Kiszabadított két túszt az izraeli hadsereg

2024. február 12. 16:04 (hétfő) /

Az IDF közleménye szerint a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri terrorellenes kommandós egységekkel közösen indított művelete során szabadította ki a 60 éves Simon Marmant és a 70 éves Louis Haart. Mindeközben a hadsereg légicsapást intézett a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városa ellen. Az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet szerint az akciónak mintegy 100 halálos áldozata van. A 129. napja fogva tartott két idős férfit stabil egészségi állapotban helikopteren a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították további kivizsgálásra, ahol már találkoztak családjaikkal. Az IDF szóvivője szerint korábban számos alkalommal készültek elraboltak kimentésére, melybe végtelen órákat fektetünk. Vártuk a végrehajtást lehetővé tevő feltételeket – közölte. Éjszaka betörtek a túszokat fogva tartó épületbe, és egy perccel később légicsapásokat intéztek a környék katonai célpontjai ellen a hamászosok közötti kapcsolatok felszámolása érdekében. Az akció során sok iszlamista terrorista meghalt. Éjjel egykor nyitottak tüzet a második emeleti lakásra, ahol fogva tartották a Ner Jichák nevű, a Gázai övezet szomszédságában fekvő kibucból elhurcolt két izraelit, s a terrorellenes rendőri kommandó harcosai a kibontakozó tűzharcban, kimentésükig testükkel védték a két túszt. A csapatok robbanószerkezettel betörték a titkosszolgálati információk szerint a túszokat őrző ház kapuját. Lőni kezdték őket az épületből és a közeli házakból, s mintegy egy órán át tartó csata kezdődött, hogy az izraeli erők elhagyhassák az épületet, miközben a környékre folyamatosan légicsapásokat mért a légierő. A harcok során egy katona könnyebben megsérült. Az izraeli egységeket és a túszokat később egy előre megbeszélt helyről helikopterrel elszállították. További 134 túsz van a Gázai övezetben, és mindent megteszünk, hogy visszakapjuk őket – mondta az IDF szóvivője reggeli sajtótájékoztatóján. 

(origo.hu)

Hozzászólások