A legjobb dolgokon bőgni kell

Március 27-én, vasárnap késő délután Cristina Groșan aradi születésű, jelenleg Budapesten élő rendező első egész estés filmjét tűzte műsorára az Aradi Kamaraszínház. Kissé meglepő helyen: Aradon már alig van mozi, a város központjában lévő Arta talán alkalmasabb lett volna a helyi bemutatóra, de az – mivel ott Covid-oltásközpont működött – csak pár napja „szabadult fel”, a szervezés időpontjában még nem.

„A legjobb dolgokon bőgni kell” című magyar vígjátékot tehát a Bábszínház, egyúttal Magyar Kamaraszínház székhelyén vetítették le.

Előtte – lévén éppen március 27., színházi világnap – Fekete Réka, a kamaraszínház mindenese felolvasta, magyarul és románul, Peter Sellars, a híres angol színházi szakember világnapi üzenetét.

***

De „lássuk a medvét”.

Néhány szó az alkotóról: immár a harminc évén valamivel túl lévő, román apától, magyar anyától származó bájos ifjú hölgy, akit kolozsvári filmművészeti tanulmányai után Budapestre vetett a (remélhetőleg) jó sorsa.

Hogy minek említem ezt? Azért, hogy a hazai vegyes családokat emlékeztessem, mennyire fontos, áldásos mindkét szülő nyelvének elsajátítása. Ha Cristina nem tanult volna meg magyarul otthon, a szülői házban, aligha válhatott volna belőle magyarországi filmrendező.

E sorok írója szakmája folytán ismerte Cristina édesanyját, a pár éve sajnálatosan fiatalon elhunyt Nora Groşant. Ő említette volt, jó pár éve, hogy kislánya szakmai sikert ért el rendezői pályáján valamelyik rövidfilmjével.

És valóban: a filmvetítés utáni beszélgetésen (partner Pálfi Kinga újságíró, televíziós riporter) kiderült, Cristina több, sikeres rövidfilm megelőzte kísérlet után vágott bele az egész estés (ami legalább hetven, esetünkben 84 perces) játékfilm készítésébe.

Minthogy a rendezők – ha csak nem igen nagynevűek és bejáratottak – aligha rendelkeznek egy új film elkészítéséhez szükséges, nem csekély összegekkel, a készülő mozira, különböző utakon „ki kell járni” a szükséges pénzeket.

Cristinának az új filmes alkotásokat, rendezőket támogató magyar filmalap közreműködésével (nyilván nem csekély utánajárás, dokumentáció nyomán) sikerült pénzt szereznie első nagyfilmjéhez. És megszületett „A legjobb dolgokon bőgni kell”.

Hogy olykor az ember bizonyos helyzetekben örömében bőg, könnyezik, azt aligha kell bizonygatni.

A film azonban nem egy felhőtlen, örömbeli könnyekről szóló, és távolról sem heppi enddel végződő történet – legalábbis szerintem.

Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) barátjával (Bányai Kelemen Barna) végre kiköltözik az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Egy rég nem látott távoli rokon, akihez beköltöznének, hirtelen meghal. Maja ott marad a halottal, az anyja (Hernádi Judit) is lerázza. Az éjszaka folyamán Maja kezd szembesülni mélyen eltemetett problémáival.

***

A film, ha jól értelmezem – néhány néző véleménye, meg a vetítés utáni beszélgetés is efelé irányít –, a mai harmincas nemzedék problémáival szembesíti a nézőt.

Ha fél évszázada (vagy régebb) az akkori fiatalok már e korukban eldöntötték, mit akarnak, többé-kevésbé megalapozták életüket, gyermeket nemzettek, lakásvásárlásba („szolid polgári létbe”) kezdtek stb. – mit akarnak a mai, sokan tengődő-lézengő harmincévesek?

A film szerint életútjukat, boldogulásukat keresik, bizonytalan kimenetellel.

A fiatal rendezőnő első filmje nem ad megoldást, de kérdéseket vet fel, amelyen a néző a vetítés után is elgondolkodhat.

A szereplők sorsa nem egyértelmű. Innen azonban, az első filmen túl, az alkotó előtt nagyjából két lehetséges út áll: a középszerűség vagy a kiugrás.

Szívből remélem és kívánom, hogy Cristina Groşan az utóbbira lépjen.