Könyv az aradi tanyavilágról

Jankó András, ha jól számoljuk, 11. könyvével jelentkezik s készül, vagy már készen is van, a tizenkettedik.

S ha jól tudjuk, valamennyit nyugdíjas évei alatt, azaz 2004-től errefelé írta, rendőrtiszt korában nemigen akadt ideje ilyesmire. Viszont anyagot, tapasztalatot gyűjteni első könyveihez – témájuk a viktimológia, áldozattan – annál inkább volt alkalma. Jogi végzettségű lévén, mediátorrá képezte magát, s persze hogy a mediácóról is értekezett. Egy ideig Pécska város helyi rendőrségét vezette, írt hát egy kézikönyvet, útmutatót a közösségi rendőröknek is. S mivel majláthfalvi származású, összeállította eddigi legterjedelmesebb művét, szülőfaluja monográfiáját. Volt egy ideig az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, megírta az egyesület annak történetét. Elmesélt „embermeséket”, hármat is...

Amihez nyúlt, abból könyv lett.

Nem írt viszont fikciós munkát, vagyis kitalált történettel operáló regényt, elbeszélést stb. Legutóbbi, most bemutatott munkája is, az aradi tanyavilágról szóló, mondhatni tényirodalom.

Az aradi tanyavilág kifejezés mindjárt felveti a kérdést, hogy vajon Arad megyéről, avagy annak székhelyéről van-e szó. A mai, legfeljebb középkorú városlakónak furcsának tűnhet: bizony Arad városiról. A könyv tanúsága szerint nem is kettő-háromról vagy tucatnyiról, hanem legalább 112-ről, a városból Pécska, majd Tornya félé menet.

A bevezetőben a szerző egyrészt művének keletkezéséről számol be (egy volt iskolai osztálytársa, Gál Sándor egykori tanyasi gyerek a mesélő és főszereplő), másrészt betekintést nyújt az alföldi tanyavilág kialakulásának történetébe.

„A magyar tanyavilág egyedi jelenség”, írja a szerző bevezetőjének elején, aztán arrább helyesbít, amikor arról szól, hogy Németországban, Skandináviában, Oroszországban is vannak tanyás vidékek, Izlandon pedig falvak nincsenek is, csak tanyavilág.

A könyv arról szól, milyen volt egykoron, még a múlt század ötvenes-hatvanas, sőt hetvenes éveiben is a tanyasi élet, amíg a tanyákat, a kollektivizálást követően nagyrészt fel nem számolták. Az aradiak – Arad városiak – furcsa módon sokkal inkább megmenekültek, mint mondjuk a Pécskához tartozók, a mai város, egykori nagyközség határában, mondják, kilencszáz körül járt a tanyák száma.

A könyv számos érdekes, rövidebb-hosszabb történetet mesél el a tanyák felépítéséről, szerkezetéről, de főleg a tanyasiak munkájáról a különböző évszakokban, mindennapjairól, időbeosztásáról, (ritka) szórakozásaikról, tanyasi iskoláról, piacolásról stb. Az idősebb falusi embert, ha nem is élt tanyán, aligha éri meglepetés olvastán, egy városinak azonban, főleg ha fiatal, sok újdonsággal, ismeretlennel szolgál a könyv. (Magam is hallottam egy olyan szót benne – zsovár, egy növény vagy a belőle készült kötözőanyag –, amit eddig soha.)

Jankó András egy nagyjából letűnt kort ragad meg. Manapság, ha itt-ott még vannak is tanyák – némelyeket visszaszolgáltattak volt tulajdonosaiknak, de inkább örököseiknek –, általában nem az eredeti rendeltetésük szerint működnek, inkább amolyan „vakációs házak”, esetleg kisebb méretű zöldséges, gyümölcsös kertek. Amíg van – egyre kevesebb –, aki megművelje őket.

Emlékük azonban, leírva, legalább megmaradhat.

***

Jankó András könyvét kedden délután „bocsátották szárnyra” Tornyán, a PRO-PIR Kult tájházban – stílusosabb környezetet nehezen lehetett volna találni rá. (Bár feleannyira jól nézett volna ki egy valamikori tanya…)

A művet bemutató Jámbor Ilona „interaktív módszert” választott, a mintegy negyedszáz fős hallgatóságot is bevonva. És Gál Sándor, Simon Mária, Szarvashegyi Rozália, Gyuricza Mária, Nagy István – kell-e mondani, hogy valamennyien hetvenes-nyolcvanas életév környékiek – régi tanyasi emlékek, tapasztalatok felelevenítésével tették élővé a bemutatót, amelynek végén a szerzőnek köszönhetően a szeretetvendégség sem maradt el.