„Ez volt az eddigi legjobb”

Tavaly a COVID-járvány miatt elmaradt, idén újra megrendezték.

A kezdésre várva végignéztem a közönségen – a város szívében lévő Megbékélés parkja tele volt a gálára várakozókkal, s az a gondolat futott át rajtam: a régi Tűzoltó teret már csak azért is érdemes volt átalakítani, hogy évente néhányszor, március 15-én, október 6-án a város magyarjainak a megemlékezési helyéül szolgáljon, szeptember első vasárnapjának estéjén pedig helyt adjon, 2005 óta, az Open Air elnevezésű (szabadtéri) operagálának.

Arad kicsi ahhoz, hogy saját operája legyen, a legközelebbi nagyváros, Temesvár pedig napjainkban már (minden bizonnyal anyagi okokból) nem képes szolgálni, mint egykoron, évente néhány bérletes operaelőadással a Maros-parti közönséget. Bár, mint a vasárnap esti körkép igazolja, sok-sok százan igénylik az operamuzsikát. (A téren csak elvétve akadt néhány szabad szék.) És az Aradi Filharmónia is igyekszik – nem klasszikus értelemben vett – operaelőadásokkal kedveskedni a közönségnek. Az október 7-i hivatalos évadmegnyitón, például, mint azt Doru Orban filharmónia-igazgató bejelentette, Verdi Rigolettója szerepel.

Szóval: Oper Air Aradon.

Lovas Zoltán, az aradi Ion Slavici Színház (románul–magyarul anyanyelvi szinten beszélő) művésze 13 énekes közreműködését jelentette be, köztük egy aradiét. (Apró tévedés, mert legalább egy másik is a „mienk”. A műsorfüzetben kiemelt helyen szerepel Silvia Sorina Munteanu, a kiváló szoprán, de egy másik, ugyancsak kiemelkedő énekest is a magunkénak tekinthetnénk. Konkrétabban: Kendi Ludovik, azaz Lajos baritonról van szó, aki ugyan nem Arad megyében született (hanem Farkaslakán, Tamási Áron szülőhelyén), hozzánk csak 14 éves korában került, de a Maros partján végezte a zenei középiskolát, édesanyja ma is az Arad megyei Szentmártonban él.

Ám egy énekes (vagy színész, zenész, festő, bármilyen előadóművész) esetében nem a származás, születési hely a meghatározó, hanem az, amit fel tud mutatni.

***

Vasárnap este Aradon, a Megbékélés parkjában egészében véve egy igen jó színvonalú, közmegelégedésre szolgáló opera- és operett-műsornak lehettünk résztvevői. Egy közeli ismerős, nyolcvanas, számos (vagy minden?) eddigi előadás résztvevője szerint ez volt az eddigi legjobb. Ki tudja? Maradjunk annyiban: színvonalas, élvezetes volt. A külföldieken (a magyarországi Ferenczy Orsolya szopránon, meg Kendin kívül) csupa hazai szoprán, tenor és bariton énekes lépett fel az opera- és operett-irodalom jeles alkotásaiban.

Volt, pár éve egy, az „operairodalom gyöngyszemei” című előadás. Nos, ezúttal néhány, nem éppen a legközismertebb „gyöngyszemek” közé sorolt, azaz nemcsak „a pék- és suszterinasok” által is a bemutató másnapján dúdolt-fütyült áriákat hallhattunk, hanem néhány más – ugyancsak rendkívül értékes, de ritkábban hallott – zenei alkotást is. E sorok jegyzője, például, kivételes élményként emlékszik a ritkán hallott Scarlatti-operából elhangzott áriára.

Azon túl, hogy a vasárnap esti nyílttéri operagálát egészében egyértelmű sikerként könyvelném el, sok kiváló énekes fellépésével, egy igen jó karmester, a magyarországi (romániai származású) Hermann Szabolcs vezényletével, meg kell jegyeznem: nem minden fellépő állt helyzete magaslatán. Volt olyan ária, az operairodalom talán legközismertebb tízének egyike (hadd ne nevezzem meg), amely keserű szájízt hagyott. Üsse kő, a többi kompenzálta.

Köszönet mindazoknak, akik (a nem kis anyagi erőfeszítést igénylő) estet újra összehozták Arad lakosai számára.