Emléktábla a második emeleten

Az elmúlt napokban emlékezett Arad múzeuma megalapításának 130. évfordulójáról.

Talán nem hangsúlyoztuk eléggé – most megtesszük –, hogy a mai, kissé fölöslegesen pompázatos nevű Arad Megyei Muzeális Komplexum és a megye vezetősége nagyon tisztességesen, európai, kultúremberi gondolkodással fogta fel az évfordulót. Nem feledkezvén meg arról az egyébként tényről, hogy anno a múzeumot az 1848–49-es magyar forradalom amúgy felerészt sem magyar, 1849. október 6-án Aradon kivégzett, de a szabadság eszméje mellett elkötelezett vértanú-tábornokok ereklyéi alapozták meg.

De hát a tények, mondta volt egy igen jelentős politikus, arra valók, hogy félretegyük, mellőzük azokat, ha nem illenek a teóriánkba. A történelmet, mint tudjuk, a győztesek írják, nyilván a maguk szempontjai és igazsága szerint.

Napjainkban, Aradon, örömmel mondom, a múzeum 130 éves évfordulója kapcsán nem ez előző mondatban foglaltak érvényesültek.

Hanem az, ami kézenfekvő és normális.

***

Március 14-én késő délután az aradi színház (megadva a császárnak, ami a császáré: az Aradi Klasszikus Színház) második emeletén alkalmi kiállítás nyílt az 1848–49-es relikviákból. Kb. tíz üvegvitrinben mintegy félszáz, a vértanúkhoz, a forradalom résztvevőihez kötődő írásos és tárgyi dokumentumokból.

A múzeum gyűjteményében ennek többszázszorosa szerepel, de hát, érthető módon ennek csak kvintesszenciája szerepel a tárlaton.

Kis kitérő.

Alulírott, nem lévén született aradi, és még nem eléggé agg, nem láttam a Kultúrpalotában lévő múzeum eredeti 1848-as kiállítását.

1990 elején azonban, véletlen folytán, az aradi magyar újság munkatársaként alkalmam nyílt elkalauzolni egy magyarországi (akkoriban vezető országos) napilap munkatársát egy erdélyi körúton. Az első állomás Arad volt.

Akkoriban a (régi) légkör feloldódóban lévén, s a múzeum frissen kinevezett vezetői közül néhány történetesen egykori egyetemi kollégám, beengedtek a múzeum addig – számomra, aradi újságírónak is – „titkos” 1848-as raktárába.

Döbbenetes élmény volt: egy jókora teremben egymás hegyén-hátán sok száz (vagy ezer?) tárgy állt.

Akkor és utólag is elgondoltam: jó, hogy nem dobták azokat a szemétbe. Bizonyára a szakmájuk lényegéhez ragaszkodó, elkötelezett múzeológusoknak köszönhetően.

Valamivel később (sajnos, nem jegyeztem fel a dátumot, de mindjárt az „elején” volt) az aradi 1848-as Ereklyemúzeum relikviáiból Szegeden, Magyarországon rendeztek szép és nagy visszhangot keltett kiállítást. Ott voltam.

Utólag szép kötetek jelentek meg az aradi múzeum anyagából.

***

Most 2023 márciusának közepénél tartunk, amikor az aradi színház második emeletén (ahol szerintem még a színházjárók többsége sem járt) megnyílt az 1848–49-es vértanúknak szentelt időleges kiállítás. (Nézzék meg, pár napig látogatható!)

A szép ünnepi beszédek során az egyik szónok az Arad Megyei Tanács alelnöke volt. Hogy ott volt, az már jelez valamit.

Az est fénypontja, szerintem, egy emléktábla leleplezése volt a második emelet egyik tartóoszlopán.

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke így szólalt meg (románul és magyarul):

„Annak az egyesületnek vagyok képviselője, amelyik 130 évvel ezelőtt létrehozta, megalapította a mai aradi múzeum elődjét, majd kezdeményezte az ennek otthont adó Kultúrpalota felépítését. Öndicséret gyalázat, ezért   nem fogok most sem az Egyesület szerepéről, sem a múzeum eltelt 130 évéről dicshimnuszokat zengeni. De biztosan sok helyütt találkoztak már a világ nagy múzeumaiban, ahol az előtérben, a lépcsőházban hatalmas márványtáblába vésve örökítették meg az alapítók, adományozók neveit. Ezért úgy vélem, illendő legalább az ilyen jubiláris alkalmakkor emlékezni rájuk. Elsősorban dr. Márki Sándor akadémikusra, a kezdeményezőre, aztán a Kölcsey Egyesület Múzeumi Bizottság kezdeményezőire: Varjassy Árpád elnök, Bohus László, dr. Barabás Béla, Boros Vida, dr. Dömötör László,   Fényes Dezső, Lukácsy Miklós, dr. Mülek Lajos, Rozel István, Szöllőssy Károly, Török Béla, Varga Ottó, Vörös Vidor, Ternajgó Cézár, Horváth Lipót, Eckhardt Edeși, dr. Kisteleky Lévay Henrik – az aradi 1848–49-es relikviamúzeum első gondnoka, a múzem első igazgatója.

Ma részben helyrehozzuk ezt a hiányosságot, megörökítve  egy emléktáblával a múzeum alapítását és első 20 évének működési helyét.

S hogy az elődök mertek és tudtak nagyot álmodni, s ezért tenni, meg kell említenünk, hogy már az elején egy ilyen múzeumegyüttesben  (komplexumban) gondolkodtak, mint a mai. Emlékezzünk Petrovits Arzénra, aki már 1885-ben több mint ezer rézkarccal megteremti a szépművészeti részleget, vagy dr. Dömötör Lászlóra, vagy az utána a pécskai ásatásokat vezető Roska Mártonra, akik a régészeti részleg alapjait teremtik meg.”