Tavasztól tanulmányozzák

„A Nagylak–Arad autópálya régészeti tehermentesítése akkora feladatot jelent számunkra és olyan mennyiségű anyagot szállítottunk be a múzeum raktárába, hogy az ajtonymonostori leleteket csak tavasszal hozzuk be Pécskáról és kezdjük majd tanulmányozni” – nyilatkozta tegnap lapunknak Peter Hügel, a megyei múzeum igazgatója, hozzátéve, hogy a leletek jó helyen, jó kezek őrizetében vannak, efelől semmiféle aggodalom nem merülhet fel.

A leletek – amelyeket Heitelné Móré Zsuzsa régész annak idején már tanulmányozott – jelenleg a Pécskai 2-es sz. Általános Iskola kisépületének egyik termében találhatóak. Radu Heitel bukaresti régész és felesége, a pankotai származású, 2006-ban elhunyt Móré Zsuzsa tehát dolgozott a régészeti anyagon, amelyeknek darabjait – díszek, oszlopmaradványok, faragások stb. – 1994–1996 táján gyűjtötték össze, Libus András pedig számtalan felvételt készített ezekről, és valamikor 2005–2006-ban kerülhettek az említett terembe.

Tavaly, november utolsó napjaiban Peter Hügel és az Arad Megyei Múzeum néhány szakembere, Miodrag Stanoiov alpolgármester hívására már megnézték az ajtonymonostori leleteket, és ígéretet tettek azok beszállítására, amire, a nyilatkozat alapján hamarosan sor is kerül majd.

A Pécskán őrzött faragványokkal pár évvel ezelőtt Sarkadi Márton építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kutatója is foglalkozott, aki az üggyel kapcsolatban fejtette ki véleményét a Nyugati Jelennek.

– Az Ajtonymonostori leletek valóban jó néhány éve várják már a feldolgozást, és kétségtelen, hogy az aradi múzeum teljes joggal próbál rendet tartani a háza körül, hiszen törvényes joga és kötelessége a területileg hozzá tartozó ásatások leleteit begyűjteni.

Ezzel együtt egyértelmű, hogy az aradi múzeumban nincs lehetőség a bemutatásukra, a raktározásuk is gondot okoz valószínűleg, de a muzeológusok ott ezeket a faragványokat biztonságban tudják. Viszont az is kétségtelen, hogy Pécskán olyan kiállítást lehetne a leletekből rendezni, amelyre Aradon nincsen lehetőség. A helyszínen lenne érdemes bemutatni az anyag nagy részét, közreadni a maradványokról, a helyszínről szóló ismereteket. Némi kitekintést lehetne nyújtani a környék más monostoraira, érzékeltetni az összefüggéseket, azt a hihetetlen koncentrációt, amit a Maros völgye jelentett. Úgy vélem, ennek a pécskaiak is nyilván nagyon örülnének. Ha jól sikerül megszervezni a dolgot, akkor a múzeum számára is megoldást jelenthet, mi több, kis szervezéssel, akár az Aradra látogató turistabuszokat is meg lehetne állítani. Ehhez az kellene, hogy a helyiek egy egyesületet, alapítványt jegyezzenek be, amely működtethet egy helytörténeti kiállítást, és amely megegyezést köthet a megyei múzeummal. És persze, egy helyiség is kellene hozzá, de ha a korábbiakban jól értettem a helyiek elmondásából, akkor ez gond nélkül megoldható.

Heitelné Móré Zsuzsának, információink szerint csupán egyetlen rövid összefoglalása jelent meg a témáról, a „Monostorok a Maros mentén” című tanulmányában, amelyben egy faragványt is közölt. Sarkadi Márton egyébként egy fényképész kollégájával a Pécskán található kövek legnagyobb részét fényképezte, felmérte, egy majdani szakszerű katalogizálás céljából. Munkájuk alapján részletes leírás készíthető minden egyes faragványról, a felvett adatok alapján méretarányos rajzok készülhetnek. Ezek egy esetleges kiállításon is látványosan felhasználhatók, vagy publikációra is alkalmasak. A munkát annak idején Kollár Tibor szervezte, aki két nagyobb tanulmánykötetet is szerkesztett az utóbbi években a környék (Dél-Alföld) középkori műemlékeiről, és aki folyamatos együttműködésben és jó viszonyban volt Móré Zsuzsával.

Mentőásatás és lelkes helybeli „gyűjtők”

A monostor maradványainak mentőásatása 1993–1994-ben történt, a Heitel házaspárt Adrian Axinte és Silviu Teodor régészek segítették. Az Ajtonymonostorról közölt anyagban Heitelné Móré Zsuzsa a következőket írja ennek helyéről: „Aradtól nyugatra, a Maros jobb partján, Pécska és Szemlak között áll a ma Kőgátnak nevezett helyen. Fekvésének pontos azonosítására a szakirodalomban szereplő területen 1992-ben adódott alkalom a folyó partjára, egy árhullám levonulásakor vetett, nem egy rangos faragvány és a martból előbukkanó épületmaradványok kapcsán. A Pécskától 11 km-re eső romokat a szemlaki útról, a hármas Maros-kanyar középső részéhez vezető szekérúton lehet megközelíteni, áthaladva az úgynevezett Pécskai Nagy-Sáncon.

A monostor maradványainak mintegy kétharmadát víz alá borította a közel fél évszázada fokozatosan észak felé költöző Maros-meder. A templom hosszháza a folyó közepéig nyúlik a jelenlegi mederre merőleges helyzetben. A nagy mennyiségű omladék alatt helyenként felbukkanó alapfalak és a hajót tagoló pillérpárok maradványai csak alacsony vízállás esetén követhetők. A félköríves szentély rézsűs ablaknyílásokig álló falait kváderkő (dísztégla régi neve – szerk. megj.) burkolja. A kb. 850 négyzetméternyi területen szétszóródott omladék között sok a faragott kő. A hosszháztól délre előkerült számos kváder és faragványtöredék feltehetően a monostor épületéből származik. A parton nagyrészt ásatással feltárt és egyre módosuló állaggal mutatkozó, igen masszív fal- és pillérmaradványok a templom toronypáros homlokzattal kialakított nyugati szakaszaként értelmezhetők.”

A rövid tanulmányban Heitelné megjegyzi, hogy „a faragványtöredékek egy részét még az ásatás előtt begyűjtötte néhány, régiségek iránt érdeklődő pécskai lakos”, az viszont nem derül ki, hogy ezeket megőrizték maguknak, vagy átadták a régészeknek.

Ami a leleteket illeti, a következő lista szerepel az anyagban: „tölgyfa koporsóba fektetett nő gazdag lelettel (ezüst veretes bőröv, több tucat pityke, fémgolyók stb.). A 11. század elejére keltezhető sír gödréből habarcs-rögök is előkerültek; 11–12. századi cserépüst- és edény-töredékek; néhány faragvány a 12. század második feléből (kapuszárkő rétegköve, sarokgumós oszloplábazat? és fejezettöredék); számos faragvány a 13. század első feléből (oszloplábazatok és törzsek, fejezetek, bordák és nyíláskeretek töredékei; három kapuzatból származó bélletív- és szárkődarabok; homokkő és vörös márvány padlóburkoló lapok; ívsorral díszített párkány-darabok, kváderkövek, vörös márvány (sír?)lap darabok, egyetlen vésett betű nyomával és kisépítményhez tartozó, igen kicsi fejezet töredéke homokkőből stb.)”.