Ha az országban egyetlen városhoz kellene kötni a kabarét és az operettet – valószínűleg sokadmagammal – Nagyváradra szavaznék. Nem ezért, mintha másutt nem létezne e két műfaj, de a „Pece-parti Párizsban” régi és nagy, mindmáig élő hagyományokkal bír.
A nagyváradi M. M. Pódium Színház péntek esti aradi vendéjátékán Meleg Attila, a társulat vezetője nem hiába említette Nagy Endre (1877–1938) író, újságíró nevét a százéves hagyomány felelevenítéséről beszélve: 1908-ban ő alapította Modern Színpad néven az első modern magyar kabarét, amelyet 1913-ig vezetett, Várad után Budapestre, majd Bécsbe is elvitte a műfajt.
Tavaly, az év vége felé a Jelen Ház színpadán az M. M. Pódium nagy sikerű műsort mutatott be, elsősorban kabarétréfákból, ezúttal a műfaj zenés-táncos vetülete került előtérbe, zsúfolt ház előtt (és sokan jegy nélkül maradtak). A Régi mániám… örökzöld slágereket és operetteket ígért, s az ígéreteket maradéktalanul betartotta, egy kis plusszal: a dalokon kívül (pontosabban azokat kísérve), többnyire páronként váltva egymást, négy táncos is fellépett. Megszólaltak azok a 80–100 éve ismert és azóta sem megkopott dalok (Lesz maga juszt is az enyém, Honvédbanda szól a Stefánián, 46-os sárga villamoson, Hallod-e Rozika te, János legyen, Jöjjön ki Óbudára, a Kell egy kis hacacáré stb. stb., na meg a nagyoperettek slágerei), amelyeket nemcsak hallott már, de szövegét is ismerte, sokszor dúdolta a közönség. Minden volt, amit az idősebb korosztályhoz tartozók ismernek és szeretnek, s ha mégsem, csak azért nem, mert minden nem férhet be egy másfél órás válogatásba.
Egy, a műsort egyébként nagyon élvező idősebb hölgy az előadás után a lelkemre kötötte, tegyem szóvá: egyetlen baja volt az előadásnak, hogy hiányzott egy férfi énekes. Szóvá tettem. De említsük meg azokat is, akik hozzájárultak az előadás sikeréhez: a konferenszié és énekes Meleg Attila direktoron kívül a műsor vendégeként fellépő Kele Krisztina, valamint a társulati tag Szallós Tünde énekesek, Korda Árpád, Farkas Beatrix, Szallós Nándor és Szallós Ildikó táncosok.
Hozzászólások