A csend dicsérete

A szőnyegszövés csendes, magányos műfaj. Rengeteg munka, sok-sok óra munkaidő. Cociuba Német Edit hosszú ideje, 40 éve szövi faliszőnyegeit.  Mostani, az Alfa Galériában július 20-án megnyílt, A harmadik dimenzió nosztalgiája című kiállítása is erről tanúskodik.

A hófehér falakon a visszafogott, úgymond természetes színek uralkodnak, a természetes gyapjú színei: barnák, drappok, szürkék, a nyers gyapjú színei, imitt-amott egy-egy okkersárga, bordó, esetleg kékesszürke olvad bele a földszínekbe.

Azért kezdem a színek varázsával, mert ezzel az igen visszafogott színvilággal egy olyan alaphangot üt meg a művész, egy olyan „helyre” kalauzol, ahol az ember jól, otthon érzi magát. Miért? Mert egységes, nyugodt, csendes hely ez. Mert a szőttesek belakják a teret, megnemesítik azt. És teszik ezt egy bizonyos ráérős játékossággal. A játék tárgya maga a mértani test: a Vasarely-féle kocka. Ezt mozgatja, nyesi, távolítja, közelíti, egy olyan térbeli kalandra invitál, ahol a kocka az alapelem, ebből indul ki, ide tér vissza. A nyugodt, tiszta felületek, nyugalmat, biztonságot árasztanak, közvetítenek.

A művész úgy játszik a kocka-elemmel, mint Rubik Ernő a maga varázskockájával. Eszünkbe juttatja Cornelius Escher „lehetetlenség” kockáit, ahol az ember elindul a kocka belsejében lévő lépcsőfokon, és ugyanoda tér vissza.

A mértani elem központú szőnyegek száma 19 – ezek mind ebben az évben készültek. A többi kiállított alkotás válogatás 3 év terméséből.

A kiállítás fő falán egy monumentális munka hívja fel magára a figyelmet: egy máramarosi fatemplom sziluettje, kék, szürke, barna színben, mögötte a napkorong a természetes gyapjú világos drapp árnyalatában. Mindez 4 téglalapból összeállítva. A kompozícióba kérlelhetetlenül belekomponálva a kiállítófal fehér színét.

Edit és férje, Cociuba Gabriel 40 évet tanítottak a máramarosszigeti művészeti gimnáziumban, egyszerűen mondva, rajzot – de tulajdonképpen művészetet. Vizuális nevelés volt szaktárgyuk. (Fiúk, Teo „szintén zenész”, belső terek dekorációja terén kamatoztatja tehetségét.)

A kiállított munkák hagyományos szövési technikával készültek, álló (haute lisse) szövőszéken, kézzelfoghatóvá téve a csendet, amiben készültek.

Edit lírai énjét villantja fel a többi kiállított munka: erdők fáinak koronái egy fakereszt köré komponálva, vagy szélben hajladozó fák lehulló leveleinek kavalkádja, fehér, szürke, bézs kompozícióban.

A fa, az erdő, a növényzet mint plasztikai elem visszatér még néhány faliszőnyegen, hol mint kerek, színes mértani gömb, hol mint a fa kérgét mintázó függőleges sávok egymással való ritmikus párbeszéde.

Cociuba Német Edit, a Képzőművészek Szövetsége aradi fiókjának tagja most Vingán él és alkot. Elmondása szerint, ha néhány napig-hétig nem sző, akkor az már hiányzik, az ujjbegyei már furcsán bizseregnek. Leül hát csendben szőni.

Így igazolódnak be Szilágyi Domokos örökérvényű sorai: „Ki szűknek érzi a mindenséget: / teremt. / Így szokik a föld a rendhez, / Földhöz a Rend.”

Ódry Mária