A Széchenyi évben Széchenyiről

2010 Széchenyi év: 150 esztendeje, 1860-ban (április 8-án) halt meg (1791-ben született) „a legnagyobb magyar” (ahogy Kossuth elnevezte), gróf Széchenyi István. 

Kedden este az arad-belvárosi református egyházközség imatermében tartott előadást Baracsi Levente tiszteletes úgy vezette fel: „sajnáltam volna, ha nem emlékezünk meg róla”.

Dr. habil. Zakar Péter történész (aki szerencsére gyakran visszajáró vendég Aradon) ezúttal is élvezetes előadást tartott Széchenyi Istvánról, arról a nagy politikusról, akit az utóbbi időkben számos politikai érdekcsoport tűzött zászlajára. A tragikus sorsú, utolsó 12 esztendejét elmegyógyintézetben töltött, s végül öngyilkos gróf munkássága nagyvonalakban a nagyközönség előtt sem ismeretlen: sokan tudják róla, hogy a budapesti Lánchíd felépítésének, a Duna vaskapui szabályozásának kezdeményezője és lelkes híve, hogy birtokai egy évi jövedelmének felajánlásával a Magyar Tudományos Akadémia alapítójának számít stb. Zakar Péter mindezek mellé nagyon sok érdekes és jellemző, többnyire kevésbé ismert tényt, „apróságot” tett, amitől élővé, érdekessé és izgalmassá lett az előadás. (Pl. az arisztokrata Széchenyit, a kiváló katonát azért nem léptették elő törzstisztté – végül kapitányként szerelt le –, mert egy besúgó jelentette: a prágai kórházban sebesülten fekvő huszárfőhadnagy bíráló megjegyzéseket tett a Habsburg birodalomra.) Hangsúlyosan beszélt az előadó a Hitel (1830. január) előzményeiről és a mű kivételes jelentőségéről. A Hitelben (megjelenésétől számítják a magyar reformkort) korszakos gondolatot fogalmazott meg: a magyar nemességnek a birtokán, a gazdaságban kell előmozdítania a fejlődést, s van olyan megoldás, amely a birtokosnak és a jobbágynak egyaránt kedvező. A gazdasági-filozófiai mű „a kiművelt emberfő” programját is megfogalmazza.

Zakar Péter kitért az angliai példák magyarországi átültetésének kérdésére, Kossuth és Széchenyi viszonyára (kiemelve, hogy a lényeges kérdésekben ugyan egyetértettek, de viszonyuk távolról sem volt felhőtlen), végül a döblingi (Ausztria) elmegyógyintézetben eltöltött évekre s a hazájáért oly sokat tett Széchenyi István, „a valószínűleg legintellektuálisabb magyar politikus” halálára és százezer embert felvonultató temetésére.