Árnyalatos sokszínűség

Évszázadokon keresztül Európára a kivándorlás volt jellemző. Angolok, skótok, írek, németek, olaszok, franciák, spanyolok, portugálok, lengyelek, ukránok, s más nemzetek fiai-lányai milliós számba hagyták el az öreg kontinenst. 

Az üldözés és a nincstelenség késztette őket, hogy új életet kezdjenek az Újvilágban. Kanada, Argentína, Uruguay, Ausztrália vagy Új-Zéland lakossága például szinte teljes mértékben európai eredetű, vagy legalábbis az volt olyan 20-25 évvel ezelőtig. Brazíliában és Kubában is többségben vannak, Dél-Afrikában és Latin-Amerika többi országában, pedig az európai eredetűek jelentős – milliós nagyságrendű – kisebbséget alkotnak. A kivándorlás első számú célországában, a 300 milliós Egyesült Államokban, lényegesen több európai eredetű ember él (olyan 220 millió), mint Európa bármely országában!

A Második Világháború óta a tömeges tengerentúli kivándorlás megszűnt. A kontinensen belüli vándorlás viszont nem. Az olaszok, görögök, spanyolok és portugálok elsősorban gazdasági megfontolások miatt próbáltak külföldön boldogulni, a kelet-európaiak viszont a kommunista szörny határtalan pusztítása elől menekültek. Legtöbben azonban az öreg kontinens más országába – mindenekelőtt a fejlettebb nyugatra – ment. A hatvanas évektől, a gyarmatbirodalmak összeomlása után az egykori gyarmatokról indultak egyre többen Európa felé: az addig homogén fehér lakosságú nyugati országokban ez óta vannak jelentős színesbőrű és/vagy muzulmán tömegek. Eme bevándorlási folyamat nem zárult le, sőt, az utóbbi években a Keleteurópából származó gazdasági bevándorlással párosult.

Változó népesség, eltérő bevándorlás

Manapság Európa távolról sem homogén. A tömeges bevándorlás révén a nyugati országok lakossága lényegesen változott az utóbbi évtizedekben. Keleten más a helyzet, itt a bevándorlás elenyésző maradt, ahol volt viszont más jellegű volt, mint Nyugaton.

Mégis mi a helyzet manapság ? A bevándorlás mértékét roppant nehéz felmérni. Az Európai Bizottság statisztikai adatai szerint 2008-ban, az Unió 27 tagországában összesen 30,8 millió külföldi állampolgár élt, vagyis az összlakosság 6%. Közülük 11,3 millió más EU-s tagország állampolgára, 19,5% viszont EU-n kívül országokból érkezett.

Természetesen a tagországok között óriási különbségek akadnak, a külföldiek abszolút létszáma és összlakosságon belüli arányuk tekintetében is. Németországban például 7,25 millió külföldi állampolgár él, Romániában viszont csak 26.000. Svájcban a lakosság több, mint 20%-t teszik ki, Romániában viszont 0,1%-t.

A következő táblázat a bevándorlók számát, és arányát mutatja be.

 

Ország

Lakosság (millió)

Külföldi állampolgárok

Más EU-s ország polgárai

EU-n kívüliek

 

Fő (ezer)

%

Fő (ezer)

%

Fő (ezer)

%

 

Nyugat-Európa

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy Britannia

60,93

4021

6,6

1615

2,6

2406

4,0

 

Írország

4,45

554

12,6

392

8,9

162

3,7

 

Hollandia

16,58

668

4,2

263

1,6

425

1,6

 

Belgium

10,65

971

9,1

659

6,2

312

2,9

 

Franciaország

63,62

3674

5,8

1283

2,0

2391

3,8

 

Skandinávia

 

 

 

 

 

 

 

 

Dánia

5,54

298

5,5

93

1,7

205

3,7

 

Svédország

9,35

524

5,7

241

2,6

283

3,1

 

Norvégia

4,75

266

5,6

138

2,9

128

2,7

 

Finnország

5,35

133

2,5

47

0,9

86

1,6

 

Baltikum

 

 

 

 

 

 

 

 

Észtország

1,34

229

17,1

8

0,6

221

16,5

 

Lettország

2,30

416

18,2

8

0,3

408

17,9

 

Litvánia

3,32

43

1,3

3

0,1

40

0,3

 

Közép-Európa

 

 

 

 

 

 

 

 

Ausztria

8,35

835

10,0

290

3,5

545

6,5

 

Magyarország

10,01

177

1,8

101

1,0

76

0,8

 

Csehország

10,41

348

3,3

132

1,3

216

2,1

 

Szlovákia

5,42

41

0,8

26

0,5

15

0,3

 

Lengyelország

38,16

58

0,2

25

0,1

33

0,1

 

Németország

82,30

7256

8,8

2516

3,1

4740

5,8

 

Svájc

7,58

1602

21,1

968

12,7

634

8,3

 

Szlovénia

2,05

69

3,4

4

0,2

65

3,2

 

Dél Európa

 

 

 

 

 

 

 

 

Olaszország

59,20

3433

5,8

934

1,6

2498

4,2

 

Spanyolország

45,07

5262

11,6

2113

4,7

3149

7,0

 

Portugália

10,64

446

4,2

116

1,1

330

3,1

 

Balkán

 

 

 

 

 

 

 

 

Románia

21,47

26

0,1

6

0,0

20

0,1

 

Bulgária

7,58

24

0,3

3

0,0

21

0,3

Görögország

11,10

906

8,1

158

1,4

748

6,7

A számokat természetesen rugalmasan kell kezelni, mivel nem mindig tükrözik a valóságot. London és Párizs utcáin járva az ember azt tapasztalja, hogy a színes bőrűek és muszlimok aránya lényegesen nagyobb, mint bárhol Németországban. A statisztika viszont nem mutatja ki, sőt, Németországban jóformán annyi külföldit jelezz, mint Nagy Britanniában és Franciaországban együttvéve.

Franciaországban „csak” 3,67 millió bevándorló élne, s ebből csupán 2,39 EU-n kívüli? Mikor a muzulmánok száma 5 millió körül van, a válogatott sportcsapatokban, pedig a színes bőrűek vannak nagy többségben? Nagy Britannia, Hollandia és Portugália esetén is a táblázatban szereplő adat jócskán a bevándorlók reális száma alatt van. A magyarázat egyszerű: az említett országok nagylelkű honosítási politikát folytatnak, s egykori gyarmataikról a hatvanas évek óta érkezett bevándorlók nagy része időközben már megkapta a francia, brit, stb. állampolgárságot. Ezen kategória tehát nem szerepel a táblázatban, csupán azok a külföldiek, akik nem rendelkeznek állampolgársággal. Vagyis az újkeltű bevándorlók.

Ellenben Belgium, Írország, Ausztria, Németország, Svájc, Spanyolország és Olaszország csak később, jóval később szembesült tömeges bevándorlással. Ebből kifolyólag – na meg a gyarmati kötelék hiánya miatt – a politikum óvakodott a tömeges honosítástól, s a bevándorlók nagy többsége – még – nem kapta meg a befogadó ország állampolgárságát. Jogi szempontból tehát továbbra is külföldinek számít. Bármennyire meglepő, egykori hatalmas gyarmatbirodalma ellenére Spanyolország is ide tartozik. Latin-amerikai gyarmatai ugyanis a tizenkilencedik század elején, jó 130-150 évvel a brit, francia, holland vagy portugál gyarmatok előtt váltak függetlenné, a kötelékek sokkal korábban megszakadtak. Az emberi áramlás ugyan megmaradt, de a hatvanas évekig az akkor szegény és fejletlen Spanyolországból vándoroltak ki tömegesen, mindenekelőtt a látványosan virágzó, jómódú Argentínába, illetve Kubába. Fordított irányú népmozgás csupán az utóbbi 20 évben jelentkezett, az is a többi volt gyarmatról indult, nem az említett két országból.

A skandináv országok – különösen Svédország – valahogy eme két véglet között található. A hónosítás nem öltött akkora mértéket, mint például Nagy Britanniában, Franciaországban vagy Hollandiában, mégis nagyobb arányú volt, mint Németországban, Svájcban vagy Olaszországban. A bevándorlók reális száma tehát alighanem nagyobb, mint a táblázatban szereplő adat.

A volt szocialista országokban viszont a bevándorlás jóformán ismeretlen fogalom. Éppen ellenkezőleg, Románia és Lengyelország a kivándorlás első, illetve harmadik helyét foglalják el. Az Európai Bizottság statisztikai adatai szerint 2008-ig Romániából 1,7 millió ember vándorolt más EU-s tagországba, ami az unión belüli vándorlás legnagyobb értékét, 15%-t jelent. Olaszország a második e téren, noha a más EU-tagállamban élő 1,3 millió olasz állampolgár többsége alighanem a hatvanas évek nagy kivándorlási hullámának maradványa. Lengyelország 1,2 milliós EU-n belüli „ember-exportja” ugyanolyan jellegű, mint Romániáé. Újkeltű, s gazdasági megfontolások vezényelik.

Alighanem meglepő a külföldiek jelentős hányada Észtországban és Lettországban, hiszen a Baltikum korántsem volt olyan vonzó bevándorlási célpont, mint skandináv szomszédjaik/testvéreik. A magyarázat történelmi jellegű: függetlenségük 1991-es visszanyerése után a két balti ország roppant szigorú állampolgársági törvényt vezetett be, mely csupán az 1940-es szovjet megszállás előtti polgárok leszármazottainak biztosítja automatikusan az állampolgárságot. A félévszázados szovjet megszállás idején oroszosítási, illetve kommunizálási céllal Moszkva által telepített jövevényeknek nem adták meg az állampolgárságot. Ők külföldiként – azaz hontalanként – szerepelnek a táblázatban, noha nagyrészük Észtországban, illetve Lettországban született. A harmadik balti köztársaságban, Litvániában a szovjet hatalom nem változtatta meg oly erőszakosan az etnikai viszonyokat, kis számukból kifolyólag a szovjet idők telepesei megkapták a litván állampolgárságot.

Kibocsátók és célországok

Talán a puszta adatoknál is érdekesebb képet kapunk, ha megvizsgáljuk, honnan származnak a bevándorlók. A nyugati országokban mindenünnen érkeznek bevándorlók. Máshol viszont a bevándorlók nagy hányada egyetlen más országból származnak. S néha nem is idegenek.

A következő táblázat befogadó országonként a legjelentősebb három kibocsátó államot mutatja be.

 

Célország

Honnan

(állam-polgárság)

Ezer fő

Honnan

(állam-polgárság)

Ezer fő

Honnan

(állam-polgárság)

Ezer fő

Nyugat-Európa

 

 

 

 

 

 

Nagy Britannia

Lengyelország

392,9

Írország

347,9

India

296,5

Írország

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

 

Hollandia

Törökország

93,7

Marokkó

74,9

Németország

62,4

Belgium

Olaszország

169,0

Franciaország

130,6

Hollandia

123,5

Franciaország

Portugália

492,0

Algéria

477,5

Marokkó

461,5

Skandinávia

 

 

 

 

 

 

Dánia

Törökország

28,8

Irak

18,3

Németország

18,0

Svédország

Finnország

80,4

Irak

40,0

Dánia

38,4

Norvégia

Svédország

29,9

Lengyelország

26,8

Dánia

20,5

Finnország

Oroszország

26,2

Észtország

20,2

Svédország

8,3

Baltikum

 

 

 

 

 

 

Észtország

n.a.

 

n.a.

 

n.a.

 

Lettország

Hontalan

371,7

Oroszország

28,5

Litvánia

3,4

Litvánia

Oroszország

12,8

Belarusz

4,7

Hontalan

4,2

Közép-Európa

 

 

 

 

 

 

Ausztria

Szerbia

132,6

Németország

119,8

Törökország

109,2

Magyarország

Románia

65,9

Ukrajna

17,3

Németország

14,4

Csehország

Ukrajna

103,4

Szlovákia

67,9

Vietnám

42,3

Szlovákia

Csehország

6,0

Lengyelország

4,0

Ukrajna

3,7

Lengyelország

Németország

11,8

Ukrajna

6,1

Oroszország

3,7

Németország

Törökország

1830,1

Olaszország

570,2

Lengyelország

413,0

Svájc

Olaszország

291,2

Németország

203,2

Portugália

183,0

Szlovénia

Bosznia

32,5

Szerbia

13,8

Macedónia

7,4

Dél Európa

 

 

 

 

 

 

Olaszország

Románia

625,3

Albánia

402,0

Marokkó

365,9

Spanyolország

Románia

734,8

Marokkó

649,8

Ecuador

423,5

Portugália

Brazília

70,1

Zöld foki szigetek.

64,7

Ukrajna

39,6

Balkán

 

 

 

 

 

 

Románia

Moldvai közt.

5,5

Törökország

2,2

Kína

1,9

Bulgária

Oroszország

9,0

Ukrajna

2,2

Görögország

1,6

Görögország

Albánia

577,5

Ukrajna

22,3

Grúzia

17,2

A népességmozgásnak tehát sok iránya van. Létezik belső vándorlás a gazdag nyugati országokon belül is: a nyugdíjazásnál számos angol, német, holland vagy svéd számolja fel otthoni létét, s a napsütéses Spanyolországba költözik. A nyugaton korábban beindult globalizáció okozta fokozott mobilitás nyomán sokan a szomszédos országokban vállalnak munkát, mint például a németek Belgiumban, Hollandiában, Dániában és főleg Ausztriában és Svájcban. Utóbbi két országban a németek száma olyan 120-, illetve 200 ezer. Nyelvi problémákkal nem is közködnek. A skandináv országokban például a szabad munkavállalás már az ötvenes évek közepétől érvényben van. Ennek nyomán a hatvanas-hetvenes években számos dán, norvég és – főleg – finn vállalt érkezett az akkor még fejlettebb Svédországba. Olyan 80 finn, és 40 dán ott is maradt, noha azóta az országok közötti különbségek eltűntek, s 30 ezer svéd is vállal munkát a szomszédos Norvégiában. A skandináv országok roppant hasonló nyelvi-, társadalmi- és szemléleti helyzete eredményeként, az egymás közötti népességmozgást aligha lehet bevándorlásnak tekinteni.

Adózási szempontokból is létezik Nyugaton belüli vándorlás. A határ menti településeken élő franciák és hollandok például előszeretettel költöznek 10-20 kilométerrel arrébb, Belgiumba, ahol alacsonyabban az adók, noha eredeti településeikre járnak dogozni. A statisztika által kimutatott 130 belgiumi francia, illetve 125 ezer holland nagy többsége ezen kategóriába tartozik. Hasonló folyamat az utóbbi években nálunk is jelentkezett: Aradról, Nagyváradról vagy Szatmárról sokan a határ menti magyarországi településekre költöztek, s onnan ingáznak naponta régi lakhelyükön lévő munkahelyükre.

Az ilyen jellegű Nyugaton belüli népmozgások alig változtatják meg a befogadó ország etnikai-társadalmi összképét, az integráció zökkenőmentes, a „bevándorlók” szinte észre sem vehetők. Csupán megtartották eredeti hazájuk állampolgárságát.

Fordul a vándorlás kereke

Máskép fest a szegényebb déli- és keleti országokból eredő népességmozgás. Az olaszok, spanyolok, portugálok, görögök vagy írek immár ritkán keresnek külföldön megélhetést. 30-40 évvel ezelőtt még tömegesen tették. Legtöbben hazatértek időközben, sokan azonban maradtak, például közel félmillió portugál Franciaországban és közel 200 ezer Svájcban, 350 ezer ír Nagy Britanniában, több, mint félmillió olasz Németországban és közel 300 ezer Svájcban, stb.

Időközben megváltozott a népességmozgás iránya: a jelentős fejlődésen átesett Írország, Görögország, s mindenekelőtt Spanyolország és Olaszország célországokká váltak. A két latin ország például mágnes a romániaiak számára. Az EU-n belüli új tömeges népvándorlás gazdasági jellegű, s a keleti szegény országokból a gazdag Nyugat felé irányul.

Pontosabban Lengyelországból és mindenekelőtt Romániából. Az EU-s taggá vált többi 8 volt szocialista országból kevésen kivándoroltak külföldre jobb megélhetés reményébe. Míg EU legnagyobb újkori vándorai, a romániaiak Spanyolországba és Olaszországba irányulnak (a kettőben együtt olyan másfél millióan vannak), a lengyelek elsősorban Nagy Britanniában és Németországban próbálnak szerencsét. Legalábbis olyan 800 ezren a két említett országban. A lengyel és román kivándorlás mégis eltérő arányokban. A statisztika által 2008-ban regisztrált 1,7 millió külföldön élő román állampolgár ugyanis Románia lakosságának 8%-t jelenti. Nem kizárt, hogy azóta 10%-ra is felment. Az 1,2 millió kivándorolt lengyel viszont Lengyelország lakosságának valamivel több, mint 3%-t jelenti. Arról nem beszélve, hogy a rendszerváltás óta eltelt első 10 évben kereken egymillió olyan lengyel tért haza, akik a kommunizmus elől menekültek Nyugatra 1989 előtt.

Rajtuk kívül csak az albánok vándorolnak tömegesen az EU-ba, elsősorban Görögországba, Olaszországba, Svájcba és Németországba. Összesen olyan egymillióan vannak, fele  részük albániai, fele részük koszovói.

A Nyugat viszont nehezebben emészti meg a keletről – pontosabban Romániából és Lengyelországból – érkező bevándorlást. Attól tartanak, hogy a vendégmunkások elrontják a munkapiacot, mivel túl kevésért vállalnak munkát. A romániaiak és az albánok ráadásul a bűnözés terén is komoly problémát okoznak.

A volt szocialista országok esetén – az előbb említett két kivételtől eltekintve – nemcsak a kivándorlás elenyésző, hanem a bevándorlás. Csehországban 100 ezer ukrán vendégmunkáskodik ugyan, de ez a csúcs a térségben. A legtöbb esetben a statisztika által kimutatott külföldiek a szövetségi állam felbomlása után más országban maradtakat takarja (csehek, illetve szlovákok a másik országba, illetve bosnyákok és szerbek Szlovéniában). A 66 ezer magyarországi román állampolgár, illetve a 17 ezer ukrán állampolgár nagy többsége alighanem erdélyi és kárpátaljai magyar.

Transzkontinentális vándorlás

Sokkal nehezebben emészthető falatnak bizonyul az Afrikából és Közel-keletről származó bevándorlók. Akik megjelenésre különbek és vallási-, társadalmi-, szemléleti- és kulturális téren jelentősen térnek el Európától.

Az észak-afrikai bevándorlók elsősorban Franciaországban vannak sokan (olyan egymillióan), noha földrajzi fekvésükből kifolyólag Spanyolországban és Olaszországban is van például 650-, illetve 350 ezer marokkói. A Fekete Afrikából származó illegális bevándorlók is ott érkeznek az Európai paradicsomba. Legtöbben tovább megy onnan, főleg Nagy Britanniába és Franciaországba, ahol milliós nagyságrendű színes bőrű (mindkettőben), illetve arab (Franciaország) közösségek vannak. A Benelux országok, Németország, Svájc és Skandinávia pedig másodlagos célpont.

Az indiaiak és pakisztániak (kb. félmillió) Nagy Britanniát választják, növelve a már úgy is milliós nagyságrendű, brit állampolgárságú közösséget.

Az irakiak

Ellenben a törökök mindenekelőtt Németországban alkotnak jelentős közösséget. Közel kétmillióan vannak, Ausztriában, Svájcban és Hollandiában, pedig további 100-100 ezer. Hogy rajtuk kívül hány török rendelkezik az említett országok állampolgárságával, azaz a statisztikában nem szerepelnek külföldiként, azt nehéz lenne megtudni. Bizonyára több százezren. Az EU országaiban mindenesetre 2,4 millió török állampolgár él, ami jócskán meghaladja például a marokkóiak 1,7 milliós számát.

Bármennyien is lennének pontosan, a harmadik világból származó tömeges bevándorlás lényegesen megváltoztatta Nyugat arculatát. Franciaországét és Nagy Britanniáét néhol felismerhetetlenségig. A többi országét kevésbé. A volt szocialista országokét viszont nem. Vagy még nem?

Merre halad Európa népességi szempontból? A kontinensen kívülről származó bevándorlás a sokszínűség és multikulturalizmus ideológiáját szülte Nyugaton. Mégsem bizonyult mértéktelen sikernek, ahogy a balliberális körök hirdették és hirdetik.