A soborsini repkény üzenete

Kivételes szerencse, ha akadnak olyan emberek, akik rohanó, tülekedő világunkban szerepet szánnak a szép, emberi szónak, a világos gondolatnak. És mindezt anyanyelvünkön, hiszen csak ezen szólva, írva képes használója a legárnyaltabban kifejezni gondolatát, életérzését, mindazt, ami szép és jó, amire érdemes felfigyelni, amire érdemes időt szakítani, bármennyire is sodor az élet árja, lihegő ritmusa.

Tavaly indult, s nagyon sok köze van hozzá a tágabb régiót fiává fogadó aradi magyar sajtónak és a holdudvarában, vonzáskörzetében álló embereknek.

Itt, a határ mellett, a tehetségeit évtizedeken át megtartani nem tudó városban, amely bőkezűen (olykor felelőtlenül) valósággal „katapultálta” a nagy erdélyi és nyugat-európai kultúrközpontokba az írott szó megszállottjait, alakulóban van valami, amely idővel és kitartással egyfajta második „marosvécsi” találkozó lehet. Ahhoz hasonló, mint amilyen a helikonistáké volt a két világháború közötti időszakban. Még akkor is, ha nem ragadtatom el magam és tiszteletben tartjuk az „arányokat ” és a változó körülményeket, célokat.

A szívükben, érzéseikben továbbra is aradiként élő testvérpár, Kövér Miklós és Péter, mindketten orvosok Kölnben, immár másodszor látta vendégül repkénnyel befutott soborsini házában az Aradon élő, illetve a nagyvilágba szétszóródott tollforgatókat.

Mikor arra gondolok, hogy milyen sokan sorolhatók ide, magam is meglepődöm. Ha csak ezen múlik, több évre biztosított az „utánpótlás”.

Nincsenek ugyanis törzsvendégek, a meghívottak zömének névsora évről évre frissül. Újabb, a szűkebb tájegységhez nem feltétlenül kapcsolódó, de az irodalom és a helytörténet bűvkörében élő megívottakkal tágítja horizontját.

Itt minden az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra körül mozog.

A gondozott udvar tágas teraszát a hét végén a szép szó, a humánum, a szellemi javak ápolásának és megőrzésének légköre lengte be. Mindenki elhozta jobbnak vélt írásait, könyveit, még nyilvánosságra váró tanulmányait. Jelen volt könyvkiadó, nyugalomba vonult, de továbbra is lázasan kutató egyetemi oktató, kultúrmecénás, költő és prózaíró, irodalmi lap szerkesztője stb. És mind izgalommal várta, hogy felolvashasson, hogy megoszthassa gondolatait ezzel az irodalmi asztaltársasággal, amelynek részvevőivel talán most ül először egy asztalhoz. Ezért hol csöndes, hol hevesebb vita egy-egy írás tárgya, stílusa, üzenete.

Pünkösd küszöbén és vasárnapján hallottunk filozófia töltetű poémát egy kényszerleszállásba torkoló repülőút kapcsán, családregény-részletet, a környék helységneveinek eredetét, részletet a marosvásárhelyi Mentor Kiadó 22 évének legfrissebb regényéből, novellákat, humoros írásokat, esszéket, anekdotákat, töredéket a Szoboszlay-pert kutató történész nyomdafestékre váró tanulmányából, hogy csak néhány irodalmi, helytörténeti csemegét említsek.

Lesz-e folytatás, lesz-e valós, tartós, hasznos szellemi műhely a soborsini repkényből?

Nehéz két találkozó után eldönteni. De a lecsontozott ötlet 24 karátos. További sorsa jórészt a nem csekély anyagi áldozatot vállaló, szívükben továbbra is a Kálvin utcai alma mater véndiákjaként érző, irodalomkedvelő és -művelő házigazdától, dr. Kövér Péter fogorvostól és a vendégfogadás nehezét felvállaló nejétől, Andreától, valamint Miklós bátyjától függ. És nem utolsó sorban az évenként váltakozó meghívottak helyzetfelismerésétől.

Ha arra gondolunk, hogy ilyen áldozatot vállaló, lelkes emberek révén lett Aradon jó negyedszázad alatt a szomszédos régiókra is kisugárzó napilap és irodalmi periodika mellett, pezsgő szellemi műhelyt életben tartó egyesület, könyvkiadó, két kulturális magazin, magyar színház, akkor nincs csüggedésre okunk.

A soborsini repkény befuthatja, behálózhatja, felfrissítheti szellemi életünk sivárságra, oxigénhiányra hajlamos vonulatát.