Ketten meghaltak és több mint nyolcvanan megsebesültek az észak-indiai Uttarakhand államban kirobbant zavargásokban, melyek azt követően törtek ki, hogy a hatóságok leromboltattak egy engedély nélküli mecsetet és engedély nélkül iszlám iskolának (madrasza) használt épületet. A csütörtök este kitört összecsapásokban több száz tüntető és rendőr sérült meg. A hatóságok illegális építményeket, köztük mecsetet és a szomszédos madraszát (vallási iskola) számolták fel. Vandana Singh kerületi elöljáró elmondta, hogy a mecsetet és a madraszát azért bontották le, mert illegálisan épültek állami tulajdonban lévő területen, és nem vallási építményként voltak bejegyezve. „Az akció nem egy adott közösség ellen irányult. Békésen kezdődött, de a tömeg nem sokkal később megtámadta a tisztviselőket, ami erőszakhoz vezetett” – tette hozzá Singh. Az érintett területen tavaly januárban széles körű tüntetések zajlottak, miután több mint 50 000 embernek – főként muzulmánoknak – küldtek kilakoltatási felszólítást. A hatóságok azt állították, hogy illegálisan élnek az indiai vasút tulajdonában lévő földeken. A kilakoltatásokat később India legfelsőbb bírósága felfüggesztette – írja a BBC News.
(Forrás: origo.hu)
Hozzászólások