Program január 30-tól február 16-ig

Színházzal teli hónap

Írta:
2025. január 31. 11:52 (péntek) /

Január 9-től zajlik a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermének és stúdiójának színpadán a Színházzal teli hónap elnevezésű rendezvénysorozat.

Az aradi román színház évente megrendezett eseményén kedvezményes áron kínálnak számos előadást a közönség számára, hogy elérhetőbbé tegyék a színházi élményeket, és népszerűsítsék a színház művészetét a helyi közösségben.

Január 30-án, csütörtökön 19 órától a stúdióteremben Jez Butterworth Csónakos című előadását láthatják Horia Suru rendezésében. 

A Színházzal teli hónap február 1-jén 19 órától a stúdióteremben folytatódik Florian Zeller Az apa című előadásával Radu Iacoban rendezésében. 

Február 2-án 17 órától ugyanebben a teremben Tudor Jula színművész lép színpadra Tatiana Țîbulean A nyár, amikor anyámnak zöld szeme volt című monodrámájával.

Február 4-én 19 órától szintén a stúdióteremben kerül sor Az enyémek szuperek voltak című előadásra, amelyet Cristian Ban rendezett, és amelynek kollektív forgatókönyve a társulat színészeinek valós történetein alapul.

Február 6-án, 19 órától a nagyteremben J. B. P. Molière Tartuffe című művéből készült előadást láthatják Dan Vasile rendezésében. 

Február 8-án, szombaton ugyanebben az időpontban és ugyanebben a teremben Tudor Mușanescu Titanic keringő (remix) című darabját adják elő Celinei Nițu rendezésében. 

Február 9-én szintén 19 órától, szintén a nagyteremben Antonio Tabares: A jéghegy csúcsa című darabjának szereplői térnek vissza, a közönséggel a színpadon, Theodor Cristian Popescu rendezésében. 

Február 13-án, csütörtökön, 19 órától Örkény István Tóték című darabja, Sânziana Stoican rendezésében a stúdióteremben lesz látható.

Február 15-én és 16-án a Színházzal teli hónap utolsó két előadását mutatják be a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának színművészei. 

Február 15-én, szombaton, 19 órától a nagyteremben kerül bemutatásra a Metamorfózisok című koncertszínházi előadás, amelyet a Fără Zahăr együttes hozott létre. A produkció zenei vezetője Bobo Burlăcianu, a szövegeket pedig Bobi Dumitraș írta.

Másnap, ugyanebben az időpontban, szintén a nagyteremben, a La Vie En Rose című előadást mutatják be, amelyet Gigi Căciuleanu rendezett, és amely lezárja a 2025-ös Színházzal teli hónap elnevezésű népszerű eseménysorozatot.


 Jelenet a La Vie En Rose c. előadásból, amelyet Gigi Căciuleanu rendezett (fotó: teatruldenord.ro)

Hozzászólások