Vezetni rendszerváltás előtt, után (I.)

Nagy Sándor, a Kispereget is magában foglaló Nagypereg község, önként leköszönt, Ezüstfenyő díjjal kitüntetett polgármestere, az ádáz hatalmi harcoktól hangos politikában ritkaságszámba menő, példaértékű lépésre szánta el magát a közelmúltban lezajlott helyhatósági választásokon. 

Miután négy mandátumon keresztül, folyamatosan vezette, illetve még legalább két mandátumra biztosan elnyerhette volna a község első számú tisztségét, arra alkalmas fiatalembert képezett ki maga helyett, majd visszavonult. Utódjának, Kovács Imrének a beiktatási ünnepségén maga adta fel a levetett polgármesteri vállszalagot, majd megölelte, sok sikert kívánt neki. Tette azzal együtt, hogy 63 évesen, szellemi képességeinek a csúcsán, a közigazgatásban szerzett óriási tudással, tapasztalatokkal még sokáig alkalmas lett volna a község vezetésére. Tekintve, hogy a 34 évi szolgálatának a nagyobbik felét a múlt rendszerben töltötte ki, a birtokában lévő információk, tapasztalatok kordokumentum értékűek, ezért a közkinccsé tételüket a következő sorozatban kívánjuk megtenni. Manapság ugyanis kevés az olyan közlékeny, őszinte ember, aki a múlt rezsim hatalmi gépezetében felelős beosztást betöltve, sok titkosnak számító dologba nyert betekintést, amelyekről az utókor egyáltalán nem tud vagy csak igen felületes információi vannak róluk. Nagy Sándor viszont felelősségének a tudatában, őszintén számol be a múlt és a jelenlegi társadalmi rendszer kulisszatitkairól, buktatóiról, emberi megnyilvánulásairól, amelyek Nagypereg községben, illetve környékén zajlottak le, de az elmúlt évtizedek alatt feledésbe merültek. A több részből álló sorozatunkban Nagy Sándor életpályájával párhuzamosan, a feledésbe merülő eseményekről próbáljuk lerántani a ködfátyolt.

Tanulóidő

Nagy Sándor 1973. február 1-jén csöppent bele az adminisztratív munkába, amikor kinevezték az akkori néptanács alelnökévé. Ezt megelőzően az RKP Központi Bizottságának a plénuma határozatban fogadta el, majd törvényerőre emelték, miszerint a városok és a községek tanácselnökei mellé, kisebb közigazgatási egységeknél egy, nagyobbaknál két fizetett alelnöki tisztség létrehozását. Nagy Sándor addig farmvezetőként dolgozott a kisperegi kertészetben, amit mindig is nagyon szeretett, csakhogy nem sokáig gyakorolhatta, mivel 1972 decemberében hívatták a községi pártbizottság bürója elé, ahol a megyétől küldött 3 elvtárs jelenlétében tudomására hozták: február 1-jétől minden városban és községben létrejön egy fizetett tanácsalelnöki tisztség, amire Nagypereg községben 3 jelöltet állítanak, közülük egyik éppen maga lesz. Nem vette túl komolyan, hiszen az ember 23 évesen megpróbálja a tudását elmélyíteni az alig megkóstolt, virágkertész technikus szakmájában. 1967-ben Ménesen szerezte az oklevelét, ami viszont nem volt egyenértékű a középiskolával. Az ajánlatot nem vette komolyan, hiszen a vetélytársai a községi tanács titkára, valamint az iskolaigazgató voltak. Január végén azonban a kertészeti farmon keresték, hogy a falu egyetlen telefonján hívta a néptanács elnöke, Vezér István, aki várja, hogy visszahívja. Amikor telefonkapcsolatba kerültek, az elnök felszólította: Nagy elvtárs, maga farmvezető, ezért a leltárát adja át, majd február 1-jén 7.30 órakor át kell vennie a néptanács alelnöki tisztséget. Hiába próbált szabadkozni, hogy százezres nagyságrendű leltára van, hogy beindította a termeléshez szükséges palántanevelést. A tanácselnök hajthatatlannak bizonyult, a leltár átadására vonatkozó feladatait a téeszelnökre ruházta, majd másnap reggel, azaz február 1-jén 8 órára a községházára rendelte. Nem tapsolt az örömtől, hiszen fiatalember létére, nagyon szerette a kertész szakmát, amiben csak most kezdett elmélyülni. Másnap reggel 9 óra tájban megjelent a községházán, ahol a késésért azonnal ki is kapott, szigorúan ráparancsoltak: ilyesmi többé meg ne történjen! Közben a néptanácselnök és a téeszelnök közötti perpatvar még eltartott pár napig a fiatal káder átcsalogatása miatt. Ott maradt a tanácsházán, elkezdte az adminisztratív munka tanulását, amibe azonban még alig kóstolt bele, amikor két hónap múlva a községi párttitkári funkciót is betöltő tanácselnököt három hónapi pártiskolába vitték Kolozsvárra. A község minden teendője hirtelen Nagy Sándor nyakába szakadt, az elnök, Vezér István a szekrényből minden dossziét az asztalára pakolt, mondván: Nagy elvtárs mindenért maga felel, míg nekem, néptanács elnöknek, párbizottsági titkárnak csak a vezetés, az ellenőrzés a feladatom. Mindez nem volt elég, a szintén alelnökjelölt néptanácsi titkár, ahol csak tudott, keresztbe tett a fiatal vezetőnek. Egyetlen támogatója a kisperegi pártbizottság titkára, farmvezetője, Kovács Sándor volt, akivel később igen jó barátságba került, a forradalomig együtt dolgoztak. A tanácselnöknek a pártiskolába indulásától a községet gyakorlatilag egymaga vezette, noha hivatalosan csak 1987. március 15-én nevezték ki tanácselnöknek. Amíg beletanult, kegyetlenül nehéz időszakon ment keresztül, ráadásul az akkori közigazgatási törvény sem volt igazán világos, hiszen az összesen 18-19 oldalból állott, szó sem esett benne a néptanácsi alelnöknek a teendőiről. Pártvonalon azonban szigorúan figyelmeztették: mindenért felel. Abban az időben egyetlen telefonvonal létezett Nagyperegen, ahol kézi vezérlésű telefonközponttal kapcsolták a néhány bérletest. Sokszor órák hosszát kellett várnia, hogy kapcsolatba léphessen a megyével. 1974-ben létrehozták az Intercoop-rendszert, ami területileg több község téesze, állami gazdasága, vagyis termelő és feldolgozó egység összpontosítása a termelés, illetve a feldolgozás megkönnyítése érdekében. A rajontól leosztottak olyan feladatokat, mint például 1000 hektár kender megtermesztésének megszervezése Pécska 4 erős, illetve a környékbeli téeszek között. A pécskai téeszeknek az elmúlt rezsimben azért volt olyan hihetetlenül magas a terméshozama, mert a Maros árterületén nem lehetett pontosan tudni, éppen hány hektáron lehet termeszteni. Ha teszem azt, 1500 hektár búzát kellett vetni, ők vetettek 2000 hektárt, amin könnyen megtermett a jóval több búza, mint 1500 hektáron. Így jött ki a 2000 hektáron termett, de hivatalosan 1500 hektárra jelentett, hihetetlenül magas átlagtermés. Természetesen, a talaj, illetve a munkaerő minősége is kiváló volt Pécskán, de az akkori rekordhozamokat a rendszerváltás után soha nem tudták elérni, mert nem valós értékeket tükröztek. Mindez, a környékbeli káderek között köztudott volt, nyíltan beszélni róla azonban nem volt ajánlatos.