November 16-ra a Nyugati Jelen napilap a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold c. táncsszínházi produkcióját hirdette meg.
Az előadás megtörtént, remélhetőleg a társulat megelégedésére is, ugyanis hosszas vastaps zárta az aradi nagyszínházi bemutatást. Hát hogyne lehetne egy ekkora, igazán nagyszerű csapat produkcióját ünnepelni?
Amelynek azonban az Aradon bemutatott produkcióban csak töredéke jelent meg. A férfi nézők örömére a szebbik nem úgy másfél tucat képviselője uralta az előadást.
A férfiak képviselői (az előadás közbeni, epizódszerepben megjenéseik után) csak a zárójelenetben léptek fel előbb egy legény-, utóbb egy párostánc-jelenetben.
***
Öt erdélyi városban vendégszerepelt november 10–16. között a Magyar Állami Népi Együttes. A Hajnali hold című darabot Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Aradon mutatták be. Hetényi Milán énekes-szólista az esemény kapcsán elmondta: „A Hajnali hold egy nagyon komplex táncszínházi darab, amiben a néptánc mellett a kortárs táncelemek, a közös éneklés és a prózai-drámai részek is helyet kapnak. A Hajnali hold egyben a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása” – hozzátéve, hogy az összeállítás a neves erdélyi koreográfus-rendező, Orza Călin munkáját is dicséri, akivel az Édeskeserű című, 2009-ben bemutatott produkció alkalmával is eredményesen dolgoztak együtt. (Székelyhon.ro)
***
E sorok írója, sajnos, nincs „otthon” a tánc világában, legfeljebb töredékesen érti a nyelvét. De a jó produkciót legalább élvezni tudja.
Mint ahogyan a közönség is.
A Magyar Állami Népi Együttes aradi produkciójáért köszönet azoknak, akik ezt hozzánk elhozták.
A hosszas, megérdemelt taps után kifele menet egy nagyon kedves régi, zenész barátom mondta: fantasztikus volt. A táncok, meg a zenekar –„élő” zenekar, hat vagy hét hangszeressel – őt különösen megragadta.
A Magyar Állami Népi Együttes itt járt nálunk, Aradon. Örvendtünk, tapsoltunk neki.
Hozzászólások