És a desszert?

Hiánypótló műsort iktatott be a repertoárjába az Aradi Kamaraszínház. A talk-show műfaja mindeddig hiányzott a megyeszékhely kulturális programkínálatából, de a múlt csütörtöktől ez is megjelent a palettán.

Dicsérendő és egyúttal bátor vállalkozás, amely remélhetőleg hosszú sorozat előtt áll – dicsérendő, mert gazdagítja a művelődési élet választékát, ugyanakkor testközelbe hoz neves személyiségeket, és bátor, mert ezt legalább olyan színvonalon kell művelni, mint amit a meghívott személyisége mércéül szab. A kamaraszínház rögtön „a közepébe vágott”, mert a magyarországi talk-show egyik megteremtőjét, Kepes Andrást hívta meg. (A kereskedelmi tévécsatornák befolyása alatt felnőtt ifjabb nemzedék némely tagjának a kedvéért nyitunk zárójelet, hogy elmondjuk: a show-n nem az óvodásszintű kérdésekre választ kereső kvízműsorokat, az átlagosnál gyengébb képességű popénekes garázdálkodását a konyhában, vagy a kétes tehetségű előadóművész hálószobatitkait bemutató műsorokat kell érteni, hanem a neves személyiségekkel készült kulturált, kellő humorral fűszerezett, oldott hangulatú beszélgetéseket.)

Nótáros Lajos filozófiatanár és közíró, az est házigazdája megfelelt az elvárásoknak, még ha egyesekben azt az érzetet is keltette a felvezető szöveg alatt, hogy belebonyolódott a saját mondataiba („Már azon gondolkodtam, hogy menjek, vagy maradjak?” – viccelődött vele indításként Kepes). Mentségére szolgál, hogy „papírmankó” mondta el a konferansziét egy olyan előadás előtt, amire még nem volt kísérlet, és nem is tudhatta, miként reagál rá a nagyszínház közönsége. De jól vezette a beszélgetés fonalát, még az is hihetőnek tűnt, hogy nem volt előzetes egyeztetés a kérdésekről Kepessel, bár a vendég szakmai múltját és tapasztalatát (ez est folyamán meg-) ismerve, ez nem valószínű. A közel kétórás színpadi beszélgetést jól felépítették, bár némi hiányérzet maradhatott a nagyérdeműben,amiért nem fejtették ki részletesebben, hogyan került Kepes András a családjával Bejrútba, aztán Dél-Amerikába, ahol iskolai tanulmányait végezte. Máskülönben szó volt az újságírópálya kezdetéről és főbb állomásairól, a Magyar Rádiónál, majd a Magyar Televíziónál töltött évekről, a nevéhez köthető emlékezetes műsorokról – Gondolatjel, Stúdió ’80, Láttuk-hallottuk, Apropó, Desszert stb. –, a kádári rezsim cenzúrájáról. Mesélt a Billy Wilderrel, vagy a Woody Allennel készült interjúk kulisszatitkairól, a rendszerváltás utáni időszak magánéleti, illetve szakmai sikereiről és csalódásairól, a forradalmár-költő Eduardo Rózsa-Floresszel való kapcsolatáról. A 61. évében járó Kepes mindvégig nagyfokú műveltségről, diszkrét humorról, és – valószínűleg neveltetéséből fakadó – világpolgári mivoltáról tett tanúbizonyságot.

A beszélgetés vége felé a vendéglátók nevében Török Zsolt elismert aradi hegymászó adott át ajándékcsomagot Kepes Andrásnak, aztán Nótáros Lajos a színpadon marasztalta a köztiszteletnek örvendő sportembert, akitől megtudhattuk, hogy idén nyáron a K2 meghódítására indul, és hogy miként edz egy-egy expedíció előtt. Török Zsoltot szívesen elhallgatnánk egy egész estén át, mondjuk a kamaraszínház következő pódiumbeszélgetésén, de véleményünk szerint nem volt szerencsés a Kepes Andrással készült talk-show végén átadni a főszerepet neki, még ha mégoly büszke is rá – méltán! – Arad lakossága. (Vagy ha az a műsorkészítési elv, hogy egy-egy külföldi meghívott mellett bemutassanak egy nevezetes aradi személyiséget is, ezt jó lenne jelezni a nagyérdeművel.) A nézőtéren is kis zavar támadt, de mintha a színpadon lévők is feszengtek volna, és kurtán-furcsán ért véget az est. Még azt sem tudtuk meg, hogy elfogyasztották-e a színpadon felszolgált desszertet!