Tóth Árpád Irodalmi Kör

Tamási Áronra emlékeztek

Írta:
2016. május 18. 15:35 (szerda) /

Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör május 17-én, kedden délután tartotta soros munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A rendezvény első részében a közösség tagjai a napokban elhunyt Kiss Károly újságíróra emlékeztek Horváth Imre Származásomcímű költeményével, mely a halálról és a feltámadásról tett tanúbizonyságot.

Regéczy Éva ny. röntgen-asszisztens Egy kis szívesség című karcolatát ismertette, majd Tamási Áron írásművészete került bemutatásra az író halálának 50. évfordulója alkalmából. Nagy Gizella ny. irodalomtanár kimerítő tanulmányát színesen, élvezetesen adta elő a hallgatóságnak.

Előadása által betekintést nyerhettünk az író családi hátterébe, gyermekkorába, egyetemi tanulmányaiba, tisztviselői munkájába, amerikai tartózkodásába, irodalmi munkásságába.

Beszélt Lélekindulás(1925) című kötetéről, az Ábel-trilógiáról (1932), Bölcső és bagoly (1953), Vadrózsa ága (1966) című regényeiről és novellisztikájáról. Megtudhattuk, hogy sajátos, egyéni hangját talán novelláiban találta meg, nem véletlenül nevezte Németh László „novella-költőnek”.

Írásai széles skálán mozognak: anekdotikusak, népiesek, liturgikusak, balladaiak, líraiak vagy tréfás népi mitológián alapuló remekművek. A mese-novellák szerkezete és cselekménye sokszínű, a szereplők az író társadalombírálatának adnak hangot. Sokszor ábránd és valóság csillog, robban vagy éppen mulattat. Több munkájában rugaszkodik el a realitástól leleményes, érdekfeszítő módon olvasmányosságát mindvégig megőrizve.

A lélekemelő előadást Kiss Anna tanítónő, Hevesi József egyházi közíró és Czernák Ferenc ny. alezredes felolvasásai illusztrálták, majd meglepetésként Kolumbánné Tamás Matild Tamási Áron vallomása című verse hangzott el.

A munkaülés befejező részében a kör tagjai egykori elnökükre, Kenyeres Pálra emlékeztek néhány költemény előadásával. A jeles költő, író, publicista Kései felismerés, Kétarcú önzés, Magamat nyugtató és Kérdés válasz nélkül című gyöngyszemeit Katona Ágnes, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt és a kör elnöke olvasták fel.

Az est agapéval és baráti beszélgetéssel ért véget.

 

Hozzászólások