Fábián Gábor, Orlai Petrich Soma és Liszt Ferenc

Hogy a címben említett három, a XIX. század magyar művelődéstörténetében jelentős személyiség (Liszt ugyan európai, sőt világviszonylatban számon tartott virtuóz zongoraművész és zeneszerző) hogyan került Aradra, egymás mellé 2022 októberének első, szombati napján? Hát az Aradi Magyar Napok keretében a Kölcsey Egyesület szervezte rendezvényen. Ha részletezni akarnánk, Fekete Károly kölcseys alelnök ötletének jóvoltából.

Kis, talán érdektelen kitérő. Alulírott az aznap délután öt óra körül Aradra szakadó záporban – miért nem tudott júniusban, júliusban jönni? – taxit nem találván, negyedórás késéssel érkezett a Kultúrpalotához (a helyi magyarság által – persze nem hivatalosan, máris – Feszty-teremként emlegetett helyszínre). Csodálkozására (és nagy megelégedésére) a terem majdnem zsúfolásig tele volt a kb. 60, az időjárással is dacoló résztvevővel.

***

A címben felsoroltak egyike sem volt aradi születésű, de valamilyen formában kötődtek a Maros-parti városhoz.

Fábián Gábor (1795, Vörösberény – Arad, 1877. dec. 10.), büsztje, Kocsis Rudolf szobrászművész alkotása jó pár éve az arad-belvárosi református templom előtti terecskén áll, az egyház egykori főgondnoka előtti tisztelgésként. 1848-ban, a forradalmi időben Arad polgármestere, később országgyűlési képviselője. Politikai pályafutásánál talán az utókor számára jelentősebb irodalmi tevékenysége: lefordította – elsőként, nyilván nem célzatosság nélkül – a francia Tocquevillnek az amerikai (USA) demokráciáról szóló művét. „Mellesleg” az akkor igen divatos Ossian énekeit, az ókori latin Lucretius Carus több mint 1200 jegyzettel ellátott „De rerum naturae” tankölteményét és számos más klasszikus alkotást is lefordított.

Orlai Petrich Soma (1822. okt. 22–1880) a XIX. századi magyar portréfestészet jelentős alakja; Petőfi-portréja a zseniális költő kultuszának egyik meghatározó, kiinduló darabja.

Orlai Petrich úgy kerül a képbe, hogy az aradi múzeumban több festménye látható. A véletlennek, vagy a történelem viszontagságainak köszönhetően anno a budapesti Szépművészeti Múzeum sok értékes alkotását – volt miből! –, vidékre helyezte, köztük Aradra; a művek aztán, Trianon következtében „ittragadtak”. Nekünk, aradiaknak, mondhatnánk, szerencsénkre.

Ilyen előzmények után vált lehetővé, például, a rég Aradra került, majd kiállításról leszedett, feltekert (és megsérült) kivételes Feszty-hármaskép (főleg a Kölcsey Egyesületnek köszönhető) restaurálása és kiállítása az aradi múzeumban.

És végül: Liszt Ferenc.

1845-ben – olvassuk a Kölcsey Egyesület összeállította ismertetőben – a Fehér Kereszt fogadó (ma Ardealul Szálló) tulajdonosa zongorát rendelt Max Heillinger pécsi (Fünfkirchen) műhelyéből. Liszt Ferenc, akkor már európai hírű zongoraművész 1846. november 8-án és 10-én, a Fehér Kereszt „zsúfolásig megtelt” termében hangversenyt adott, Temesvárra menet.

Nos, az akkori zongora, szerencsére, ma is megvan Aradon, a Kultúrpalota birtokában. Nem valószínű, hogy többszöri renoválása után is „versenyképes”: szakértők szerint fatőkéje megrepedt, talán nagyon költséges helyreállítás után sem lenne mai koncertcélra használható.

(Magam láttam: Kászoni László zenész barátom leült a renovált zongorához. Szerintem életre szóló élménye volt.)

A Tisztelt Olvasó elnézését kérve: a múltbeli kalandozások során esetleg kissé elszaladt a csikó, a múlt helyett talán a jelennek kellene nagyobb teret kapnia egy beszámolóban.

Röviden: az október első napján megtartott kultúrpalotai rendezvény emlékezetes esemény volt.

Nem azért, mert a végén egy (kis) pohár pezsgővel koccinthattak a résztvevők.

Amúgy egy ilyen mozzanat nem árthat, közönségépítés szempontjából, akármilyen rendezvénynek.

De az, hogy az előadók között egy Fekete Károly, egy Kőfalvi Tamás szegedi egyetemi docens, egy Földi Imelga és Witman Anikó – ez utóbbi kettő az aradi múzeum magyarul jól beszélő, sőt magyar munkatársa (rajtuk kívül szerencsére másik kettő is van!) – szerepelt egy mai aradi magyar rendezvényen, nyereménynek számítható.