Az Amadeus Aradon

Amikor Peter Levin Shaffer angol drámaíró 1979-ben, már az ötvenedik évén és tíznél több színpadi művén túl megírta az Amadeust, talán csak sejtette és remélte, hogy remekművet alkotott.

Ha egy darabot a világ neves színházainak tucatjai tűznek műsorukra, az fércmű aligha lehet. Ha e darabból öt év múltán egy ugyan sokat vitatott, de hét-nyolc Oscart biztosan bezsebelt film is születik (Milos Forman rendezésében), akkor tuti, hogy az nem piskóta.

Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház több éve zajló és nagyon gyümölcsöző együttműködéséből most megszületett az Amadeus (fogalmam nincs, hányadik, mindenesetre sokadik) magyar bemutatója. Az előzőeket, sajnos, nem ismerem, a most, vasárnap este látott azonban számomra rendkívül meggyőző, döntő mértékben Tapasztó Ernő rendezőnek, az Aradi Kamaraszínház vezetőjének köszönhetően.

Bár el tudom képzelni, hogy ezt a darabot (a színpadképtől kezdve a jelmezeken keresztül a szereplők játékáig, mozgatásáig) sok másféleképpen is be lehetne mutatni.

A rendező a bohózat mellett döntött – a végeredmény ismeretében jól, még akkor is, ha a darab bizonyos elemei nem is egészen egyértelműek. (Az álarc, a léggömbök stb. bizonyára a bohózat külső megjelenítései.)

A darab lényege a Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart, az egyetemes zeneirodalom egyik legnagyobbja és az olasz származású Antonio Salieri osztrák császári udvari főzenész közötti konfliktus (amelybe belefolynak a kor császári udvarának zenei bennfentesei is), a zseni és a középszerű összecsapása. Ez utóbbi nyilván nem szeretne háttérbe szorulni, és minden eszközzel akadályozná az előbbi érvényesülését.

Nem ismerős? Ilyen helyzet volt előttük, van ma, és bizonyára lesz a jövőben is.

***

Szvatek Péter díszlettervező és Papp Janó jelmeztervező a kor (XVIII. század vége) hangulatát felidéző színpadképet és (a bohózat felé mutató) ruházatot tervezett. A két főszereplő, Gulyás Hermann Sándor (Mozart), de mindenekelőtt az Aradon már többször látott Balog József (Salieri) játékát emelném ki – ez utóbbi talán színészkarrierje egyik legnagyobb, legjobb alakítását nyújtotta. De a többiek sem szorultak háttérbe ezen a különleges, valóságosat és tündérit, elképzeltet ötvöző, a valóságnak csak nagyjából megfelelő előadáson.

Az elmúlt években kétszer-háromszor már leírtam a Kamaraszínház egy-egy produkciója kapcsán: „fesztiválnyertes-gyanús”. És bejött!

Most ismét leírom, bár fogalmam nincs, indulhat-e, s milyen kategóriában, valamely hazai fesztiválon az Amadeus.

Ha igen, szerintem díjra számíthat.

Foto: Jelenet a darabból (a színház honlapjáról)