Tüneményes

Először talán „uncsijának” megszületése után figyeltünk fel szótárában a tüneményes szóra. Hát persze, morfondíroztunk, milyen lehet egy unoka, pláne az első, meg a második, ha nem tüneményes? Aztán, amikor végre eljutott, már jól benne a nyugdíjaskorban, Olaszországba és másfelé Nyugatra, meg Csehországba, egy-egy festményről, kiállításról, épületről, tájról szóló beszámolójából sem hiányzott a szó. Ha a klasszikus zene nagy kedvelőjeként alkalma nyílott volna egy pár napos kirándulás alatt koncertre, operaelőadásra eljutnia, az lett volna számára az igazán tüneményes…A legtüneményesebb azonban ő maga, Mandits (Bălaj) Katalin. Sok mindenért – többek között azért, mert ma is rajongással tud közeledni (képzőművészeti, zenei témájú írásaiban például) a Széphez, tud fiatalosan lelkesedni, ami a nála ifjabbakra sem igazán jellemző manapság. De amiatt egészen bizonyosan, amiért ma szó esik róla: ötven esztendeje újságíróként szolgálja a magyar sajtót, és mindenekelőtt az Olvasót. S a SZOLGÁLAT, így, csupa nagybetűvel, az ő esetében nem ünnepnapi szóvirág. Már csak azért sem, mert az évtizedek során a Vörös Lobogóban, majd a Jelenben, Nyugati Jelenben száz-, ha nem ezerszámra láttak nyomdafestéket az Olvasó panaszaival, jobbító szándékú javaslataival foglalkozó, gyakran „húsba vágó” cikkei, jegyzetei. Az érintettek nem, csak az olvasók szerették, szeretik ezeket az írásokat, s szerzőjükhöz a legnagyobb bizalommal fordulnak. Mint ahogy kollégái is: ha valamit meg kell tudakolni, valakivel fel kell venni a kapcsolatot, elsősorban hozzá fordulnak, a mindenkori újság „hírügynökségéhez”. Kati sohase mond nemet, bár néha – nem munkatársaival – tud ám „makrancos” lenni, dörögni-villámlani, ugyanúgy, mint alkalomadtán nagy beleéléssel nótázni, fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel táncolni. „Belevaló csaj”, mondják tán némi irigységgel, de feltétlen csodálattal a fiatal kollégák. Fél évszázad ebben a szakmában valóságos rekord – Aradon legalábbis nemigen tudni olyanról, aki egyvégtében ennyit lehúzott volna újságíróként, pláne egyetlen munkahelyen. S voltak olyan idők, amikor egy nyúlfarknyi, az igazságnak ugyan megfelelő, ámde a titokmániás, mindenható hatalom egy nem tetsző hír miatt is kitörhette az újságíró nyakát. Az övét végül is nem sikerült, s ma még mindig aktívként köszönthetjük a fél évszázados évfordulón. Nagyon sok szeretettel, elismeréssel s azzal a kívánsággal, hogy a további kerek évfordulókon is megölelhessük, gratulálhassunk neki. Kollégái nevében: Jámbor Gyula