V. Interetnikai Színházi Fesztivál

Arad elhalássza a díjazásokat Gyergyószentmiklós elől

Írta:
2010. november 9. 16:24 (kedd) /

Romániai színháztörténeti premierrel indult a nemzetiségi színházak seregszemléje Aradon: a hétfő délutáni előadást, a Liselotte és a május című darabot az Aradi Kamaraszínház internetes honlapján élőben közvetítették a Bábszínházból.

A www.akamara.ro weboldalon egyébként a jövő hétfői záró előadást és a díjkiosztó gálát is közvetíteni fogják, ezenkívül az érdeklődők minden este, az utolsó előadást követő műhelybeszélgetésbe is bepillantást nyerhetnek az internet segítségével – ha éppen nincs kedvük személyesen részt venni ezeken a találkozókon.

A Liselotte és a május a fesztivált szervező Aradi Kamaraszínház 2010–2011-es évadának második hazai bemutatója volt. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal koprodukcióban készült előadást – amely egy nő találkozásait különböző férfiakkal meséli el – Tapasztó Ernő rendezte, a címszerepet Varga Csilla, a férfi szerepeket Kulcsár-Székely Attila játszotta. Az előadást a helyszínen megnézte a szerző, Pozsgai Zsolt is.

Hétfő este a nagyszínházban a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Rosencrantz és Guildenstern halott című előadása volt látható Victor Ioan Frunză rendezésében. Tom Stoppard Hamlet-adaptációját, amelyben a főbb szerepeket Balázs Attila, Bandi András Zsolt és Katona László alakítja, a múlt év legjobb romániai előadásának választotta a hazai színházi szövetség, az UNITER. Az esti előadás előtt tartották a hivatalos megnyitót, amelyen Tapasztó Ernő fesztiváligazgató, Bognár Levente aradi alpolgármester és Markó Attila, a fesztivált elindító etnikai kapcsolatok hivatalának vezetője köszöntötte a résztvevőket. A kisebbségügyi államtitkár kérésünkre így értékelte a fesztivál fejődését: „2002-ben, Bukarestben nem reméltük, hogy sikerül ebből hagyományt teremteni. Ez a fesztivál megpróbálja felmutatni az évadkörnyéki legkiválóbb produkciókat, és így nagyon színvonalas előadások voltak a fesztiválon. A kollokviumok járnak díjakkal, amit mi minden páratlan évben Gyergyószentmiklóson szoktunk megrendezni. A vándorfesztivál, ami minden páros évben más-más városban kerül sorra, eredetileg nem volt versenyszerű, de örvendek, hogy az aradi megtörte a jeget. Reményeink szerint elraboljuk a kollokviumtól a díjazásokat, mert végső soron a kollokvium a műhelyjellegű találkozó, és a díjaknak itt a helyük, a fesztiválon.” Markó Attila szerint a nemzetiségi színjátszás erejét jelzi, hogy a 17-20 társulat több mint egy héten keresztül napi két, a legváltozatosabb műfajú előadást tudja felmutatni, és ez üzenet a román közönség számára is: hogy a kisebbségi színházak fontos részét képezik a romániai színjátszásnak.

Kedden a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának, Kakuts Ágnesnek az Árva élet című önálló estje, illetve a Bukaresti Zsidó Színház Tejbele és démona című előadása volt látható. Holnap – kivételesen – három előadás szerepel az Interetnikai Színházi Fesztivál műsorán: 17 órától az Aradi Kamaraszínházban a Csíki Játékszín Átváltozás című produkciójában három pár eltáncolja egy párkapcsolat állomásait. Az előadás rendező-koreográfusa Baczó Tünde, aki ismert verseket, Cári Tibor expresszív zenéjét, és főképp mozgást és táncot hív segítségül arra, hogy megfejtse, mi a szerelem. Fellépnek Bilibók Attila, Bodea Tibor, Dálnoky Csilla, Kosztándi Zsolt, Ráduly Beáta, Zsigmond Éva-Beáta. Az előadás 15 éven felülieknek ajánlott! 19.30 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Játszótérre hívja a publikumot, ezt a címet viseli ugyanis Bozsik Yvette, a kortárs magyar táncélet nemzetközi hírű koreográfusának látványos rendezése. Az előadás helyszíne egy játszótér, ahol gyerekruhába öltözött felnőttek játszanak. Azonban kiderül, hogy nem is játszótér ez, hanem elmegyógyintézet. Fellépnek: Bartha Boróka, Szabó Eduárd, Barabás Árpád, Boros Mária, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Flórián Róbert Szabolcs és Veres Előd. 21 órától az Aradi Kamaraszínházban a nagyváradi Varázshegy Színházi Műhely produkciója várja a közönséget. A versenyprogramba utólag bekerült Vagyok, ami vagyok – I am what I am című előadás Shakespeare-monológok és megzenésített szonettek füzére Mátyás Zsolt Imre előadásában (a fesztiválbérletek erre az előadásra is érvényesek!). Ezután, 22.30 órától Kamara-beszélgetésekkel zárul a fesztivál harmadik napja. Az előadásokra kezdés előtt egy órával lehet jegyet váltani 20 lejért, illetve diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak 15 lejért.

Hozzászólások