Valamit csak-csak

Két nappal a bemutató – szerda, október 28. – előtt mondja a szerző, mintha kezdene izgulni. 

Ezen csodálkoztam is, meg nem is.

Egyrészt normálisnak tartom, hogy valaki alkotó – irodalmár, képzőművész, zenész stb., magát produkáló – személynek emóciói legyenek egy fellépés előtt. (Még tán a száz éve buta balesetben elhunyt, állítólag magyar nagy Houdininak, a világ legkáprázatosabb szabadulóművészének is lehettek.) Másrészt a szerzőt második hazája, Deutschland nyelvéhez igazodva „slágfertig”-nek ismerem. (A schlagfertig olyan ember, aki mindig, minden helyzetben feltalálja, s a legjobb replikával vágja ki magát.)

Minek kell az ilyennek izgulnia?

Na, mindegy, ilyen is van, legalábbis lehet.

A bemutató nem a legjobb égiszek szerint alakult.

Ahogy normális: először meghatároztak egy időpontot, x nap y órájára, meg a helyszínre.

Aztán kiderült: azon a napon azonos órában egy másik aradi magyar rendezvényt is beterveztek. (Hogy ez napvilágra került, modern korunk egyik kellemes meglepetése Aradon, ahol nem egyszer több magyar programot is egymásra szerveztek. Pedig, sajnos, már nem vagyunk annyian, hogy több azonos idejű rendezvényen egy időben elegen legyünk.) S akkor úgy tűnt, mintha minden sínen volna. Igen ám, de jött, szerencsére (bár a tárgyalt esemény szempontjából eléggé nem szerencsés) hír, hogy egy aradi, méltán tisztelt és szeretett kulturális egyesület éppen arra a napra és azonos órára tervezett, már régebben, egy könyvbemutatót. Halasztásra, csúsztatásra – határon túli szereplőkről lévén szó – nemigen (sőt, egyáltalán nem) volt lehetőség.

Most hogy legyen?

„Diplomáciai tárgyalások” eredményeként megszületett a végső bölcs döntés: nagyjából ugyanazon, egymáshoz nagyon közel eső helyszínen, különböző időpontokban létrejött a két könyvbemutató.

A fentebbi eszmefuttatás lényege: ha van kommunikáció és együttműködési készség, sok minden megoldható.

Bár hasonlóképpen gondolkodnának zaklatott (nagyon buta) korunk világpotentátjai is.

***

De térjünk vissza eredeti témánkra, Kövér Péter Nem tudsz te semmit c. könyvének aradi bemutatójára, hisz végeredményben erről beszélünk.

Szóval: szerdán este (a 19 óra az „új időszámítás szerint” már sötét estének számít) összegyűltünk eléggé számosan a Jelen Ház nagytermében. (Kedves barátomtól tudom: ekkora közönség Budapesten, a Rákóczi úti Írók boltjában – ami ikonikus színhely az irodalom szerint Bozgóriában – már tekintélyesnek számít.)

Ott volt a szerző – dr. Kövér Péter, bár irodalmi szempontból a dr-nek semmi revelanciája nincs –, meg a bemutató Vajda Anna Noémi – maga is író, az aradi Szövétnek volt főszerkesztője –, meg Gnandt János képzőművész, immár nyugalmazott állapotban az aradi, utóbb a békéscsabai színház díszlettervező művésze. 

Namármost a szerző (aki eredetileg úgy képzelte el, hogy kedves gyermekkori barátjával és iskolatársával, Gnandt Jánossal egy padban fog ülni, mint anno nyolc éven keresztül az akkori aradi középiskolában) kissé csalódott, mert egy régi iskolapadot nem sikerült előteremteni és felhurcolni a Jelen Ház dísztermébe. 

Amúgy minden rendben volt, Milthaller Lali szépen gitározott és énekelt, a közönség pedig „vette a lapot”. Lefutott egy filmbejátszás ifj. Gnandt János (ő illusztrálta dr. K. P. könyvét) művészeti alkotásairól, Vajda Noémi feltett pár érdekes, részben provokáló kérdést a szerzőnek, aki csípőből válaszolt, Tapasztó Ernő színész, rendező, az Aradi Kamaraszínház vezetője (mostanában számos rendezői megbizatása miatt alig lehet itthon látni!) felolvasott három vagy négy rövid humoreszket. (E sorok írója, aki azt hiszi magáról, hogy elég jól ismeri ezeket az írásokat, utólag gratulált neki azzal: előadva tán még jobbaknak tűntek az eredeti, csak olvasottaknál.)

***

Utólag visszagondolva csak van egy bizonyos hiányérzetem.

Azt hiszem, a végeredményben jól sikerült könyvbemutató nem egészen híven tükrözte ennek a kiadványnak (Nem tudsz te semmit, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2026) a lényegét.

Az olvasó, ha elolvassa, többet kap, mint amit a bemutató kapcsán remélhetne.

Ez Kövér Péter szerintem eddig legfilozofikusabb alkotása, életszemléletének összefoglalása – anélkül, persze, hogy didaktikus és unalmas lenne, s humortartalmából veszítene. 

„Omne tulit punctum, qui miscuit utile dulci”, mondta volt Horatius.

Ezt csak azért írom, hogy a több nyelven beszélő és fenemód művelt dr. Kövér ne higgye, hogy csak ő az okos...