Nirvána gombostűje

című kötetéből olvasott fel a kolozsvári Bulgakov Kávéházban Eszteró István temesvári költő, magyartanár a Bretter György Irodalmi Kör meghívottjaként. 

A beszélgetést Orbán János Dénes költő vezette, aki ifjú titánként jellemezte, mutatta be a költőt, mert bátor hangnemben, fiatalos lendülettel versel az élet sok-sok kérdéséről, erotikáról is, bátran parodizálta a kortárs írók közül Orbán János Dénest, Sántha Attilát, vagy éppen Karácsony Zsolt verseit.

Eszteró István a 2009-ben, az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál megjelent kötetéből olvasott fel, több verset is, melyekről Mészáros Ildikó úgy véli, hogy „intellektuális költészet ez. Szabó Lőrinc mélységből felizzó tiszta gondolatainak rokona. Mélytüzű versek, melyekben távoli hitvilágok igazába kapaszkodva néz szembe a lírai én, pl. a testen túli megnyugvás beteljesült boldogságával és egy hétköznapi tárgy, az ideiglenes együvé tartozás eszközével, a gombostűvel.”

A találkozón a Madách Imre megfogalmazott „Megy-é előbbre majdan fajzatom…?”  kérdésére groteszk megközelítésként  Az ember és a hangya  című versrészlet. Eszteró István a XXI. században élő ember véleményével, ismereteivel megtoldva, társítva olvashatjuk a Madách-ihlette sorokat:

         „S akkor a hangya és Ádám, kik voltak egyek,

          felébredt, az álom bárkája megfeneklett,….

                   …  gyötörte magát

          a jövőt illetően, s tornázta potrohát

          fel egy fűszálon, hogy hajlatáról bakot

          ugrik a mélybe, otthagyván csapot-papot,

          de akkor Éva megmutatta mind a bábot,

          és mondá a Hang, aki mindkettőbe látott,

          hogy nincs vész, csak éppen más DVD, nem ez

          a nekik kijelölt álmokkal a lemez…”

A XV. fejezet mindegyike mottóval indul, idézzük az utolsót: „Nagy Hangyász kamelta Furnikárt, / miután jóllakott, szundikált, / egyszer a falat ott / nyelvébe harapott, /  mire azt mondta: itt fúrni kár.”

A találkozón nem hangzott el, de érdemesnek tartom kitérni a Kolozsvári utcák című versre, mely a költő egyetemi éveinek emlékeit, hangulatát idézi. Most csak a költemény stílusjegyeit emeljük ki:

Jóhangzású szavak alkotják a verset, csupán a drukk és a vérigmarcangoló rosszhangzású szószerkezet töri meg az emlékek kellemességét. Emlékezés, de világos világképet rajzoló szavakat olvashatunk, s a szótári jelentés mellé többször társul a szövegösszefüggésből adódó többletjelentés: az emlékezés „labirintusában mély csendem”,  a  vizsgák „árnyéka derűre vált.”  Jelentéssűrítő hatása van a  harangütés, félbeszakadó, visszhangozó, hársillatán stb.   összetett szavaknak. A járkálok, barangolni, révedeznek, tudnák, mondaná, kerülnek, szorítja, elenged stb. igék az emlékezésben a mozgást, a változást érzékeltetik.  A szöveg főnevei is az emlékekben felbukkanó dolgok nevei – utcák, harangütés, óra, labirintus, spórák, drukk, tégla, árnyék stb.  –  vagy élőlényeké: járkálók, kedves…A dolgok milyenségét a melléknevek mutatják a versben: sűrű (köd), tévedt(harangütés), néma (járkálók) félbeszakadt (árnyék), röpködő virágú (kert) stb.

A költemény szóképei közül hasonlatok (néma járkálók, akár lét végűspórák, szorítja torkom, mint a téglát vérig marcangoló karma… stb.) és több megszemélyesítés gyönyörködteti az olvasót: az utcák barangolnak, révedeznek, tudnak, a nap ide találna, suhant a kedvünk…

Érdemes olvasni  Eszteró István lírai beszédét, legyünk társai, hiszen szép, ízes, költői képekkel gazdag stílusával mi is gazdagabbak leszünk,  ha  őrizzük, ápoljuk édes anyanyelvünket abban a világban, amely újra és újra megpróbálkozik elnyomni, háttérbe szorítani, sőt ha lehetne elpusztítani …   Erre is figyelmeztet Eszteró István a  Csángók  című költeményében:

 Temploma nincsen, bár szava ó, és távol az Isten,

 Mint a Halotti Beszéd s késlekedő szeretet,

 Már a nevén vicsorog marakodva sok érdemes elme,

 Mintha vadászterület volna a nemzet, a nép.