minden vadászat esetén szigorúan be kell mutatni, és akkor látszana, hogy milyen korosztályból való a medve. És a kilövési kvótát le lehetne osztani korcsoportokra, ivarra, bármire, ami a felmérések alapján indokolt. A másik vadászati forma, a hajtóvadászat egyrészt veszélyes, másrészt könnyen előfordulhat, hogy egy bocsos anyamedvét lőnek ki, amit senki nem kíván. De mindenképp úgy látom, a beavatkozások intenzitásának, formáinak meghatározásához egy komplex felmérésre és hosszú távú tervre lenne szükség. 

– Talán ennek része kellene legyen a lakosság tájékoztatása, nevelése is?

– Mindenképpen. Beszélgetésünk elején említettem, hogy a környezeti változás hatására a medvék élőhelye folyamatosan tágul, tolódik a Kárpátok vonulatán kívülre is. Ma már nem csak Hargita, Kovászna, Brassó, Maros megyék érintettek, hanem a Mezőség, a Bánság is. Tehát tényleg el kell fogadni a valóságot, hogy a medve már nem erdei faj, hanem bárhol felbukkanhat. Azokon a területeken, ahol hagyományosan sűrű a medvepopuláció, ott a lakosság képes együtt élni bizonyos számú medvével. És a közvetlenül érintett kategória sem akarja a medvét, mint fajt eltüntetni. Konkrétan a pásztorok, egyéb állattartók, a méhészek, a horgászok, az erdészek, akik sok időt töltenek olyan környezetben, ahol találkozhatnak a medvével, nagyjából tudják a helyzetet kezelni. Viszont azokon a területeken, ahol újonnan jelenik meg a medve, nevelni kéne a lakosságot az egymás mellett élésre. Tehát tudatosítani kell, hogy a medvét nem szabad etetni, a forgalmas turistautak mentén nem kell az emberhez szoktatni. Nem kell fotózkodni vele, hanem azt kell elérni, hogy ez az egymás mellett élés valahogy kialakuljon. Ennek, ismételten mondom, része a medvepopuláció tudatos szabályozása is, illetve számos alternatív megoldás is bevethető, hogy a jelenleg utópisztikusnak tűnő egészséges vadgazdálkodás megvalósuljon.