Az irodalom olyan, mint egy szabadulószoba

Az Aradi Magyar Napok keretében mutatták be csütörtökön, szeptember 16-án a Jelen Házban Böszörményi Zoltán legújabb, Tűzből született című novelláskötetét. 

Az estet hangulatosan indította Éder Enikő színművész, aki felolvasta a kötet címadó novelláját, megadva az alaphangot a továbbiakhoz. A dél-amerikai és Lénárd Sándor-i kapcsolódásról előbb a szerző beszélt. Lénárd Sándor Völgy a világ végén című könyvének egyik mondata arról szól, hogy egy kabokló (brazíliai őslakos) nő tűzbe dobta a gyermekét. És lám: egyetlen mondatból meg lehet írni egy novellát. Az embernek a képzeletét kell használnia, persze valamennyi tájismeret is szükséges, ahhoz, hogy bele tudja helyezni, és el tudja képzelni a történetet. A kötet második részének a 21 novellája ebből a Lénárd Sándor-ihlette brazíliai témából született.

Lénárd Sándorról, főleg a jelenlévő diákok kedvéért, Vajda Anna Noémi író, a szerző beszélgetőpartnere mesélt. Általában hátulról kezdi el egy-egy kötet olvasását, s jelen esetben a tartalomjegyzék előtti szerzői utószó hívta fel a figyelmét Lénárd Sándorra. Kicsit utána olvasva megtudta, hogy Lénárd egy hihetetlen polihisztor, orvos-író volt. Harminc évig élt Brazíliában, ahol nem pénzért gyógyított, hanem három történetért. Ezeket a történeteket vázlatosan beleszőtte a regényébe, nagyon rövid, néhány soros szkeccsként. „Fantasztikusnak találom, ahogy Zoltán ezeket a pársoros történeteket kifejtette, rájuk közelített, rájuk fókuszált, sokszor az volt az érzésem, hogy forgatókönyvet olvasok, annyira vizuálisak” – mondta Vajda Anna Noémi.

Bár a kötetre jellemzőek a rövid, csattanóval végződő írások, gyakran adva teret a továbbgondolásra, van köztük néhány hosszabb lélegzetvételű is. Az egyiket például az USA Today egyik híre inspirálta. Három mondat volt az egész, és ebből végül tizenegyoldalas novella született.

„A novellaírásnak szerintem az egyik nagy-nagy mestere Mikszáth volt, mindig elkápráztatva olvastam a történeteit, az életből vett váratlan csattanóit. A másik pedig Kosztolányi. Novellái és tárcái nyelvileg, ontológiailag valami hihetetlen világot tárnak elénk. Igaz, egy letűnt világot, de ma is bele lehet érezni abba a miliőbe, abba a polgári világba, sőt az az érzésem, hogy még az illatát is fel tudjátok fedezni a szavak között. A neten ezeket megtaláljátok, olvassátok. Higgyétek el, jót tesz a lelketeknek és a gondolkozásotoknak is, nem beszélve arról, hogy a fogalmazás is jobban megy majd” – buzdította olvasásra a fiatalokat Böszörményi.

„Látom neked fontosak a családi kötelékek is, nagyon szép ez a kép a borítón. Hogyan instruáltad a lányodat, Pannát, hogy megfesse? Elmesélted neki, vagy rávetted, hogy elolvassa a címadó novellát?” – jött a következő kérdés Noémitől, ezzel is a fiatalok mai, mobiltelefonos olvasási szokásai kerülve előtérbe. Pannát sem volt könnyű rávenni az olvasásra, de végül is felfedezte az abban rejlő örömet, annak gazdagító élményét.

Vajda Anna Noémi kitért egy interjúra is, melyet Farkas Wellmann Endre készített a szerzővel. Ebből Zoltán keserűsége maradt meg Noémiben, abból a majdnem húszéves időszakból, amikor üzletemberként nem tudott írással foglalkozni, mert nem volt meg az a szükséges nyugalom, ami az alkotáshoz elengedhetetlen. És azt is megjegyezte, hogy a szerző fájlalja, amiért szerinte kevés írása szól a magyar emberekről, a magyar valóságról. Utóbbit az emigrációba kényszerülés, a külföldön leélt évek hozták, eredményezték.

Visszatérve a novellákhoz, ez egy nagyon nehéz műfaj, állította a szerző kérdésre válaszolva. „Annyi mindent kell elmondani röviden, és rá kell valahogyan erőszakolnia az embernek az elméjét és a képzeletét is arra, hogy nincs idő szószátyárkodásra, hanem igenis meg kell fogni a gyeplőt, és nem szabad elszabaduljanak a gondolatok” – beszélt az alkotási folyamatról Zoltán. „Ez tetszett a kötetben, hogy bár tematikailag mozaikszerű, nagyon sokféle tájra elvezet, nagyon sokféle embert bemutat, stilárisan viszont nagyon következetes” – állapította meg Vajda Anna Noémi.

Az is szóba került, hogy a komikum vagy a tragikum felé vonzódik-e jobban a szerző, hiszen az írásaiban mindkettő tetten érhető. „Olvasni nem könnyű, és vannak dolgok, amelyeket nem szeretünk. Én nagyon nem szerettem volna tragédiákat megírni, hanem inkább az élet derűs oldalát megjeleníteni. Valahogy nem sikerült. Van néhány derűs novella is ebben a kötetben, de azt maga a téma hozta” – árulta el Böszörményi.

A szerző többlakiságát célozta az a kérdés, hogy itthon vagy otthon megy-e könnyebben az alkotás. Ez attól függ, hogy az adott helyen mennyire sikerül elérnie az íráshoz szükséges feszültség és nyugalom egyensúlyát. A nyugalom adja meg azt az erőt és energiát, ami segíti megvalósítani azt, amit szeretne.

Noémi a már említett interjú kapcsán azt is kiemelte, hogy Zoltán számára mind az üzleti életben, mind az irodalomban a siker a legfontosabb, nem pedig a pénz. És mit is jelent a szerzőnek a siker: a nagyobb olvasottságot vagy a több díjat? Az üzleti életben a siker azt jelenti, „hogy olyan terméket gyártsál, amellyel fel tudod venni a versenyt a nemzetközi piacon. Amikor sikerült a nullából évi hétmillió dollár forgalmat lebonyolítanom azon a piacon, amelyen mi soha nem voltunk jelen, az siker volt. És az is, hogy fél Romániát kivilágítottuk. Az irodalom egy olyan kihívás, amit az ember nehezen tud megemészteni. Ebben a világban olyan erők dolgoznak, amelyeket nem tudsz befolyásolni. Sokszor nem arról van szó, hogy jó író, vagy rossz író vagy-e. A kivetettséggel, a beskatulyázással nem tudsz megküzdeni. Sokan azt mondják, hogy Böszörményi nem író, hanem milliárdos, és nem fogadnak be. Mi köze a kettőnek egymáshoz…? Ebből a meggyőződésükből nagyon nehéz kigyógyítani a benneragadtakat.” A díjak fontosak, de nem határozzák meg, hogy valaki milyen író, nem mindig szolgálnak mérceként. 

A jövő, a közeljövő, az irodalom jövője is szóba került. A legfontosabb Böszörményi szerint, hogy az emberek, a fiatalok olvassanak, bármit. Amíg az ember olvas, kizárja magát abból a világból, amelyben él. Maga az olvasás is egy kihívás. Meg lehet tapasztalni általa, hogy milyen egy másik világban létezni, gondolkodni. Ki lehet kapcsolódni, és egy másik világba bekapcsolódni. Vagy ahogyan Vajda Anna Noémi jellemezte, az irodalom olyan, mint egy szabadulószoba. Ahol meg kell találni a megfelelő kódokat, amelyek újabb és újabb ajtókat nyitnak meg.

A kérdéseket és a válaszokat időnként Éder Enikő értő és érző felolvasása szakította meg, a bemutatott novellák jól illusztrálva a beszélgetésben elhangzottakat. Az estet a Miltaller Lajos előadta népszerű dalok tették, ha lehet még színesebbé. 

Fotó: Krunczi Ferenc