Hétfőn este az Aradi Magyar Napok programjában a Kultúrpalotában „rendkívüli” hangversenyt hallgathatott a termet úgy jó harmadáig megtöltő közönség Himnusz a magasban címmel. Pedig az esemény zsúfolt termet érdemelt volna.
A nagyváradi Thurzó Zoltán zongoraművész (még) nem elég híres ahhoz, hogy világszerte nagy hangversenytermeket megtöltsön – bár tehetsége okán bőven kiérdemelné. Ami azonban késik, remélem, nem múlik.
2021 őszén először hallottam nagyszerű játékát az aradi Kultúrpalotában (hogy addig nem ismertem nevét, kizárólag sajnálatos tájékozatlanságomból adódik). Pedig akkor már legalább két (birtokomban lévő, dedikált) lemeze jelent meg, egy Bach- és egy Liszt-válogatás.
Szóval akkor, 2021 vége felé ismertem meg (és talán az aradi magyar újságolvasó közönség is) Thurzó Zoltán nevét – valóságos reveláció volt számomra.
Akkor hallottam először a vele folytatott röpke beszélgetéskor, hogy Guinness-rekordra készül (aki esetleg nem tudná: a Guinness a világrekordok könyve, amelyben minden tücsök-bogár szerepel – a kifejezést az ugyancsak váradi, kivételes humoristától, Bajor Andortól kölcsönöztem), a zongorázás addigi legmagasabb földrajzi magasságában történő világcsúcsa megdöntésére. Egy romániai magyar zongorista világrekordot készült megdönteni (!).
A fölötte ambiciózus terv, lám, sikerült.
Most, az aradi, egészen rendhagyó hétfő esti hangverseny ezt a sikeres kísérletet dokumentálta. Miközben „folyt” a zongorista (közismert klasszikus és modern zenékből összeállított) remek muzsikája, a képernyőn megjelentek a rekordkísérletet illusztráló képek. A fotókból, meg a szövegekből kiderült, hogy itt rendkívüli eseményről van szó.
Végül – sok napi, a kedvezőtlen időjárás miatti várakozás után –, a Himalája 5300 m fölötti magasságában – feltűnt a zongorát szállító helikopter. És Thúrzó Zoltán leült a hangszer elé, és játszani kezdett a 3–1 C fok között hőmérsékleten.
Játszotta a magyar (elvégre „echte” magyar) és a székely, majd a román himnuszt és további majd negyven, a Himalája „meghódításában” közreműködött nemzet himnuszát. (Megtekinthető a YouTubon).
***
Thurzó Zoltán jelenleg két – zongorával kapcsolatos – Guinness-rekordot birtokol. Az egyik a fentebb említett, a másik az egyfolytában zongorázás világrekordja – egy sikertelen kísérlet után megdöntötte a fennálló világcsúcsot 130 órával.
Szeptember végén, hétfőn este (alulírott őszinte meglepetésére) Aradon, a Kultúrpalotában a művész első pillantásra felismert. És elmondta: most – a közelebbi jövőben, tán jövő nyáron – az egy perc alatt leütött (egyetlen) zongorabillentyű kategóriájában hívja ki maga ellen a sorsot.
A jelenlegi rekord egy portugál zongoristáé (824 leütés percenként), ezt szeretné Zoltán 850–60 leütéssel túlszárnyalni.
Hogy a zongorajáték jelenlegi, általa tartott magassági világrekordját is meg szeretné dönteni (egy Indiában, az előzőnél rosszabb, mostohább körülmények közötti, jövő évre tervezett kísérletben), már csak hab a tortán.
***
Az olvasóban, természetesen, felmerülhet a (jogos) kérdés: miért csinálja valaki azt, amit Thúrzó Zoltán?
A törvény szerint egyenlők vagyunk, amúgy, szerencsére nem egyformák.
Ha valaki exhibicionista, az más kategória.
T. Z. nem az egyformák kategóriájába tartozik.
Zenész családba született, és hivatásának, életcéljának tartja a Körös menti nagy múltú város hagyományainak megőrzését.
Amit tesz, nem (csak) egyéni ambíció, hanem a múlt értékeinek megmentése: nagyapja, Thurzó Sándor hegedűvész, muzikológus, a múlt váradi értékei mellett elkötelezett személyiség tisztelete.
Amikor „exhibicionál”, Guinness-rekordokat céloz meg, igazi célja az őseinek szánt – őket minden bizonnyal megillető, sok ezer, a Körös-parti város kulturális, zenei történetét tartalmazó – gyűjtemény, múzeum létrehozása.
Egy no name (névtelen) művész, személyiség erre aligha képes.
De egy „valaki”, két-három Guinness-rekord birtokosa?
Remélem: igen.
Hozzászólások