Teljes embernek maradni – Tóth Sándor kopjafájánál

A címet Valentin Voicilától kölcsönöztem, az 1989-es decemberi aradi események kétségen kívüli vezéralakjától, aki annak idején Tóth Sándor koporsóját Hódmezővásárhelyre kísérte. Azóta is minden alkalommal jelen van, és felszólal december 23-án délben, amikor a várhíd melletti sétány mentén felállított kopjafánál Voicilă, a színész (maga mondta csütörtökön – tán kissé pátoszosan, de) mindig őszintén, a legnagyobb megbecsülés hangján beszélt arról a külföldiről, aki városának polgárai által hihetetlen gyorsasággal összeállított, élelmiszerekből, gyógyszerekből álló szállítmánnyal sietett a romániai forradalom megsegítésére.

Temesvárra ment volna, a körülmények miatt Aradon ragadt, s december 23. napjának legelején a várhíd felhajtójának közelében (a város felől jövet) két tűz közé került: balról a Parc szállóbeli szekusok, szemből a várat védő hadsereg kereszttüzébe. Kísérőjének (aki hiába igyekezett elemlámpával jeleket adni, hogy barátok közelednek) sikerült leugrania a kocsi lépcsőjéről, és megmenekülnie,Tóth Sándort azonban átlyuggatták a golyók. Élettelen testét az akkoriban közismert aradi orvos, Moldovan doktor út menti, a hídfeljárattól néhány tíz méterre levő  házának előszobájába vitték, de már csak a halált tudta megállapítani.

Mindezt azért emlegetem, mert Tóth Sándor halálának minden körülménye ma sem tisztázott, s minthogy a koronatanúk már nem élnek (e sorok írójának kettővel még sikerült, annak idején, beszélnie), tán soha nem tisztázódhatnak maradéktalanul.

Lényeg a lényeg: egy magyarországi polgár a nyilvánvaló veszélyt vállalva, amúgy sokak, városának lakosai nevében, 1989. december 22. (még rövid) napjának estéjén Romániába érkezik a forradalmároknak szánt szállítmánnyal.

Hogy az mennyire volt érték, nem tudom. De ha csak egyetlen kenyér, egyetlen szem aszpirin lett is volna, a nagyszerű gesztus erejét nem csökkentené.

***

Csütörtökön délben a Tóth Sándor utcában (közvetlenül a várhíd mellett) Bognár Levente Arad városi tanácsos (a helybeli magyarok számára „örökös alpolgármester”) köszöntötte az alkalmon megjelenteket, egyházi és világi méltóságokat.

Az előbbiek között Timotei Seviciu ortodox érseket, azelőtt püspököt – akit magam minden véletlenszerű találkozáskor a legnagyobb tisztelettel köszöntök. Kevés alkalommal maradt el a Tóth Sándor-megemlékezésről (akkor is betegség, egyéb kényszerítő körülmény okán), valamint ft. Király Árpád r. k. marosi főesperest.

Mindketten szép, nemes gondolatokat fejtettek ki az ünnepség vége felé (mielőtt a Miatyánkot a főpapok vezetésével elimádkoztuk volna, két nyelven).

Karácsony közeledtén az emberi, keresztényi (keresztyéni) szeretetről.

Merem remélni: a román–magyar összefogásról is, amiről V. Voicilă érdekes véleményt fejtett ki.