Thurzó Zoltán a zongoránál

Nem vagyok hozzáértő, csupán csak mezei zenerajongó, aki a muzsika minden műfaját kedveli – ha magáénak elfogadja, sajátjának érzi, az előadóval együtt.

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművésznek a Magyar Kultúra Napján bemutatott előadóestje közben és után úgy éreztem: nagyon szeretem a zongoramuzsikát és előadóját, mert egyszerűen elbűvölt.

A viszonylag fiatal – még nincs negyvenéves – művész nevét most már örökre megjegyeztem. Hogy eddig nem, az nem őt minősíti, hanem engem. Bár hallottam róla pár hónapja, amikor a Guinness világrekord megdöntésére készült, de a név nem ragadt meg. (Utólag hallottam, hogy pár éve nagyszerű Chopin-esttel lépett fel Aradon, a Vörös templomban – sajnos, nem voltam ott.) Most, Aradon a művész leült a Kultúrpalota színpadán a tudomásom szerint kiváló hangszer elé, játszani kezdett, s a hallgató nem is tudta, hogy a gyönyörű muzsikára, vagy a művész előadói bravúrjaira figyeljen inkább. Az eljátszott nyolc darab csupa remekmű – a Chopin-, Schubert, Liszt-darabok közül a szerző nevét tekintve csak a nyitódarab (Vaszilij Priszovszkij: Réverie) „lóg ki”, de a mű elbűvölő.

Egyetlen kis hiányérzetem volt, hogy miért nem szerepelt a műsorban Bartók Allegro barbarója, amit egyik lemezére is rájátszott. Kitűnően.

Amúgy: köszönöm a kivételes élményt, gondolom, az aradi közönség nevében is tehetem.

***

Fentebb a Guinness rekordkísérletről beszéltem – annak idején, a tavaly év vége felé több tv- és rádióműsorban is hallhattunk róla –, előadás után erről kérdeztem a művészt.

Aki elmondta: az ötlettel nem hagyott fel, a Guinnesstől idén két licencet kapott.

Az egyik a folyamatos zongorázás világrekordjának a megdöntése. Hogy van ilyen? Van, de nem tudom mennyi. T. Z. mindenesetre öt napon (120 órán) keresztül szeretne egyfolytában játszani, amivel a ranglista élére kerül.

(Az egyfolytában kissé tágabban értelmezendő: óránként öt perc szünet engedélyezett, s néhány más apró könnyítés is – szerk. megj.)

A Guinness Rekordok könyvének ötlete 1951-ben pattant ki a világhíres ír Guinness-sör atyjának fejéből, az első kiadás a világ mindenféle furcsa (és még furcsább) rekordjáról 1955-ben jelent meg, pár év kivételével azóta is napvilágot lát, manapság harminc-valahány nyelven (köztük magyarul és románul).

Oda bekerülni nem piskóta. De már maga a kísérlet sem: a Guinness World Rekords komoly, megbízható vállalkozás, csak szigorúan ellenőrzött adatok kerülhetnek belé, tehát a kísérletnél megfelelő zsűrinek kell asszisztálnia. Ezért a licenc igénye.

Minthogy a tavalyi kísérlet nem sikerült – és nem a művész miatt: sikerült bizonyítania, hogy 75 óra után a terem klímakörülményei változtak meg kedvezőtlen módon (túl nagy lett a meleg) –, a Guinness újabb licencet adott ki számára.

De van másik is: Thury Zoltán szeretné megdönteni a Föld legnagyobb magasságában zongorázás rekordját. Célja a Himalájában 6400 méteren eljátszani a magyar, székely és román himnusz valamennyi versszakát. (Aki nem tudná: a román himnusz 11, a magyar 8 versszakos.)

És 6400 méteren már piszokul ritka a levegő, előzetes szoktatás, adaptálódás nélkül még a gyakorlott hegymászó sem viseli el. Hát még egy alföldi zongorista...

Mesélem barátaimnak a váradi művész merész kísérletét. „Biztosan egy kis pianinót visz fel...”, mondja zenész ismerősöm. Dehogyis: egy igazi, méretes hangszert. De akadnak serpák, akik képesek lennének oda felcipelni?, kérdezem a művészt. „Nem, dehogy, katonai helikoptert kell bérelni.”

Hát így megyen a rekordkísérlet. Hogy mennyi pénzbe kerül, meg sem merem kérdezni. A művész mindenesetre keresi a szponzorokat.

Jó kérdés, szerintem, hogy mindez miért?

Aki egy ilyen (vagy pláne két) Guinness-rekordot felállít, annak nevét-hírét keltik, viszik világszerte. Egy művész számára ez „aranybányát” jelenthet.

T. Z. azonban azt mondja: azért csinálja, hogy a családja birtokában lévő, Nagyvárad több száz éves zenei múltjára vonatkozó dokumentumokból (már nagyszülei is zenészek voltak) állandó kiállítást, múzeumot hozhasson létre, s megőrizze a jövőnek a zenei értékeket.

Ha egy merész tervnek ez a háttere, még inkább szorítsunk neki a siker érdekében.

Fotó: Kurunczi Ferenc