Remekmű, táncjátékban

„Ki ne ismerné kicsitől nagyig Petőfi Sándor János vitéz című, az igaz szerelem megpróbáltatásairól szóló hihetetlen erejű történetét? Minden korban és kornak aktuális mese (vagy felnőttmese) ez, örökérvényű mondanivalóval.

Táncszínházi előadásunk egy mesebeli milliőbe kalauzolja nézőit, amelyben főhősünk, az embert próbáló akadályok ellenére is, kitart az igaz szerelembe vetett hite mellett. Erre az útra hívjuk nézőinket: drukkoljunk együtt Kukorica Jancsinak, hogy egy szebb világban, valahol az Óperenciás tengeren túl, ráleljen párjára, Iluskára.”

A fentieket a Nagyvárad Táncegyüttes honlapjáról idéztem.

Nem kínlódva olyan saját megfogalmazással, amilyet már előttem nagyszerűen megfogalmaztak.

Szeptember 14-én, szerdán este az aradi nagyszínházban – őszinte megelégedésemre: telt ház előtt – a Nagyvárad Táncegyüttes előadta a János vitéz c. táncjátékot.

A nemzetközi gyakorlatban, s az azt többnyire követő magyarban – mert hogy azért tán nem mi vagyunk a gálickő (ki tudja, mi az?) feltalálói – számtalan példa van arra, hogy sikeres irodalmi műveket, regényeket, elbeszéléseket, elbeszélő költeményeket stb. táncszínházi produkciókban is megjelenítenek.

A Nagyvárad Táncszínház erre vállalkozott, és, a jelek szerint, teljes sikerrel. Aradon legalábbis biztosan – szemtanúként, a közönség soraiból állíthatom.

Miről is szól Petőfi Sándor János vitéze?

A magyar irodalom klasszikus költője 1844-ben tette közzé költeményét – naiv hőstörténet, amelyben a nép elnyomott fia, Kukorica Jancsi, a juhászbojtár, nem kis gyötrelmek és hőstettek által győzedelmeskedik.

A táncjáték nyomon követéséhez, megértéséhez nem árt, sőt használ, ha a néző ismeri Petőfi (általános iskolában tanított) költeményét.

De ha mégsem – az aradi előadáson, örvendetes módon, sok kiskorú, az iskolában a János Vitézzel talán még meg nem ismerkedett gyermek is jelen volt –, a tánc nem mindenki által könnyen megközelíthető nyelvén ők is maradéktalanul élvezték a majdnem pontosan másfél órás előadást. Amelynek végén ugyanúgy tapsoltak hosszasan és őszintén, mint a történetet jobban értő felnőttek.

Janos vitéz (a színház honlapjáról)