Podlipny Gyula emlékezete

Néhány nappal ezelőtt a Művészeti Múzeumban megnyitott életmű-tárlat állította a kép- és művészetkedvelő közönség érdeklődésének középpontjába a nagy tudású festő, grafikus, művészpedagógus Podlipny Gyula (1898–1991) közel hétévtizednyi, meghatározó jelentőségű  alkotói pályáját. 

A kiállítás, amelyet a művész özvegye Annemarie Podlipny-Hehn író és műkritikus kezdeményezett, Marcela Oprescu művészeti író, muzeográfus gondozott, felöleli a múzeumban őrzött Podlipny-gyűjtemény teljes anyagát, valamint a család tulajdonában levő képeket. Terjedelmi okokból ez alkalommal az egyéni műgyűjtőkhöz nem fordultak, így is több mint kétszáz alkotás került bemutatásra.

A tárlatnyitón a művészeti élet kiemelkedő egyéniségei: Marcel Tolcea, a Művészeti Múzeum igazgatója, Ştefan Câlţea képzőművész, egykori tanítvány, Szekernyés János, a képzőművészek szövetségének helyi elnöke a tisztelet és elismerés hangján jellemezték a Podlipny-alkotások művészi értékét, jelentőségét, s idézték fel a művésztanár sokszínű egyéniségét. Az alkalomra készült könyvet: Annemarie Podlipny-Hehn: „Conté – Vázlatok egy évszázadból” című életrajzi írást Cornel Ungureanu író és Karl Singer, a Német Fórum elnöke ajánlották a nagyszámú jelenlevő figyelmébe.

Podlipny Gyula 1926-ban érkezett Temesvárra, a véletlen hozta erre a vidékre;  egykori egyetemitársa Varga Albert festő fogadta be műtermébe. Indulásnak ennyi is elég volt az életben megedződött, s már akkor jelentős alkotói tapasztalattal rendelkező művésznek. Hatéves korában vasúti szerencsétlenségben elveszítette az egyik karját, vasutas apját is hasonló baleset vitte el három évvel később. Fizikai munkára alkalmatlan, de annál nagyobb örömmel tanulja a rajzolás művészetét. Látogatja Vesztróczy Manó festőművész esti tanfolyamait, 1917-ben pedig Réti István tanítványa lesz a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Egy nyarat a nagybányai művésztelepen tölt, majd Kesckeméten tökéletesíti rajztudását. 1919-től képzőművészeti szalonok és kiállítások rendszeres szereplője, 1923-ban Szinyei Merse-díjjal jutalmazták. Grafikusi karrierje az avantgárd irányzatok kibontakozásának és térhódításának idején indult, s már egészen fiatalon a lírai expresszionizmus mellett kötelezte el magát. Bár az ecsetet is nagy hozzáértéssel kezelte fő irányultsága, legkedveltebb megnyilatkozási formája a rajzi kifejezés lett. Témaválasztása erőteljes szociális érzékről tanúskodik: az élet elesettjei, kiszolgáltatottjai, a nehéz munkát végzők világában találja meg „modell”-jeit. Koldusok, fogyatékkal élők, favágók, szénégetők, pásztorok, az élettől meggyötört szegény emberek életének jeleneteit, tárgyi környezetét, markáns arcvonásait emeli a művészet világába. Kompozícióinak fontos eleme a fény (kocsmai lámpák, kunyhókban világító mécsesek, gyertyák a szerzetesek kezében), fénytócsák -nyalábok irányítják a képet nézők figyelmét a művész által lényegesnek tartott részletekre. Sajátos technikája: a conté kréta, a grafit, a saját recept szerint készített kréta ujjal leheletfinoman rögzítve a kartonon, árnyalt tónusú, látomásszerű ábrázolást tett lehetővé, amelyben a valóság elveszíti naturális jellegét, és a képek áttételes tartalmak hordozói lesznek.

Podlipny Gyula rendkívül sok önarcképet rajzolt. Az önmagával való plasztikai szembenézés sokat elárul a művész világlátásából, emberi tartásából, elmélyülő vonásaiban fellelni véljük a megélt örömök és fájdalmak nyomait is.

Podlipni Gyula 1934-től három évtizeden át oktat a temesvári művészeti fő-, illetve középiskolában, oktatási módszerei, rajzórái máig emlékezetesek. Öt éven át szervezője volt a város képzőművészeti életének, a Képzőművészek Szövetsége elnökeként.

Életmű-kiállításai az 1970-es évek derekától újra és újra felidézik a hazai képzőművészet jelesei közé emelkedett alkotó sokrétű tehetségét, tömör formanyelvű grafikáját.