„Jó dolog jó darabot játszani”

Az Aradi Kamaraszínház az évad csúcselőadásának szánta Kern András aradi vendégszereplését, és értékelésünk szerint valóban az volt. 

Szerda este a nagyszínházdeszkáin bemutatott A kellékes című monodráma – anélkül, hogy lekicsinyelnénk a többi, a maga nemében igen értékes előadást – kiemelkedett a repertoárból, mind a darabválasztást, mind a színészt illetően.

A sokszoros vastaps Eberhard Streul kortárs német szerzőnek, illetve a monológot magyarra „átültető” Parti Nagy Lajosnak is szólhatott, de az ünnepelt alapvetően a budapesti vendégművész – Bieder József kellékes, segédszínész alakítója – volt, akivel az előadás után beszélgettünk. Az első kérdésünk az előadás történetét firtatta.

 

– Ilan Eldad izraeli rendező megkérdezte egyszer tőlem, hogy miért nem játszom A kellékest. Mondtam, hogy nem tudom, mi az, mire elmagyarázta, hogy egy német darab, és egy osztrák színész, Otto Schenk játssza, és van neki videófelvétele róla. Megnéztük, megtetszett, és megkértük Parti Nagy Lajost, hogy kicsit magyarítsa, mert az eredeti darab egy operaházi kellékesről szól, és zenészekről, karmesterekről, táncosokról mesél benne. Kicsit én is beleírtam, mesélgettem Parti Nagynak a saját élményeimről – így született meg.

– Igaz, hogy először játszott romániai színpadon?

– Ezen tűnődöm… Valószínűleg, igen.

– Milyennek tűnt az aradi közönség?

– Jónak, de nehezen „behúzhatónak”. Szerintem az elején nem értették, hogy mi is ez. De nem azért, mert romániai közönség, ez Pesten is előfordul. Néha rögtön az elején mocorognak, nevetgélnek – itt egy kicsit későn jöttek rá, hogy lehet nevetni, de ez nem baj.

– Általában ilyen színházakban játssza ezt az előadást, vagy kisebbekben?

– A Pesti Színházban, ami a Vígszínház kamaraszínháza,és körülbelül ekkora méretű.

– Milyen egyedül játszani? Plusz feladatokat ró a színészre? Esetleg személyesebb egy ilyen előadás, mint a többszereplős darab?

– Eleinte nehéznek tűnt, féltem is tőle, mint a tűztől, de most már nem. Annyi plusz feladatot jelent, hogy általában a színészek többen játszanak egy darabban, és ha bajba kerülnek, rosszul vannak, vagy elfelejtik a szöveget, azt se tudják, hol vannak– ami nagy ritkán, de azért előfordul – a színpadon, akkor egy másik színész segít, valamit kérdez tőle, amiről eszébe jut, hogy hol is tartunk. Ezt itt nem lehet, mert egyedül vagyok. De nem olyan rémes. Megszokható.

– Szokott-e még izgulni előadás előtt?

– Igen. Ez nem függ össze sem az évek számával, sem a rutinnal. Mindenki tudja, hogy a színház a pillanat játéka, és ezt kell újra és újra megteremteni. Az üres színpadon megjelennek a színészek, vagy egy színész, és abból lesz valami: megjelenik egy világ, magunkra ismerünk, vagy valami szép és felemelő történik velünk a nézőtéren, nevetünk, netán sírdogálunk egy kicsit. Azt hiszem, amiatt izgulok, hogy az aznap este jó lesz-e.

– Mi a fontosabb ebben az előadásban: hogy szórakoztasson, vagy hogy művészi élményt nyújtson?

– Össze van keverve egy kicsit, és én ezt szeretem a legjobban a színházban. Fontos, hogy szórakoztasson, és azt is mondhatjuk, hogy ez egy sima vígjáték. De amellett van benne jelentős mennyiségű fájdalom, líra, keserűség. Ez a pasas meg egy kicsit elesett, ami szomorkássá teszi az embereket. Még az is felmerülhet a nézőben, hogy „jaj, istenem, ezt most kirúgják, biztos én is így járok majd”, vagy „én is így vagyok a feleségemmel”. Ez kicsit keservessé teszi az előadást, és én ezt szeretem.

– Beszélt színházi kellékesekkel az előadásról? Bennük milyen érzéseket váltott ki?

– Ugyanolyat, mint a többi emberből. Nem olyan különlegesek a színházi kellékesek… Persze, hogy beszéltem, hiszen a színházban zajlik az életem, úgyhogy a kellékesek a legközelebbi ismerőseim közé tartoznak. Amikor próbáltunk, hozzá is szóltak egy kicsit, hogy ezt ne így, ne úgy csináld – de mintha a közönségből valaki mondaná. Szeretem, ha hozzászólnak, és hogyha a III. Richárdot játsszuk, akkor is szeretem a kellékesek, vagy bárkinek a véleményét hallani.

– Jó dolog színházban színházat előadni?

– Jó dolog jó darabot játszani. Szólhat 1200 évvel ezelőtt királyokról, vagy űrhajósokról, vagy jövőbeli pincérekről – mindegy nekem. Olyan legyen, ami érdekli az embereket, és megérinti őket.

– Van olyan szerep, amit még nem játszott, de nagyon szeretné?

– Nem igazán. Vagyis van, de babonából nem szívesen beszél róla az ember. De nem sok. Hagyom magam sodortatni az élettel, és ami jön, azt lehetőleg jól eljátszani.