A Pécsi Nemzeti Színház társulatát Aradra várják

2010. november 9. 16:56 (kedd) /

Bár nem hiányzott a meghívottak listájáról, a Pécsi Nemzeti Színház társulata objektív okok miatt nem tudott részt venni a 16. alkalommal megrendezett nemzetközi klasszikusszínház-fesztiválon.

Azokban az októberi napokban több premierje is volt a színháznak, emiatt maradt el az aradi vendégszereplés. Ezt azonban rövidesen pótolni fogják.

November 26-án, pénteken 19 órakor lépnek az aradi közönség elé a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. Claude Magnier francia író, Oscar című két részes vígjátékát mutatják be, amelynek nagysikerű pécsi premierje október 29-én volt. Az előadást Balikó Tamás rendezte. Szereplők: Besenczi Árpád Jászai-díjas, Stubendek Katalin, Vidákovics Szláven, Füsti Molnár Éva Jászai-díjas, Györfi Anna, Lipics Zsolt, Märcz Fruzsina, Kovács Mimi, Lovas Rozi, Rajnai Attila, Szőcs Artúr, Lábodi Ádám, Vincze Balázs.

A szerzőnek máig sem csorbuló világhírt biztosító pergő cselekményű, remek komédia 1967-ben született, s még abban az esztendőben kitűnő film is készült belőle Louis de Funes főszereplésével. A fiatalabb korosztály az 1991-ben készült, szintén közönségsikert aratott filmváltozatát láthatta, Sylvester Stalloneval a főszerepben.

A műsorfüzet szerint a bohózat története alapjában véve csöppet sem bonyolult. Pierre Barnier gazdag párizsi szappangyáros-tulajdonos rájön, hogy Albert Leroi, a könyvelője nagy összeget lopott ki a cég kasszájából. Mindez nem elég: amikor Barnier felelősségre vonja, védekezés helyett megkéri a gyáros lányának a kezét. Ettől fogva félreértések és bonyodalmak sorozata pereg le előttünk, szinte követhetetlen sebességgel és intenzitással. Mire valamennyi probléma megoldódik – természetesen mindenki megelégedésére – könnyesre nevethetik magukat a nézők.

S végül az is kiderül, hogy ki is az az Oscar?!

Hozzászólások