Varázslatos karácsony

Túl vagyunk szent karácsony ünnepének várakozási, előkészítési izgalmain. Szeretteinknek immár átadtuk, magunk is megkaptuk az ajándékokat. 

Lassan túl leszünk a lakmározások miatti gyomorrontásokon is, miközben talán eszünkbe sem jutottak azok a családok, azok a gyermekek, akiknek az ünnep semmi újat nem hozott a mindennapos nélkülözések szürkeségébe.

Ilyen család volt, azaz lehetett volna a pécskai Gergely Judit és 3 gyermeke is, akiknél pénteken, azaz a szentestébe hajló kora délután jártunk. Ujjongva fogadott a család apraja-nagyja. Értetlenségünkre Gergely Judit szolgált magyarázattal: férje a helybeli gépesítő állomáson mezőgépészként dolgozik, de – állítólag – karácsonyra nem kapta meg a fizetését annak ellenére, hogy maga is kérlelte a férj főnökét. Helyzetüket súlyosbította, hogy a szociális támogatást is csak januárban várhatják, ezért nem tudtak karácsonyfát, bármiféle édességet, de élelmet sem vásárolni. Bevallása szerint amikor náluk jártunk a karácsonyi csomagokkal, egy falásnyi élelem sem volt a házban, ahol sógornője is vendégeskedett a két gyermekével az ünnepek idején. Előtte való nap még vacsoráztak valami főtt krumplit, aznap azonban nem reggeliztek, de ebédre sem volt semmi kilátásban. Könnyes szemekkel mesélte: már csak azért imádkozott, hogy mi, a Nyugati Jelen és a Katalin Egyesület munkatársai el ne feledkezzünk róluk, hogy megérkezzünk karácsonyra.

Amint megláttak, mint a mesében, varázsszóra érkezett hozzájuk a „terülj, terülj asztalkám!” A tartós élelemmel, az édességekkel, a kaláccsal, az olvasók, a keresztények által felajánlott ajándékokkal, számukra valóban varázslatos ünneppé válhatott a karácsony, visszanyerték az emberi jóságba vetett hitet. Ami minden fáradozást, áldozatot megér, köszönet érte a támogatóknak.