Egyszemélyes örökkévalóságunk

Irodalomtörténészek vagy talán pszichológusok, szociológusok kedvenc témája lehetne annak a boncolgatása, van-e valamilyen titka az orvosi témájú filmek, tévésorozatok, regények átlagon felüli népszerűségének. 

Sejtésem szerint az olvasót általában érdekli a kórházak, a medicina világa, amely mögött számára kevésbé hozzáférhető rejtelmeket, összefüggéseket vél.

Az orvos sorsmeghatározó, vagy -befolyásoló szerepe egyetlen más hivatáshoz sem hasonlítható. Egyszemélyes örökkévalóságunk, azaz földi halandóságunk nagyon sok esetben az ő szakmai tudásuktól, lelkiismeretességüktől függ.

És ki tudna ezekről többet, mint éppen azok, akik „brancson belüliek”?

A Bárányi-házaspár Erdélyben, a Temesközben ritka példája a szépirodalom berkeiben nagy jártassággal és született tehetséggel mozgó orvos-íróknak. Témájuk leggyakrabban éppen a hivatásuk gyakorlásából adódó történések, ezek emberi és társadalmi háttere egy olyan korban, amely meghatározta indulásukat, pályájuk jelentős részét.

Bárányi Ferenc Egyszemélyes örökkévalóság című legújabb kötete egy trilógia befejező kötete. Hőse, Kozma Árpád, tehetséggel, szorgalommal és kitartással valósítja meg ifjúkori álmát az embert próbáló és gerincet roppantó korban: sikeres aneszteziológus szakorvos lesz egy temesvári klinikán.

A trilógia első része, Égbenyúló kockakövek címen 1983-ban jelent meg és ebben a marosvásárhelyi diákéveit, a romániai orvosképzés egykoron színmagyar fellegvárának eseményeit szerkesztette regénybe.

Jóval később, 2008-ban jelent meg a folytatásnak szánt Boldogság délibábja, tavaly év végén pedig a szóban forgó harmadik kötet.

Feltehetően sok fikciós elemmel tarkított életrajz-trilógia – mondhatnánk, ám Bárányi Ferenc regénye jóval több ennél. Erős általánosítható hatással, kiváló kor- és jellemábrázolással megírt sorsregény. Fellelhetők benne mindazok a nagy a konfliktus-helyzetek, amelyekkel formálódása, majd pályája során egy romániai magyar értelmiségi találkozott. Ezek kiváltó okai között előkelő helyen áll a lélekölő terror, a félelem, a kiszolgáltatottság, a nélkülözés, a tekintélyuralom, az emigráció, illetve a helyben maradás dilemmája.

A második kötetben a pálya elkezdésével természetszerűen együtt járó boldogság hamar csalfa délibábnak bizonyul. A „világ végén”, a jugoszláv határ menti kis faluban minden gondolatot, minden erőfeszítést az a lehetőség fon hálójába, hogy a Duna túlsó partja egyet jelent a hőn áhított szabadsággal.

Visszatérő, de nem meghatározó motívum ez az esély az Egyszemélyes boldogságban is, hiszen a regény hősét, Kozma Árpádot, diákkori foltos káderlapja ellenére, nem legyinti meg a disszidálás lehetősége. Ő konokul a szülőföldjén keresi a boldogságot.

Térben és időben igen jól keveri a történéseket az író, hiszen olykor nemcsak körorvosi évei, hanem nagyszentmiklósi gyermekkora, a háborús évek, a szovjet megszállás és a „málenykij robot” időszaka is felvillan. Így válik egy pályarajz, széles spektrumú, hiteles korrajzzá.

A szerző eljut az 1989-es év decemberének temesvári eseményeihez, amelynek drámai történéseit az orvos szemüvegén át láttatja velünk.

Bárányi szereplői jól megrajzolt hús-vér emberek, akikben magunkra, szomszédjainkra, munkahelyünk egy-egy alakjára ismerünk.

Lebilincselően érdekes, sodró történésű, hasznos könyv, amelyet őszintén ajánlok az olvasónak.

Olyan olvasmány, amelyet nehezen tudunk letenni a kezünkből.

Ízig-vérig olyan regény, amelynek elolvasása után önként adódik a kérdés: lesz-e folytatás?

Bárányi Ferenc:Egyszemélyes örökkévalóság. Eurostampa Kiadó, 2011.

A könyv bemutatója holnap, szombaton 15 órakor az RMDSZ-székházban.