Özönvízszerű eső zúdult a Dominikai Köztársaságra a hétvégén. A vihar eddig 21 áldozatot követelt és több ezer lakosnak kellett elhagynia lakóhelyét. Kilenc ember meghalt, amikor az esőzések következtében beomlott egy autópálya-alagút a fővárosban, Santo Domingóban. A halálos áldozatok között három gyermek is van. A karibi országban több mint 13 ezer embert evakuáltak, az özönvízszerű esőzések áramkimaradásokat okoztak. A víz végigfolyt az utcákon és elsodorta az útjába kerülő járműveket. Luis Abinader dominikai elnök az ország történetének eddigi legnagyobb esőzéseként emlegette az elmúlt 48 órában lezúduló özönvízszerű áradatot. Hozzátette, hogy vasárnap délutánig 45 településen nem volt áram és víz. Az ország 32 tartományának többségében továbbra is piros és sárga riasztás van érvényben. Abinader elnök elmondta, hogy szerdáig felfüggesztették a tanítást az iskolákban. A halálos áldozatok közül négyen amerikai állampolgárok, hárman pedig a szomszédos Haitiról érkeztek – írta a BBC.
(Forrás: origo.hu)
Hozzászólások